2024. április 19., péntek

A gazdasági lehetőségekről

A napokban mutatták be a Moravicai Értelmiségi Fórum harmadik kiadványát, amelyet Gazdasági kalauz címmel jelentettek meg az elmúlt év végén.

A kiadvány létrejöttének részleteibe a nyomtatvány fő- és felelős szerkesztője és egyben a MÉF elnöke, Crnkovity Gábor engedett bepillantást.
– Jó lehetőségnek bizonyult az a pályázat, amelyet az újvidéki Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és a Nemek Egyenjogúságával Foglalkozó Titkárság írt ki. A pályázat útján befolyt összeget a bácskossuthfalvi helyi közösség egészítette ki. Mintegy 1000 példány forgalomba hozatalát tudtuk a teljes árból finanszírozni. A színes, 56 oldalas programfüzetbe gyűjtöttük össze azt a 15 meglevő és aktív céget, melyek alapadatait egy csokorba szedve igyekeztünk bemutatni partnerkeresési szándékkal. Ezáltal is igyekszünk olyan emberek kezébe eljuttatni, akik potenciális befektetők, partnerek vagy beruházók. Ha a füzetünk csak egy-két olyan személyhez is eljut, akik komoly tervekkel rendelkeznek, akkor már azt mondhatom, hogy megérte – tudhattuk meg a főszerkesztőtől.
A bemutató alkalmával Fazekas Róbert, a füzet szerkesztőbizottságának tagja elmondta, hogy a településen működő cégek kapacitásuknak igen kevés százalékát használják ki, azonban sokkal több felhasználatlan erő van, aminek igénybevétele egyelőre várat magára. Jó üzleti kapcsolatok kialakításával ezt tovább kell folytatni, amire lehetőséget biztosítanak a kiadvány közzétételével.