2024. április 20., szombat

Virtuális valóság – virtuális pénz

Folyamatosan ingadozik a bitcoin árfolyama, amely a múlt héten rekordot döntött. A virtuális pénznem kezdetben mindössze 5 centbe került, az év elején már húsz dollárba, a ciprusi krízis után pedig egy bitcoin 147 dollárt ért. A rekordot múlt szerdán érte el, amikor is egy egység 270 dollárba került, ezután kipukkant a buborék, hirtelen zuhanni kezdett az árfolyama, péntekre mindössze 70 dollárt ért a virtuális pénz, ahol egy ideig megállapodott a piaci értéke. Tegnap, kedden is 70 dollár körül mozgott az árfolyama.

A szóban forgó pénznem tulajdonképpen egy virtuális fizetőeszköz, amelyet a japán Satoshi Nakamoto fejlesztett ki, még 2009-ben. A bitcoin nevet nem csak a pénz viseli, hanem a hozzá csatolt szoftver, és az azzal létrehozott elosztott hálózat is. A bitcoin titkosított csatornákon keresztül online fizetéseket tesz lehetővé, számos online kereskedő elfogadja, fizikai megjelenése azonban nincs. A központi bankok közreműködése nélkül, direkt kapcsolaton keresztül bonyolítják a pénznemet használók a tranzakciókat, alacsony vagy zéró költség mellett. Az említett elosztott hálózat csomópontjain tárolják a fizetések adatait. Saját bitcoin tárcát, vagyis tulajdonképpen egy számlát bárki létrehozhat számítógépén, ez lehetővé teszi a pénznem átutalását és fogadását. Persze, amennyiben rendelkezünk az ezt támogató szoftverrel.

Előnyei között szerepel például az, hogy hamisítani lehetetlen, továbbá nem tudják elkobozni a tulajdonosától, amely igen aktuális a jelenlegi ciprusi helyzet fényében. Ezenkívül, amennyiben ez szükséges a tulajdonosok teljes inkognitóban maradhatnak. Ez szintén szimpatikus a befektetők számára, hiszen offshore számlákon tartani a pénzt egyre kevésbé biztonságos.

Szakértők szerint az utóbbi időkben megnövekedett érdeklődés a virtuális pénz iránt összefügg a jelenlegi gazdasági helyzettel.

„Ez idáig a pénznyomtatásra csak a központi bankok formálhattak jogot, azonban az elmúlt néhány évben ezek visszaélnek ezzel a jogukkal, mivel nem fedezett és gyakran irracionális a pénznyomtatás. Ez pedig oda vezet, hogy a világon nagy a monetáris likviditás. A kamatlábak a nullán vannak. A befektetők nem tudják, hogy ilyen feltételek mellett, hogyan keressenek pénzt. Így olyan valuták után kezdenek érdeklődni, amelyek érdekesek lehetnek a befektetés szempontjából” – véli Alekszej Vjazovszkij, s Pokrovka Finance befektetőcég elnökhelyettese.

A bitcoint egy program készíti, a „bitcoin-bányász”. Ha valaki ezt futtatja a számítógépén, az a hálózat számára nyújtott számítási kapacitásért (egy szerver vagy számítógép működtetéséért) cserébe generálhat magának „bitgarast”. A technikai részletekhez nem kell érteni, így bárki előállíthatja a pénzt, nemcsak programozók, vagy IT-szakemberek. Az így generált valutát számítógépes játékokra, ruházati cikkekre, könyvekre, szerverbérlésre stb. lehet felhasználni online kereskedőknél és magányszemélyeknél. A PayPal például kisebb megrendeléseknél már elfogadja a pénznemet, de léteznek a virtuális valutára specializálódott „pénzváltók” és „tőzsdék” is.

Azonban az egész mesének van árnyoldala is: A bitcoin legnagyobb tőzsdéjét, a tokiói Mt Goxot (amely a cyber-valuta 80%-át kezeli) hackertámadás érte szerdán, amikor a pénznem értéke hirtelen felugrott.

Az Európai Központi Bank hozzáállása szerint, a bitcoin kockázatos a befektetők számára. Először is, a felhasználók rengeteg kockázatnak teszik ki magukat, ugyanakkor negatív hatást gyakorolhatnak a virtuális pénzegységek központi bankokba vetett bizalomra a bennük rejlő bizonytalanság miatt. Az ilyen pénznemek általában túl kicsik ahhoz, hogy a pénzügyi és árstabilitást érdemben befolyásolni tudják, azonban kihívást jelentenek a hatóságoknak a tisztázatlan jogi státusuk, a különböző visszaélések kockázata miatt. Továbbá, az átfogó szabályozás hiánya kulcskérdés az EKB szerint, ami hitel-, likviditási, működési és jogi kockázatoknak teszi ki a felhasználókat

A felhozott érvek ellenére a bitcoin népszerűsége nő. Csak csütörtökön néhány tízezer ember regisztrált. Ezenkívül, a virtuális valuta egyre inkább kezd beférkőzni a társadalom valós életébe. Londonban például bitcointtal lehet fizetni több étteremben is. Igaz, a valuta értékesése után az izgalom is alábbhagyott.