2024. március 28., csütörtök
2014-ES EB-SELEJTEZŐ

Döntetlen Nagybecskereken

Fordulatos mérkőzésen Szerbia és Ausztria 30:30-as döntetlen után megosztozott a pontokon a 2014-es Eb selejtezőjének 7. csoportjában. A félidőben még a vendéglátó szerb válogatott vezetett két góllal, majd a második játékrész közepén az osztrákok tettek szert néhány gólos előnyre. Az utolsó tíz perc kezdetekor a vendégek 26:23-ra vezettek, Szerbia ekkor sorozatban négy gólt lőtt, ám erre az osztrákok újabb hárommal válaszoltak. A drámai végjátékban Szerbia kettős emberelőnybe került, s végül sikerült az egyik pontot megszereznie. A döntetlen azonban inkább az osztrákoknak kedvez, mivel szerda este három góllal nyertek Grazban, s ha az egymás közötti eredmény alapján dől majd el a csoport második helyének sorsa, akkor Ausztria mehet a dániai kontinensbajnokságra. A nagybecskereki találkozón a szerb csapat legeredményesebbje Nikčević volt nyolc góllal, Vujin hétszer, Ilić pedig hatszor volt eredményes.

A 7. csoportban: Oroszország–Bosznia-Hercegovina 26:24, Szerbia–Ausztria 30:30 (16:14). A sorrend: 1. Oroszország 4 mérkőzés/3 győzelem, 2. Ausztria 4/2 győzelem/1 döntetlen, 3. Szerbia 4/2/1, 4. Bosznia-Hercegovina 4/0.