2024. március 29., péntek

Várandósság, szülés, gyermeknevelés

Május 4-től ismét Születés Hete rendezvénysorozat Szabadkán

Az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány másodízben szervezi meg a Születés Hete rendezvénysorozatot Szabadkán. A rendezvénysorozat keretében az érdeklődők a várandóssággal, szüléssel, születéssel, gyermekágyas időszakkal, szoptatással és csecsemőgondozással kapcsolatos hasznos információkkal találkozhatnak.
A rendezvény célja a várandósok és családjuk minél szélesebb körű tájékoztatása választási és döntési lehetőségeikről, a csecsemőellátás hagyományos és újszerű alternatíváiról, az informált döntést elősegítő kutatási eredményekről és a nemzetközi egészségügyi szervezetek ajánlásairól. Fontos, hogy a gyermeket tervező párok, várandós, szülés előtt álló kismamák, családok minél szélesebb körű tájékoztatást kaphassanak az előttük álló nagy eseményről, illetve a számukra elérhető választási lehetőségekről. Hogy a szülés ne csak megtörténjen velük, de életüknek valóban egyik legemlékezetesebb, legszebb élménye lehessen; lehetőség szerint olyan körülmények között, ami mamának és babának egyaránt megnyugtató, bensőséges környezetet teremt, amikor háboríthatatlanul figyelhetnek egymásra, saját igényeikre. Programjaink ingyenesek és a család minden tagját szeretettel várjuk! Bővebb információt a 024/687620-as telefonszámon vagy az f.exspecto@gmail.com e-mail címen kaphatnak.

Május 4-én Andrek Andrea perinatális pszichológus tart előadást az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány székházában (Sántity utca 27.), 9 órától Új anyák, új apák, új-szülöttek – Ki mit tud? Gyermekvárás és szülés mindhárom résztvevő szemszögéből címmel. Az előadás célja, hogy a legújabb tudományos kutatási eredmények mentén bemutassa a magzati korban kifejlődő azon készségeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a baba már a méhen belül aktív kapcsolatban legyen a külvilággal és szüleivel.
Bűvös érintéseink – A haptonómia módszere, művészete címmel műhelyet tartanak szintén az Exspecto székhelyén 4-én 15 órától. A haptonómia az érzékelő érintés, a tapintás által létrejövő emberi kapcsolat tudománya és művészete. A haptonómia módot ad az anyaméhben fejlődő magzattal való kapcsolatteremtésre és gyengéd kommunikációra. Szeretettel várnak gyermeket váró párokat (anyákat és apákat együtt, de akár külön is), kisbabát tervező párokat, szerelmes párokat és olyanokat is, akiknek „csak úgy” felkeltette a módszer a figyelmét, laikusként vagy szakemberként egyaránt. Kényelmes ruhát, meleg zoknit, kispárnát, takarót érdemes hozni! Előzetes bejelentkezés szükséges a 024/687620-as telefonszámon vagy az f.exspecto@gmail.com e-mail címen.
Május 5-én Anyák napi rendezvény lesz 9 órától a kelebiai Divisio Apostolorum/Apostolok küldetése templomban. A szentmise után ebédlehetőség és egész délutános program várja őket a templomkertben és a templomban. 16 órakor a Szerelempróba (Fireproof) című film vetítése, majd azt követően beszélgetés a párkapcsolatról, konfliktusmegoldásokról.
Anyák napi istentiszteletet a református templomban is tartanak 5-én 9.30 órától. A családok megáldását Surányiné Réti Katalin lelkipásztor végzi. Itt családi vasárnap is lesz a SMILE Nagycsaládos Egyesületének szervezésében: 14 órakor gyülekező, belépő egy tányér kalács.
15 órakor Zentai Gyermekbarátok Egyesületének bemutatkozása, 16 órakor A párkapcsolat változásai a gyermek(ek) születése után – beszélgetést vezetik Szénási Oszkár szociális munkás, család konzulens és Kaszás Éva csellótanár, komplex művészetterapeuta. Parkolj és hordozz! – a családoknak lehetősége lesz kipróbálni a hordozókendőt, annak praktikusságát Góbor Szénási Anna hordozási tanácsadó segítségével.
Babára vágyva… A meddőség problemtikája az orvos szemével: modern kezelési lehetőségek címmel május 6-án Dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos specialista tart előadást 14 órától az Exspecto Alapítványban.
Aktív, magabiztos várandósság címmel aktív háromórás foglalkozást tart Balázs Emese gyógytornász, jógaoktató, dúla május 7-én 15 és 18 óra között az Ahimsa Jóga Stúdióban (Nušić u. 2/11, 4. emelet). A foglalkozás célja a szülésre készülő kismamák testi és lelki tudatosságának elmélyítése. A program kiemelt témái a testmozgás anyára és babára gyakorolt hatásai, a vajúdás elméleti és gyakorlati jelentősége, a gátizmok és a gátvédelem, valamint a jóga mint a természetes, örömteli szülésre való felkészülés módszere. Tudatosan készülve a vajúdásra és a szülésre kevesebb a komplikáció és örömtelibb a szülés.
Május 8-án 17 órától Joó Horti Lívia pszichológus Leválás, leválasztás – elválás, találkozás címmel tart előadást 17 órától. Meddig szoptatni? Meddig együtt aludni? Érezheti e jól magát a gyermekem nélkülem? Óvodába indulási nehézségek. Beilleszkedési problémák. Hogyan és mi módon tud az apa jelenléte vagy hiánya kihatni ezen folyamatokra? – mind-mind azok a kérdések, amelyekre választ keresünk.
Kerekítő Bábos Torna – ölbeli játékokkal, tornaszeres játéktérrel és Kerekítő Manó bábos jelenetével várják az édesanyákat, édesapákat és az 1–4 éves gyermekeket Nagy Mónika, Muzslai Tünde, Lehoczki Gabriella az Exspectóban május 9-én 17 órától.
Hordozni tényleg jó! – Sokan úgy alkotnak véleményt a hordozásról, hogy sem gyermekként, sem felnőttként nem tapasztalták meg. A találkozás lehetőséget ad a gyermeket váró anyáknak, apáknak, a kisgyermekes szülőknek és más érdeklődőnek, hogy kipróbálják a hordozókendő nyújtotta biztonságot és praktikusságot, miközben gazdag információt kaphatnak a hordozás testi és lélektani hatásáról. Az előadásra május 10-én 17 órától kerül sor, Góbor Szénási Anna hordozási tanácsadó várja az érdeklődőket az Exspecto Alapítvány székhelyén.
Természetes úton szülni Szerbiában – az első néhány óra fontosságáról – szerb nyelvű előadás, amelyet Divna Miljković bába, nővér tart az Exspectóban május 11-én 10 órától.
Dúla – az asszonytársi segítő, szerb nyelvű előadás, amelyet Mirjana Gnjatić, az első szerb dúla tart május 11-én 11 órától az Exspectóban.
A szoptatás fontosságáról Marija Taraba szoptatási szakértő beszél május 11-én 12 órától az Exspectóban.
Mélykúti Andrea dúla pedig arról szól, hogy lehet császármetszés után is természetes úton világra hozni gyermekeinket. Az előadás szintén május 11-én 12 órától lesz az alapítvány székhelyén.