2024. április 20., szombat

Szerbiában is egyre népszerűbb az energiatakarékossági akció

A Tartományi Képviselőházban tegnap ismertették a Föld órája elnevezésű nemzetközi akció hazai eredményeit. A sajtótájékoztatón részt vett dr. Slobodan Puzović tartományi területrendezési, építésügyi és környezetvédelmi titkár, és Duška Dimović, a Világ Természeti Alap (WWF) szerbiai programvezetője.

A tájékoztató során egyebek között szó esett a már említett eredményekről, a környezetvédelem és a megújuló nyersanyagok ésszerű felhasználásának fontosságáról, valamint a terveikről.

A konferenciát dr. Puzović nyitotta meg, majd rövid témaismertető után beszámolt a Föld órája akció eredményéről. Elmondása szerint az idén Szerbia területén több mint 60 város és község, 39 iskola és 40 civilszervezet csatlakozott az akcióhoz. Az említettek mellett különböző médiumok, vállalatok, egyetemek és magánszemélyek is részt vettek benne. Beszámolójában kiemelte, hogy a tartomány térségéből 11 község, 5 város és 21 iskola vett részt. Az akció során templomokon, helyi közösségek épületein, köztereken és egyéb létesítményeken kapcsolták le a világítást egy órára március 23-án, este fél kilenctől fél tízig.

Ezután Duška Dimović egyebek között ismertette a a program fontosságát, és felhívta az újságírók figyelmét a környezetvédelemnek mint sajtótémának a fontosságára, mivel a közzétett adatok szerint a Föld lakosainak száma napjainkban annyi energiát használ fel, amennyi ideális esetben is két és félszerese a bolygónkon lévő raktárak nagyságának. Szerinte hazánkban nincsenek olyan szoftverek, amik kimutatnák az ország megtakarított energiamennyiségét az egyórás lekapcsolás után, de biztos abban, hogy az elért mennyiség is hozzájárul környezetünk védelméhez. Végül kifejtette az alternatív energia felhasználását, ami jelentős előrelépés a környezetszennyezés elleni harcban, hazai viszonylatban e téren Vajdaságnak kecsegető a teljesítőképessége. Példaként említette a biomasszát, mint energetikailag hasznosítható anyagot.

A tájékoztató befejezéseként a környezetvédelmi titkár ismertette a WWF-fel való további együttműködés tervét, amelynek célja több település, község, és civilszervezet bevonása.