2024. április 17., szerda

Tiltakoznak a ludasi gazdák

A kapcsolható eszközök műszaki vizsgájának és bejegyeztetésének eltörlését kérik

Nagy felháborodást váltott ki a gazdák, földművesek körében az az újonnan bevezetett közlekedésbiztonsági szabály, miszerint a legalább két keréken vontatott kapcsolható mezőgazdasági eszközöket, például a tárcsát, permetezőt, trágyaszórót, szalmaprést, kukoricatörőt, szénagyűjtő kocsit is be kell jegyeztetni, ehhez pedig műszaki vizsga a feltétel.

(Fotó: Molnár Edvárd)

(Fotó: Molnár Edvárd)

Az alapvető probléma, hogy sok kapcsolható jármű harminc-negyven éves, és már nincs meg a szükséges dokumentációja vagy a számla hozzá, másrészt magát a műszaki vizsgát is lehetetlen elvégezni például egy tárcsázón, ugyanis ezek az eszközök semmilyen technikai feltételnek nem felelnek meg, például nincs fékrendszerük sem, vagyis át sem tudnak menni a vizsgán, de még az új kapcsolható eszközök sem tudnak a követelményeknek megfelelni. Ugyanakkor a szabályok értelmében be kell jegyeztetni ezeket a járműveket is, ellenkező esetben a közlekedési rendőrség pénzbírsággal vagy a vezetői engedély bevonásával büntetheti a gazdákat, akik ebben az esetben nem tudják megművelni földjeiket és még büntetőpontokat is kapnak. Eddig több gazdát is megbüntettek már, mert a kapcsolható eszközüket nem jegyeztették be.

A héten a Ludasi helyi közösség vezetősége lakossági fórumot szervezett a probléma kapcsán, pénteken délelőtt pedig a helyi közösség irodájának udvarában tiltakozó összejövetelt tartottak a gazdák. Fél óra alatt mintegy ötven környékbeli gazda érkezett meg a helyszínre és traktorjukkal a rákapcsolt mezőgazdasági eszközökkel egyetemben hamar elfoglalták az udvart. Őket Aladzsics Tibor, a helyi közösség elnöke fogadta.

Az ügy és a gazdák mellé állt Juhász Attila, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi képviselője és Molnár Viktor tartományi mezőgazdasági segédtitkár, valamint a tiltakozást jelenlétével Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke és Osztrogonác Simon, Szabadka mezőgazdasági ügyekkel megbízott tanácsosa is erősítette. Arnold László, Kispiac helyi közösség elnöke is részt vett a tiltakozáson, s mint elmondta, nemrég ők is tartottak egy lakossági fórumot ugyanerről a témáról, melyre meghívták a rendőrség képviselőit, akik viszont nem tudtak érdemben válaszolni a polgárok kérdéseire.

Juhász Attila kiemelte, mindenki érdeke, hogy megoldják ezt a problémát, mely nemcsak a bácskai, hanem Vajdaság és az ország más területein élő gazdákat is érinti.

– Ezt a hatályba lépett szabályzatot módosítani kell, és fel kell hívni az illetékesek figyelmét az ügyre, mert ellehetetlenítik a termelőket, hogy kimenjenek a földekre és elvégezzék a munkájukat. Mivel a mezőgazdasági bizottság tagja is vagyok, ott is elmondom majd ezt a problémát, és kérni fogom a bizottságot, hogy foglaljunk állást az ügyben, és a mezőgazdasági minisztériumhoz forduljunk támogatásért.

(Fotó: Molnár Edvárd)

(Fotó: Molnár Edvárd)

Osztrogonác Simon elmondta, tudomása szerint az az új közlekedésbiztonságról szóló törvény, amit a szerbiai parlament meghozott, s amely tartalmazza a kapcsolható járművek műszaki vizsgáját és bejegyeztetését, egyedülálló a világon. Hozzátette, az önkormányzat hivatalosan egy ötszáz aláírást tartalmazó petíciót juttatott el a minisztériumnak, hogy vizsgálják felül ezt a törvényt, mert az fizikailag kivitelezhetetlen, azonban erre a kérvényükre a mai napig nem érkezett válasz.

Nagy Miklós a gazdákhoz szólva elmondta, a szövetség január óta foglalkozik a problémával és Vajdaság-szerte aláírásokat gyűjtenek, a petíciót pedig elküldik a közlekedési minisztériumnak.

– Azt kérjük a minisztériumtól, hogy a mezőgazdasági kapcsolható eszközöket külön kategóriaként kezeljék és ne kelljen sem műszaki vizsgának alávetni, sem bejegyeztetni őket. Ha pedig ez így nem lehetséges, akkor viszont tegyék lehetővé egy gyorsított és egyszerűsített műszaki vizsgának az elvégzését. Eddig mintegy kétezer aláírást gyűjtöttünk össze Vajdaságban, melyeket most rendszerezünk. Abban bíztam, hogy legalább négy-ötezer aláírást össze tudunk majd gyűjteni, de sokan különféle okokra hivatkozva ettől elzárkóztak. Kérek mindenkit, hogy aki eddig nem csatlakozott hozzánk, a következő napokban tegye meg, hogy minél nagyobb legyen az ügy támogatottsága, hiszen minden egyes aláírás sokat jelent – szólította fel a gazdákat a szövetség elnöke.

Takács Károly ludasi gazda elmondta, a rendőrök mindennap ellenőrzik a faluban a forgalmat, ők viszont nem tudnak kimenni az utakra, mert szigorú, negyven-hatvan ezer dináros büntetéseket róhatnak ki rájuk, vagy elveszik a vezetői engedélyüket.

– Ha egy mezőgazdasági termelőtől április közepén hónapokra elveszik az engedélyét, nem tud kimenni a földjére szétszórni a trágyát, tárcsázni, szántani. Mi megértjük, hogy a rendőröknek ez a dolguk, de egy kicsit elnézőbbek is lehetnének, mert ez így nem megoldás. Remélem, az ügy megoldódik, habár sokan félnek névvel, személyi számmal kiállni az ügy mellett.