2024. március 28., csütörtök

Pajtić nem mond le és marad a nyilatkozat is

A haladók aláírásokat gyűjtenek a tartományi hatalom leváltására

Alighogy elcsendesedett Újvidék a pénteki tiltakozás után, az utcákon tovább fokozódik a hangulat, ugyanis „Halál Pajtićra és követőire” feliratú plakátok jelentek meg szombaton több vajdasági településen is, míg több helyen „Vajdaság a büszkeségem – köztársaság lesz” feliratú falfirkák jelentek meg, a Szerb Haladó Párt pedig aláírásgyűjtésbe kezdett a tartományi hatalom leváltására és az előrehozott tartományi választások kiírására. Bojan Pajtić elutasította a lemondását követelő felszólításokat.

„Halál Pajtićra és követőire” – ilyen feliratú plakátok jelentek meg szombaton reggel több vajdasági településen is, vele szemben pedig több helyen „Vajdaság a büszkeségem – köztársaság lesz” feliratú falfirkák jelentek meg.

„Halál Pajtićra és követőire” (Fotó: Beta)

„Halál Pajtićra és követőire” (Fotó: Beta)

A fehér plakátokon felül azt írja „Halál”, alatta Pajtić képe látható egy körben piros vonallal áthúzva, amely alatt ez áll: „és követőire”. A falfirkákat, aláírójuk az „Ifjú Vajdaság” nevű szervezet, a vajdasági zászló három csillaga díszíti, amelyek Szerémséget, Bánátot és Bácskát jelképezik. A falfirka megjelent Újvidéken, Nagybecskereken, Nagykikindán, Pancsován, Beočinban, Kovačicán és Fehértemplomban. Miloš Vučević, Újvidék haladó polgármestere elítélte mindkét jelenséget.

– Elítélek minden gyűlöletkeltő graffitit és plakátot, függetlenül attól, ki ellen irányul – hangsúlyozta Vučević, majd bejelentette, hogy pártja aláírásokat gyűjt ahhoz a petícióhoz, amelyben a tartományi kormány leváltását és a rendkívüli választások kiírását követelik. Sajtótájékoztatóján elismételte a pénteki tüntetésen elhangzott követeléseket, vagyis, hogy Bojan Pajtić nyújtsa be lemondását, Pásztor István házelnök pedig írja ki a rendkívüli tartományi választásokat.

„Vajdaság a büszkeségem – köztársaság lesz” (Fotó: Beta)

„Vajdaság a büszkeségem – köztársaság lesz” (Fotó: Beta)

A Szerbiai Szocialista Párt támogatja az aláírásgyűjtést – jelentette be Dušan Bajatović, az SZSZP tartományi bizottságának elnöke.

– Addig nem tágítunk, amíg egyetlen olyan személy is van, aki hosszú éveken át profitált politikailag és gazdaságilag Vajdaság autonómiájából – mondta Bajatović, aki bírálta a vajdasági adminisztráció gazdasági, szociális és politikai működését.

Szavai szerint Vajdaság Szerbia motorja kellene, hogy legyen, nem pedig a tönkrement gyárak, elszegényedett földművesek és kizsákmányolt munkások földje.

Pajtić lemondásának követelését támogatja Vojislav Koštunica, a Szerbiai Demokrata Párt elnöke is. Véleménye szerint a tartományi kormányfő cselekedhet vajdaság polgárainak akarata ellenére.

– Ha a rendkívüli választásokon ennek ellenére Pajtić úr mégis győz, mindannyian elismeréssel adózunk majd neki. Kétlem, hiszen a vajdaságiak változásokat követelnek – érvelt az SZDP elnöke.

NEM MOND LE

Bojan Pajtić vajdasági kormányfő vasárnap elutasította a lemondására és a Vajdaság alkotmányos és törvényes jogainak védelméről szóló nyilatkozat visszavonására irányuló követeléseket.

– Nem állhatunk el attól a kérelmünktől, hogy a polgárok ötször annyi hasznosítható pénzt kapjanak meg, mint amennyit kapnak. Ez jár nekik. Ironikus azzal vádolni a vajdasági kormányt, hogy nem tesz eleget a tartomány polgáraiért és hogy a tartományi kormány miatt ment tönkre Vajdaság gazdasága. Azért sínylődik, mert nem tartják be az alkotmányos garanciákat – mondta Pajtić.

A tartományi kormányfő azzal vádolta meg a köztársasági kormányt, hogy rendeletek útján rendelkezik Vajdaság vagyonával, s hozzátette, „példátlan, hogy valakinek a vagyonával más rendelkezzen egy harmadik hasznára”.

Megismételte, hogy a nyilatkozat nem tartalmaz szeparatista törekvéseket, valamint elhatárolódott a szombaton megjelent „Vajdaság a büszkeségem – köztársaság lesz” falfirkáktól.

– Sem a Tartományi Képviselőház, sem a tartományi kormány nem támogatja Vajdaság státusának ilyen úton való megoldását – jelentette ki a tartományi kormányfő.

Véleménye szerint a tartományi kormány nem fog megbukni, ugyanis a kormánynak kétharmados többsége van, azonban az év végig minden bizonnyal köztársasági előrehozott választások lesznek. Kiemelte, az SZHP pénteki tüntetésével lincshangulatot gerjesztett Újvidéken, s ezért jelenhettek meg a halálát és a munkatársai halálát követelő plakátok Vajdaság-szerte. A tüntetéssel kapcsolatban megjegyezte, nincs ellenvetése, hogy az újvidéki tüntetésre Szerbia minden szegletéből érkeztek tüntetők, de mindez olyan furcsa volt, mint egy olyan eset, ha például a magyarkanizsai polgárok mennének leváltatni a niši polgármestert.

TOVÁBBI REAKCIÓK

A Demokrata Párt tartományi bizottsága közleményben utasította el Dušan Bajatović és Vojislav Koštunica nyilatkozatait.

– Kérjük Vojislav Koštinica urat, akinek kormányfői mandátuma alatt kikiáltotta függetlenségét Koszovó és Montenegró, hogy ne védje meg vajdaságtól Szerbia alkotmányát. Az a Dušan Bajatović pedig, aki úgy vezeti a Srbijagas vállalatot, hogy mérhetetlen károkat okoz az állami költségvetésnek és minden szerbiai polgár megbotránkozik rajta, ne oktassa ki üzletelésről Vajdaságot – áll a közleményben.

A Vajdasági Szociáldemokrata Liga közleményben követelte a Bojan Pajtić elleni nyílt fenyegetések elkészítőinek letartóztatását.