2024. április 20., szombat

„Álmodni sem mertem ekkora elismerésről!”

Miért ne mondhatná meg valaki a véleményét, különösen, ha ezt korrektül teszi – Dr. Szőke Annát Győrffy István Emlékéremmel tüntették ki

A magyar néprajz legrangosabb elismerésében, Győrffy István Emlékéremben részesült dr. Szőke Anna kishegyesi néprajzkutató és pedagógus. Az elismerést Debrecenben vette át, ahol néprajzi tanulmányait folytatta és ahol doktorált. Dr. Szőke Annával a magas rangú szakmai elismerésről, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság tisztújítása körül történtekről és a kutatási tervekről beszélgettünk. Mikor értesült a díj odaítéléséről és mit tartalmazott az indoklás?

– Február 17-én jött az értesítés, hogy a kuratórium nekem ítélte az idei Györffy István Emlékérmet, s akkor, abban a pillanatban Andersen meséje jutott az eszembe: Álmodni sem mertem ennyi boldogságról rút kiskacsa koromban. Nagyon boldog voltam, de nem hoztam nyilvánosságra, mert a Kiss Lajos Néprajzi Társaság tisztújító közgyűlés előtt állt, s természetesen, itt is voltak előzetes egyeztetések, s nem szerettem volna, ha ez az elismerés valamit is befolyásolt volna. Azután pedig megindult a lavina a KLNT körül, ekkor pedig éppen ezért nem találtam helyesnek elmondani az engem ért megtiszteltetést.

A díjat a néprajz eminens képviselői ítélik oda évente egy személynek. Rólam, vagyis a munkásságomról sokat tudnak Magyarországon, több tanulmányom jelent meg szakfolyóiratokban, meg rólam is többször írtak már, különösen a kutatásaimról, valamint a nemzetközi óvodapedagógiai tevékenységemet is ismerik. Az igazi nagy felfedezést a Versec környéki magyarságról írt monográfiám hozta meg. Ez egy egyedülálló monográfia a még ott élő, napjainkban is fellelhető magyarságról. Általam egy új terminológia jött létre a néprajzban: a Versec környéki magyarság. Sajnos a hazai médiumok, sajtóorgánumok keveset, vagy egyáltalán nem foglalkoztak e kutatás könyv formájában történő megjelenésével. Azt azonban tudni kell, hogy pillanatok alatt elfogyott, s már régen nem lehet hozzájutni, nekem is csak két példányom maradt. Szeretném kiemelni Silling István néprajzkutató, nyelvész, nyugalmazott egyetemi tanár odafigyelését és figyelmességét, aki soha nem mulasztotta el megemlíteni ezt az egyedülálló verseci kutatást. A másik elismert szakember, akit szintén nem hagyhatok említés nélkül, Beszédes Valéria, aki a Kishegyesről írt monográfiámat véleményezte és messzemenően magasra értékelte. Az Istenfélésre vagyunk utalva (Forum 2010.), c. könyvemről többek között Szigeti Jenő professzor is írt ismertetést a Theologiai Szemlében (Budapest), s most nem leszek szerény, idézek tőle néhány sort: „A cím idézet, egyik interjúalanyának bölcs meglátása:»Istenfélésre vagyunk utalva«. Csak ez menti meg az emberi, kulturális értékeket, meg a szorgos népművelői fáradozás. Bizony, sok Szőke Anna kellene, aki harsogó jelszavak helyett elindulna tenni emberül az emberért.” Szigeti Jenő. Eddig nyolc könyvem jelent meg, három pedagógiai vonatkozású, egy a kishegyesi templomról, azután a verseci monográfia és három kötet a szülőfalumról, Kishegyesről. 2010-ben Kishegyes díszpolgárává választottak, s ekkor fogadtam meg magamban, hogy ezek után én még többel tartozom a szülőfalumnak, s az itt rejlő néprajzi kincset kell feldolgoznom. Teszem ezt nagy szeretettel. Mindegyik kötetben van valami, ami különösen kedves a szívemnek, ilyen például a kubikosokról írt tanulmány, vagy a zsidókutatás, de mély nyomot hagyom bennem az itteni svábok deportálása, elüldözése. Közülük már csak egy adatközlőm él. El vagyunk késve, sietni kell lejegyzi az elmúlt évszázad történéseit, hagyományait, mert azok, akik még hitelesen emlékeznek a tényekre, kevesen vannak. Azt tapasztalom, hogy az utóbbi időben elmarad az empirikus kutatás, s elhajlunk a kulturális antropológia felé. Nincs meg az arány, s erre most figyelmeztettek is a díjátadáskor. Arra kértek (Ujváry Zoltán professzor különösen), mint a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnökét, próbáljam ezt egyensúlyba hozni. Én is így gondolom.

Több reagálás is volt a néprajzi társaság rendkívüli tisztújító értekezletén elhangzottakra. Mi erről a véleménye?

– Én három kiváló elnök után vettem át ezt a tisztséget: Dévavári Beszédes Valéria, Raffai Judit és Papp Árpád voltak az eddigi elnökök. Ez három olyan név, ami engem is kötelez. Az előző elnök Papp Árpád leköszönésének okát is el kell fogadni, s szeretném kihangsúlyozni, Árpád nem ment neki az MNT-nek, mint azt sokan azután tolmácsolták vagy értelmezték. Ő nem mindennel volt megelégedve, s ezt ki is mondta. Na, de, kérem! Miért ne mondhatná meg valaki a véleményét, főleg akkor, ha ezt nem teszi durván, hanem korrektül? Én nem tudom, az MNT Kulturális Bizottságán belül mi történik, illetve, hogy ott mi hangzott el a múltban, s ezzel szerintem nekünk így utólag nem is kell foglalkoznunk. Minden szervezetnek vannak célkitűzései, egy nemzeti intézménynek pedig természetes, hogy van. De ez nem jelenti azt, hogy más szervezeteknek nem lehetnek célkitűzései. Szerintem itt ütköztek a nézetek Árpád és a bizottság között. A Kiss Lajos Néprajzi Társaság egy tudományos szervezet, amilyen Szerbiában csak három van bejegyezve. A mi dolgunk a kutatás, a dolgok tudományos feltárása, feldolgozása. A digitalizáció nem a mi feladatunk, illetve csak részben. Arra vannak más szakemberek. Nem szabad elfelejteni, hogy a KLNT tagjainak többsége tudományos fokozattal rendelkezik, elismert szakemberek. A közgyűlésen tizenheten vettünk részt, de azóta már három kutató is jelentkezett bekapcsolódási szándékkal. Céljaink közt szerepel a fiatal néprajzkutatók (egyetemisták) bevonása a konferenciák megszervezésébe. Újjá kel élesztenünk az amatőr gyűjtők táborát, hiszen a kutatók az ő gyűjtéseikből sok mindent meríthetnek, ami további kutatásra ösztönzi őket.

Melyek lesznek a legfontosabb kutatási területek, amelyeket szorgalmazni fog?

– Egy nagyon átfogó témakör lehet a lokális identitás és a lokális kultúra szerkezetváltása. Ezen belül lehet majd foglalkozni a múlttal, és párhuzamba is lehet vonni a múltat és jelent. De foglalkoznunk kell az úgynevezett kitalált ünnepekkel, mint amilyenek a fesztiválok, de olyan közösségi rendezvényekkel is, amelyeket újabban közösen végeznek, korábban viszont ez családi tevékenységnek számított (például a tojásfestés, karácsonyi, húsvéti előkészületek). A másik nagy témakör, hogy a huszadik századi agrárreformok hogyan befolyásolták az emberek hozzáállását, hogyan alakult ki a kettős identitás a múlt század közepétől, amikor az emberek jó része nyíltan ateistaként, kommunistaként viselkedett, titokban viszont vallásos volt. Ez utóbbit egy konferencia keretében szeretnénk bemutatni. Azután itt van az újabb betelepedési hullám, ez is megváltoztatta a települések arculatát és az emberek egymás közti viszonyát. Most gyűjtjük be a tagságtól az adatokat, hogy ki mivel rendelkezik, hogy publikálhassuk azokat. A Néprajzi Látóhatárban, a magyar néprajzosok folyóiratában egy egész számot kaptunk. Jó lenne, ha nekünk is lenne egy folyóiratunk, de egyelőre gondolni sem merünk rá.

Szőke Anna pedagógus, etnográfus, a magyar kisebbségi kultúra és a délvidéki magyarság néprajzi kutatásának kiemelkedő személyisége. Óvodapedagógiai munkássága nem csupán szűkebb hazájában, hanem széles körben ismert. A néprajzszakot az Debreceni Egyetemen végezte, és ugyanitt szerzett egyetemi doktori (Ph.D) fokozatot. Könyvek, tanulmányok egész sora kapcsolódik nevéhez. Kiterjedt és intenzív néprajzi kutatásokat végzett a Vajdaságban, jelentős eredményeket ért el a folklór hagyományok gyűjtése, a vallási néprajz és a társadalomnéprajz területén. Könyveiben és tanulmányaiban a délvidéki magyarság, azon belül pedig szülőfalujának, a számára egész életében otthont nyújtó településnek, Kishegyesnek állít tudományos értéket jelentő emléket. Olyan témakörökkel foglalkozik, amelyek meghatározóak a 20. század és napjaink történéseinek tükrében. A mindennapi élet létstratégiai, a gazdasági túlélés sajátos módjai, a kisebbségi fennmaradásért való küzdelem útjai, az emberi élethez kapcsolódó folklór hagyományok, a nemzeti identitás, az asszimiláció- valamennyi olyan kérdés, amely meghatározza a mindennapok társadalmát és kultúráját, az egyének, nemzeti és felekezeti közösségek egymás közötti kapcsolatát. Tudományos írásai szakmai szempontból igényesek és hitelesek, ezzel együtt élményszerűek, az azokat olvasók egyszerre válnak a múlt és a jelen történéseinek részeseivé, egyszerre kapnak képet kicsiben és nagyban az ország, a nemzet számos sorskérdéséről. Szőke Anna néprajzi munkássága révén jelentős mértékben járult hozzá a mai Szerbiában élő magyarság identitásának megőrzéséhez.

*Elhangzott a Györffy István Emlékérem átadásakor Debrecenben március 27-én