2024. március 29., péntek

Begyűjtik, majd égetni viszik

Szabadkai vállalat végzi a veszélyes hulladék külföldre szállítását

A 2009 óta érvényben levő törvények szerint az a vállalat, amely 200 kilogrammtól több veszélyes hulladékot, illetve 2 tonna nem veszélyes hulladékot termel évente, köteles hulladékgazdálkodási tervet kidolgozni, és e dokumentum alapján megoldani a hulladék válogatott gyűjtését, elszállítását, illetve annak megsemmisítését.
Annak ellenére, hogy a hulladékgazdálkodásról szóló törvény már négy éve érvényben van, a vállalatok többsége még mindig nem rendelkezik hulladékgazdálkodási tervvel – tudtuk meg Molnár Károlytól, a szabadkai Dra Group vállalat igazgatóhelyettesétől.

Molnár Károly rámutatott, egyre többen dolgozzák ki ezt a tervet, ebben segít az ő vállalatuk is, ugyanakkor a vállalatuk megoldja a veszélyes hulladék kezelését is, hiszen annak begyűjtésével és külföldre szállításával foglalkozik. Nemcsak Szabadka területén végzi tevékenységét, hanem az egész ország területéről begyűjtik a veszélyes hulladékot.
– Mindenféle veszélyes hulladék begyűjtésére van engedélyünk, amit a külföldi partnerekhez szállítunk égetésre, vagy pedig annak újrahasznosítására. Szerbiában a jelenlegi törvények szerint nem megengedett sem a veszélyes hulladék beszállítása, sem pedig annak elégetése. Ezért szállítjuk külföldre, elsősorban lengyelországi, szlovákiai, illetve svédországi nagy cégekkel működünk együtt. A különböző hulladékot különböző vállatokhoz szállítjuk ki, hiszen minden vállalatnak más-más hulladék megsemmisítésére, illetve feldolgozására van engedélye – mutatott rá a Dra Group igazgatóhelyettese.

A hulladék begyűjtését, illetve annak raktározását Szabadkán végzik. Egy korszerű raktárhelyiséget építettek, amire külön környezetvédelmi hatástanulmányt is el kellett végeztetniük.
– Ebben a raktárban legfeljebb csak egy évig állhat a veszélyes hulladék, innen szervezzük meg ennek a hulladéknak a külföldre szállítását – mondta.
Az ipari veszélyes hulladék begyűjtését is végzik, ahová nagyon sokféle hulladék beletartozik, ide tartoznak például az elemek, vagy azok az olajok is, amelyeket Szerbiában a kondenzátorok hűtésére használtak, de mivel rákkeltő hatása miatt egyike a legveszélyesebb anyagoknak, ezeknek az olajoknak a használatát már betiltották. Az olajok cseréje ugyanakkor igen lassan halad, hiszen azt valakinek össze kell gyűjteni és biztonságos körülmények között megsemmisíteni.
– Mi begyűjtjük ezeket az olajokat, és a gyógyszerek megsemmisítését is megszervezzük. Nemrégiben szállítottunk ki több tonna gyógyszert külföldre. Ezek olyan gyógyszerek voltak, amelyeknek lejárt a szavatossága, illetve a gyógyszergyárak veszélyes hulladékai voltak – tudtuk meg Molnár Károlytól. Hozzáfűzte: – Azokat a veszélyes hulladékokat gyűjtjük, illetve szállítjuk külföldre, amelyek újrahasznosítására nálunk nincs lehetőség – mondta.