2022. december 5., hétfő

A régi helyén marad a VOLT

A VOLT Fesztivál az idén a régi helyen, a Lővérek Kempingben várja a látogatókat

A VOLT Fesztivál az idén a régi helyen, a Lővérek Kempingben várja a látogatókat – jelentette be Illés Zoltán a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelemért felelős államtitkára kedden, a rendezvény sajtótájékoztatóján, Budapesten, ahol az is kiderült: noha marad a régi helyén, azért külalakjában jelentősen megújul Magyarország „legszerethetőbb fesztiválja”.

Annak, aki követi a VOLT-tal kapcsolatos történéseket, nem meglepő, hogy nagy jelentősége van a helyszín egyértelműsítésének. Tavaly ugyanis alig néhány nappal a rendezvény kezdete előtt merültek fel komoly problémák, ugyanis az illetékes környezetvédelmi hatóság az utolsó utáni pillanatban arra hivatkozott: a Natura 2000 területen talán védett madárfajok utóköltését veszélyeztetheti a hangos zene meg a tömeg, ezért megvonták a környezetvédelmi hatósági engedélyt, s szinte csak a fesztivál napján vonták vissza a visszavonást. Ezért már szinte a tavalyi rendezvény utolsó napjától kérdéses, hogy vajon hol lesz idén VOLT. Ennek a találgatásnak vetett véget tegnap a környezetvédelmi államtitkár, amikor közölte: még öt évig a Lővér-kemping ad otthont a fesztiválnak, 2018-ban viszont már költöznie kell. Addig viszont bőséggel jut idő új helyszínt találni, s ahhoz kiépíteni a több tízezer ember ellátásához szükséges infrastruktúrát.

Fodor Tamás, Sopron polgármestere kijelentette: a város életében rendkívüli fontossággal bír a fesztivál. „A fesztivál közép- és hosszútávú jövője biztosított, s ennek nagyon örülünk, hiszen olyan könnyűzenei rendezvényről van szó, amely nemcsak magyarországi, de nemzetközi szinten is jegyzett. Egyre több a külföldi vendég is, ami olyan szempontból is lényeges, hogy Sopron nemcsak helyet ad a fesztiválnak, hanem szolgáltatásokat is kínál a fesztiválozóknak” – hangsúlyozta a polgármester.

Fülöp Zoltán, a VOLT társszervezője arról számolt be: megújul a fesztiváldizájn: „Robotlázban élünk, szerethető robotfigurákra építjük a kampányunkat, s ugyanezek a figurák visszaköszönnek a helyszínen is; a nagyszínpad is e köré a téma köré épül fel”. Közölte azt is, hogy a rendezvény szervezése közben nemcsak a zenei kínálatra, hanem a különböző művészeti rendezvényekre, pódiumbeszélgetésekre is nagy hangsúlyt helyeznek.

S végül az is kiderült: a július 3-a és 6-a között tartandó fesztivál nulladik napján, július 2-án a Punnany Massif lesz az aznapi „házibuli” házigazdája: kapunyitás 14 órakor lesz, 18-kor pedig már kezdődik is a sok fellépős,  fergeteges buli…