2024. március 29., péntek

„A vers olyan, mint az alma, a költészet pedig olyan, mint az alma íze”

Antalovics Péter, a Forum kéziratpályázatának nyertese: Azt hiszem, az én korosztályomnak van mit bepótolnia Vajdaságban

Az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet 2012. december 1. lezárult, 35 évnél nem idősebb fiatalok számára meghirdetett pályázatának szakmai bizottsága – Faragó Kornélia, Patócs László és Piszár Ágnes (elnök) a beérkezett pályaművek közül átdolgozásra és kiadásra javasolta Antalovics Péter Örökszoba című verseskötetének kéziratát. E hír nyomán kértünk interjút az 1993-ban született, Kupuszinán élő szerzőtől.

 Keveseknek adatik meg, hogy húszéves korukban kötetet jelentessenek meg. Szerinted a szakma – azok, akik kompetenciájukkal lehetővé tehetik és támogathatják a fiatalok könyveinek kiadását – az utóbbi időben alaposabban odafigyel a pályakezdőkre, mint esetleg korábban?

Mivel csak rövid ideje mozgok ebben a közegben, nincs nagy viszonyítási alapom, ezért inkább általánosságban beszélnék erről a témáról. Úgy gondolom, ideális esetben ez egy kétirányú folyamat kell, hogy legyen. A szakmának mindenkori feladata, hogy helyet biztosítson az új és autentikus hangoknak, ugyanakkor ezeknek az új szereplőknek is keményen kell törekedniük arra, hogy megkapják azokat a bizonyos felületeket. Több dologra gondolok itt. Először is: a pályakezdő, saját hangot kereső szerzőnek kötelessége a kíméletlen és kompromisszumot nem ismerő önkritika gyakorlása. Azt hiszem, ez az első igazán fontos lépés az egyedivé válás útján. Igazán személyes kaland. Másodszor: a feltörni vágyó szerzőnek meg kell találnia azokat a lehetőségeket, amelyekkel később – saját értékeivel gazdálkodva – élni tud. Ez nehéz küldetés, de az első áttörést jó esetben továbbiak követik. Nem állítok újat, ha kiemelem a személyes kapcsolatok jelentőségét. Harmadszor: a szakmának megfelelő hajlékonyságot kell mutatnia az új hangok iránt. Az viszont természetes, hogy minden csoportnak megvan a saját arculata.
Manapság pályázatok tömkelegét találhatjuk – rövid keresés után – az interneten. Ha vannak is hátulütői a modern technika (közhelyszámba menően) rohamos fejlődésének, a széles tájékozódás lehetősége nem sorolható ezek közé. Itt kell megemlítenem, hogy vajdasági szerzőként Magyarországon is érdemes próbálkozni mind publikálási, mind könyvkiadási fronton. És hogy végre rátérjek a konkrét kérdésre: szerintem ma egy pályakezdő igen jó eséllyel indul el az úton, amit választott magának.

Miként látod a mai huszonéves szerzőket? Magányosan, öntörvényűen állnak-e az irodalom kihívásai előtt, vagy inkább a vajdasági magyar irodalom újabb nemzedéke látszik összekovácsolódni?

Paradox módon egyik állítást sem tagadhatom, ugyanakkor meg sem erősíthetem. Elsősorban, mert egyelőre elég kis szeletet ismerek a kortárs vajdasági magyar irodalomból. Másodsorban, manapság – épp az előbb említett internet adta lehetőségek miatt – ez az egész folyamat rendkívül komplex. Nem lehet eltekinteni attól, hogy ma az irodalmi életnek (itt főleg a magyarországira gondolok) van egy része, ami a világháló virtuális terében zajlik Egy fiatal szerző – itt személyesebb irányba terelném a kérdést – jó eséllyel jut első lehetőséghez valamilyen internetes portálon, ahogy én is tettem magyarországi jegyzésű platformokon. Persze áll a kérdés, tekinthető-e a szó szoros értelmében vett irodalomnak az, ami az ilyen oldalakon zajlik. Azt hiszem, jobbára tekinthető, ugyanis ezeken a felületeken a publikálás és véleményezés mellett elképesztő mennyiségű friss információt és személyes kapcsolatot lehet szerezni, nem beszélve a nagy interaktivitásnak köszönhető gyors fejlődésről. Ugyanakkor az ilyen közösségek tevékenységei sok esetben realizálódnak valós irodalmi rendezvények formájában. Példaként megemlíteném a Lackfi János és Jónás Tamás által alapított DOKK-ot (www.dokk.hu), ami egy versközpontúként, vagy a Katapult kortárs alkotói oldalt (www.katapult.tk), ami egy leginkább összművészetiként kategorizálható portál. Utóbbi néhány évvel ezelőtti megalakulása óta mára már irodalmi esteket szervez. Más részről, az ilyen fórumok sok esetben jutnak el a nyomtatott formátumig, ami jelentős előrelépés.
Azt hiszem, az én korosztályomnak van mit bepótolnia Vajdaságban. Nálunk, a Magyar Tanszéken megalakult Jelfolyam az egyetlen internetes művészeti folyóirat, amiről tudok, bár ennek oka lehet az ismereteim hiányossága is. Az internetet ki kellene használni a magyarországi oldalak tevékenységéhez hasonló módon, egy fiatal szerzőnek ugyanis ennél kedvezőbb lehetőséget nehéz lenne elképzelni. Meglátásom szerint ahhoz, hogy egy széles skálán megszólaló egységes fiatal nemzedék jöhessen létre, szükség van az internet nagyobb mértékű felhasználására, ily módon egy korszerű irodalmi lét kialakítására, még ha ez meglehetősen utópisztikusan hangzik is.

 Még csak leszel első könyves szerző, ám publikációid száma máris tekintélyes. Gimnazistaként kezdtél verseket közölni, és a közelmúltig szerkesztője voltál a dokk.hu irodalmi kikötőnek. Milyen elvárásaid vannak a verssel szemben?

Talán nincs szubjektívebb dolog annál, hogyan ítélünk meg egy irodalmi művet, adott esetben verset. Vannak bizonyos alapkövetelmények, de ezen felülemelkedve már megmagyarázhatatlan, miért tetszik egy vers, illetve miért nem tetszik. Alapkövetelmények alatt olyan fogalmakat értek, mint a formakultúra ismerete (leginkább formavers esetében), sallang- és közhelymentesség, helyes nyelvhasználat, logikai következetesség stb. Ezenkívül a versnek tartalmaznia kell valami újat: új közlést, új kifejezésmódot, legjobb esetben új kifejezésmóddal megfogalmazott újszerű közlést. Minden ember specifikus, és a vers egy csupasz lenyomata ennek az egyedi, meg nem ismételhető entitásnak. A vers egy hangulat megörökítése specifikus módon, és ez az a mód, ami egy idő után stílussá merevedik. Mind egyszerű befogadóként, mind szerkesztőként a legjobb, ami történhet, ha a vers olvasása közben megfeledkezem arról, hogy befogadó, illetve szerkesztő vagyok.

Voltak-e, vannak-e mestereid-társaid a versírásban? Olyanok, akik művei esetleg hatással voltak versvilágod kialakításában, meg olyanok, akikkel párbeszédet folytathatsz a költészetről?

Azt hiszem, a költészetről beszélni nem igazán lehet. Versről beszélni igen, akár még irodalomról is, de költészetről nemigen. A költészet számomra azon kiváltságos pillanatokban valósul meg, amikor egy tudatosan meglévő tartalmat a tudattalanom, a tudatalattim erejével képes vagyok szavakba, kész gondolati formákba önteni. Ennyire absztrakt jelenségről lehetetlen párbeszédet folytatni. Ha hasonlatot keresnék, talán azt mondanám, hogy a vers olyan, mint az alma, a költészet pedig olyan, mint az alma íze.
Természetesen vannak példaképeim. Ha kizárólag a kortársból szeretnék kiindulni: alapvetően a Dokkon kezdtem, ahol hetente akár több száz verset olvastam, később szerkesztőként is. Ily módon lehetetlen volt elkerülni, hogy ne legyen hatással rám ez a nagyon friss massza. Ami nagyon izgalmas, hogy a Dokkon megtalálhatóak a nyomtatott irodalomban is jelen lévő költők, többek között Pollágh Péter versei, amelyek nagy kedvenceim. Komor Zoltán, a Katapult szerkesztője szintén közel áll hozzám, vele baráti viszonyt ápolunk.
Számomra nincs értelmezve a konkrét (személyes) hatás fogalma. Egyszerűen annyi ér, érhet, és érheti azokat is, akik „közvetlenül” hatnak rám, hogy az egész, mondhatni, összemosódik egyetlen hatalmas hatássá, amit aztán lehetetlen kibogozni, fel- vagy visszafejteni. Ha személyes értelmezésemben van jelentése az „irodalmi posztmodern” szókapcsolatnak a 21. században, akkor pontosan ez az.

 Túl korai lenne feltenni a „hogyan, merre tovább” kérdést, ehelyett inkább azt kérdezem, a költészeten kívül érdekelnek-e egyéb irodalmi műnemek, úgy olvasmányként, úgy alkotói kifejezésmódként?

Persze, érdekelnek. Olvasmányként – a vers után – a drámát talán a próza elé helyezném, annak ellenére, hogy „olvasói karrieremet” regényekkel kezdtem, és írtam már néhány rövid prózaszöveget is. Kifejezésmódként most még a vers az egyedüli, amelyben képes vagyok otthonosan mozogni. Néha előfordul, hogy írok rövidprózát, amikor a vers nem a megfelelő eszköz. Ezek viszont általában gyengébbre is sikerülnek. Egyelőre tehát maradok a versnél, a többi a jövő meséje.