2024. április 19., péntek

Gondok az orvosi igazolásokkal

A hétvégén folytatódott a bajnokság a Tisza Menti Ligában is, a tavaszi első fordulóban azonban csak egy mérkőzést játszottak le, az Olimpia–Šampion találkozót, a többi összecsapást a jövő hétvégére halasztották, mivel a bánáti csapatoknál nem voltak rendben a játékosok orvosi igazolásai. Az is eldőlt, hogy az új horgosi klub, a Horgos 1911 nem vehet részt a pontvadászatban. Ezentúl minden fordulóban egy csapat szabad lesz, vagy ha anyagi helyzete megengedi, akkor barátságos mérkőzést játszhat a horgosiak ellen.

TISZA MENTI LIGA

Tóthfalu: Olimpia–Šampion 2:0 (1:0)

Tóthfalusi pálya, 50 néző, vezette: Marković (Csóka). Góllövők: Tóth a 4. és Hatala a 63. percben.

Olimpia: Gecső, Rúzsa, id. Csanádi, Veselinov, Kollár, Szabados (Hatala), Tóth (Mačkaški), Andruskó, ifj. Csanádi, Szabó, Teslić.

Šampion: Krizsán, Szűcs, Bíró, Bata, Bohata, Úri, Vajda F., Balgó, Vólenter, Apró, Krajnović.

A községi rangadót a tóthfalusiak kezdték jobban, az őszi bajnok ugyanis már a 4. percben megszerezte a vezetést: Teslić lövését a kapus Tóth elé ütötte, akinek nem volt nehéz közelről a kapuba lőnie. A folytatásban mindkét oldalon akadtak lehetőségek, Balgó szabadrúgását Gecső piszkálta ki a jobb kapufa mellől, majd Szabados találta el a kapufát. A második játékrész elején Krajnović ordító helyzetben mellélőtt, majd a túloldalon jött a büntetés, Hatala lapos lövéssel növelte csapata előnyét. A hajrában Teslić lőhetett volna gólt, a hazaiak csapatkapitánya azonban egy támadáson belül két nagy helyzetet is elpuskázott.

SZABADKAI LIGA

Szabadka: Zrinjski 1932–Elektrovojvodina 0:2 (0:0)

Szabadkai pálya, 30 néző, vezette Radić (Szabadka). Góllövők: Мatošić Ž. az 51. és Péter a 73. percben.

Zrinjski 1932: V. Horvacki V. (Jurčević), Hajrulović, Skenderović, M. Horvacki, Šarčević, Pištalo, Babičlović, Pančić, Rakić, Banović (Köteles), Irge (Vujković).

Elektrovojvodina: Nikić, Mrdaković, Majer, Ivić, Marjanušić (Ninković), Nagy (Orlovac), Vulikić, Ž. Matošić (Veselji), S. Matošić, Péter, Takács.

A mérkőzés kezdetétől az Elektrovojvodina irányította a játékot, mezőnyfölényük az 51. percben érett góllá, amikor Nagy kiugratását Željko Matošić értékesítette. A találat után kiegyenlítettebb lett a játék, egészen a 73. percig, amikor Péter szintén egy jó ütemű kiugratásból megszerezte csapata második találatát. Az Elektrovojvodina csapata rutinos játékkal őrizte meg kétgólos előnyét a mérkőzés végéig.

Dusanovó: Hajduk–Udarnik 4:1 (1:1)

Dusanovói pálya, 100 néző, vezette: Ćirić (Szabadka). Góllövők: Z. Katić a 19., a 74., Vizin a 46., Žarković a 82., ill. Biró a 8. percben.

Hajduk: Kaluđerović, Savić, Kis Dadara, Golubović, Katić B., Marunić, Safrany, Poljaković, Vizin (Vukotić), Z. Katić, Žarković (Lazinica).

Udarnik: Lulić, Knežević R., Babić M., Babić S., Grbić, Stanić, Prijić N. (Tabaković), Prijić Z., Andrić (Bakurek), Tomašević (Knežević M.), Biró.

A vezetést gyorsan megszerezték a vendégek Bíró jóvoltából, aki a tétovázó hazai védők közt a hálóba lőtt. Nem örülhettek túl sokáig, mivel Z. Katić lövése a vendégkapus segítségével begurult a kapujukba. A folytatás első pillanataiban a visnyeváciak a félpályánál elvesztették a labdát, egy gyors indítás után Vizin került szembe Lulić kapussal, és biztos lábbal lőtt a hosszú sarokba. A gól után szétesett a vendégek játéka, és pár kihagyott dušanovói helyzet után Z. Katić ismét betalált, ezúttal ritkán látott, szögletből szerzett góllal. Az utolsó pillanatokban Žarković emelte át a labdát a vendégapuson, így visszavágtak az őszi ugyanilyen arányú vereségért.

A 16. forduló: Zrinjski 1932–Elektrovojvodina 0:2, Subotica–Bácska 1901 B 2:1, Lokomotiva–Mala Bosna 0:4, Solid–Dušan Silni 2:3, Bratstvo–Poljoprivrednik 0:2, Hajduk–Udarnik 4:1, Žednik–Đurđin 2:1.

A táblázat:

1. Subotica

16

14

1

1

40:10:00

43

2. Hajduk

16

12

1

3

45:19:00

37

3. Dušan Silni

16

11

2

3

40:21:00

35

4. Mala Bosna

16

11

0

5

38:15:00

33

5. Udarnik

16

11

0

5

38:26:00

33

6. Solid

16

10

0

6

24:20:00

30

7. Bácska 1901 B

15

8

1

6

38:24:00

25

8. Poljoprivrednik

16

8

1

7

21:20:00

25

9. Elektrovojvodina

16

5

2

9

24:30:00

17

10. Žednik

16

4

1

11

22:38:00

13

11. Lokomotiva

15

3

3

9

18:37:00

12

12. Zrinjski 1932

16

2

3

11

11:33:00

9

13. Bratstvo (–1)

16

3

0

13

18:39:00

8

14. Đurđin

16

1

1

14

19:03:00

4

A következő forduló: Žednik–Zrinjski 1932, Đurđin–Hajduk, Udarnik–Bratstvo, Poljoprivrednik–Solid, Dušan Silni–Lokomotiva, Mala Bosna–Subotica, Bácska 1901 B–Elektrovojvodina.

SZENTTAMÁS–VERBÁSZ–ÓBECSE KÖZSÉGKÖZI LIGA

Péterréve: Jedinstvo–Becse 0:5 (0:2)

Jedinstvo-pálya, 200 néző, vezette: Đurović (Torzsa). Góllövők: Drapšin a 36., Rašković a 42., Kobiljski a 60., Korać a 75., Ćuk a 81. percben.

Jedinstvo: Stefanović, Milovanov, Molnár, Timotić (Višković), Topdžić, Jakšić, Maksmičev, Prodanov Panković (Csanádi), Zlatić, Sremčev (Kovács).

Becse: Vojnović, V. Kobiljski, Zendre, Dabiljević, Korać, Ćuk, Drapšin (Petković), Ž. Kobiljski, Stajki, Ćulum, Dražić, Križevac.

A Becse szokásához híven legyőzte a gyengén játszó hazai csapatot mintegy kétszáz néző előtt. A vendégek több gólhelyzetet is kidolgoztak, s ha nem Stefanović áll a hazaiak kapujában, akkor még nagyobb arányú lehetett volna a vendégek győzelme.

A 13. forduló: Iskra–Napredak 1:0, Jedinstvo–Becse 0:5, Mladost–Mladost Radost 1:0.

A táblázat:

1. Becse

13

11

2

0

44:08:00

35

2. Budućnost

12

8

2

2

28:12:00

26

3. Mladost Radost

13

7

1

5

21:19:00

22

4. Iskra

13

6

2

5

26:19:00

20

5. Napredak

13

6

0

7

26:26:00

18

6. Proleter

12

4

2

6

27:25:00

14

7. Mladost

13

2

2

9

05:36:00

8

8. Jedinstvo

13

1

1

11

13:45:00

4

A következő forduló: Proleter–Mladost, Mladost Radost–Jedinstvo, Becse–Iskra, Napredak–Budućnost.

ZOMBORI LIGA

Apatin: Mladost–Kula 4:1 (2:0)

Rade Svilar Stadion, 100 néző, vezette: Čičić (Hódság). Góllövők Stamenić a 12., Ninković 37., Lukić a 46., Rapajić a 81., ill. Kirman a 87. percben.

Mladost: M. Đumić, Jovanović, Čonić (Radaković), Vujin, Stamenić, Jano, Medić, Lukić (Uzelac), Rapajić, Ninković (Atanacković), V. Đumić.

Kula: Vukičević, Bódis, Radulović, Kulić, Vujačić, Kuzamanović (Magyar), Bukelović (Magos), Božović (Kirman), Malacko, Nagy, Maleš.

A hazaiak könnyedén felülmúlták a vendégeket, az egyedüli kérdés csupán a gólkülönbség volt.

Bácsszentiván: Prigrevica–Zadrugar 2:0 (1:0)

Prigrevica-pálya, 300 néző, vezette: Zeljković (Cservenka). Góllövők: Bogunović a 2. és Vladetić az 57. percben.

Prigrevica: Šarić, Ćuća, Knežević, Vladetić (Rakić), Milanović, Jakovljević, Paunović, Vuković, Radojčić, Stajčić, Bogunović (Uzelac).

Zadrugar: Jovanović, Stojanović, D. Vuković, Rajić, Mladenović, Ćosić, Stanković, M. Vuković, Nikić, Savić, Branković.

A két éllovas összecsapása jó iramú, színvonalas játékkal telt el. A hazaiak a várakozásnak megfelelően diadalmaskodtak, és szinte behozhatatlan előnyre tettek szert.

A 18. forduló: Kordun–BSk 3:1, Prigrevica–Zadrugar 2:0, Omladinac (D)–Radnički 5:0, Borac–Hajduk 2:1, Graničar (G)–Sloga 2:1, Omladinac (B)–Polet 3:1, Mladost (K)–Graničar (G) 4:2, Mladost (A)–Kula 4:1.

A táblázat:

1. Prigrevica

18

16

2

0

47:13:00

50

2. Mladost (A)

18

13

4

1

43:07:00

43

3. Zadrugar

18

12

4

2

42:16:00

40

4. Omladinac (B)

18

10

1

7

41:32:00

31

5. BSK

18

9

2

7

35:25:00

29

6. Borac

18

8

4

6

33:31:00

28

7. Hajduk

18

8

1

9

31:35:00

25

8. Graničar (G)

18

7

2

9

36:44:00

23

9. Omladinac (D)

18

6

3

9

29:25:00

21

10. Kordun

18

5

6

7

16:28:00

21

11. Sloga

18

5

5

8

20:31:00

20

12. Mladost (K)

18

5

3

10

31:40:00

18

13. Graničar (R)

18

5

3

10

21:3618

 

14. Polet

18

5

1

12

27:38:00

16

15. Radnički

18

3

4

11

17:51:00

13

16. Kula

18

3

3

12

18:35:00

12

A következő forduló (április 14-én): Mladost (A)–Kordun, Kula–Mladost (K), Graničar (G)–Omladinac (B), Polet–Graničar (G), Sloga–Borac, Hajduk–Omladinac (D), Radnički–Prigrevica, Zadrugar–BSK.