2024. április 20., szombat

Troicki kezében a meccs kulcsa

Mint három éve Belgrádban, amikor az első fordulóban játszottak, Szerbia a második egymás közötti meccsen is Janko Tipsarević nélkül áll ki az USA ellen. Az Idaho állambeli Boise városában Novak Đoković és Viktor Troicki feladata, hogy megismételjék a 2010-es belgrádi eredményt, amikor Novak – igaz, nehéz csatában – mindkét amerikait, Isnert és Querreyt is megverte, Viktor pedig az első napon az Isner elleni győzelemmel alapozta meg a sikert. Csaknem azt állíthatnánk, hogy e párharc tétje már a döntő, hisz a győztes az elődöntőben mindenképpen esélyes lesz a Kanada–Olaszország viadal továbbjutójával szemben.

Szerbia Đoković győzelmeire feltétlenül számít, az USA párosban kimondott esélyes, tehát a végső győztes kérdése Troicki meccsein dől el. Ha a szerb tud hozni egy pontot, akkor van lehetőség a továbbjutásra, ellenkező esetben az USA jut az elődöntőbe. A mai első napon közép-európai idő szerint 21.30-kor kezdődik a mérkőzés, szombaton a párosok 21 órától játszanak, vasárnap pedig 20 órakor lesz a kezdés.

A negyeddöntő további meccsein Kanada Olaszországot fogadja, s ez lesz a két válogatott első összecsapása. Argentína Juan Martín del Potro nélkül azt a Franciaországot látja vendégül, amelyet az eddigi öt találkozón a Davis-kupában még soha nem győzött le, a címvédő Csehország pedig Tomáš Berdych távollétében lesz Kazahsztán vendége, és Radek Štepaneket is csak a párosra sorsolták. Két éve Ostravában a kazahok váratlanul 3:2-re nyertek.

A magyar válogatott az euroafrikai zóna II. csoportjában való maradásért Luxemburgot fogadja Budapesten, s e csatában lehetetlen megjósolni, hogy ki az esélyesebb.

Magyar sikerről számolhatunk be viszont Babos Tímea esetében, aki a monterreyi 2. fordulóban három játszmában győzte le Ana Ivanovićot, s címvédőként a mexikói város tornáján zsinórban a hetedik győzelmét aratta. Babos biztosan halad a ranglistán, hisz a legrosszabb esetben is 113. lesz, a még jobb helyezésért pedig a negyeddöntőben a román Monica Niculescuval találkozik, akitől nemrég a brazíliai Florianapolisban 6:2, 6:3-ra kikapott.

Jelena Janković Charlestonban ismét maratonit vívott. A második játszmában két meccslabdát mentett a fiatal francia Caroline Garcia ellen, majd a végén saját negyedik meccslabdáját váltotta győzelemre. Janković a nyolcaddöntőben az éjjel a tizenéves amerikai Jessica Pegulával játszott, míg Monterreyben a ranglistán már a 291. helyet biztosító Jovana Jakšić az orosz Marija Kirilenko ellen próbált minél jobb benyomást kelteni.