2022. december 5., hétfő

Marad a kormány és a bizonytalanság

A portugál parlament kiállt a koalíció mellett, de az alkotmánybírák megleckéztethetik

Fellélegezhet a portugál kormány, mivel a parlament elutasította az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt. Az ellenzéki szocialisták (PS) azért kérték a parlamenti szavazást, mert szerintük elfogadhatatlan a 2011 júniusa óta kormányzó jobbközép kormánykoalíció megszorító politikája.

A PS kezdeményezése sokakat meglepett. Annak idején – még kormányzati tényezőként – ugyanis épp ez a baloldali párt egyeztette és írta alá a takarékossági programot a külföldi hitelezőkkel, akik 78 milliárd eurót adtak a súlyos válságba sodródott ibériai országnak.

António José Seguro PS-vezető most a kiigazítási program újratárgyalását követeli, Pedro Passos Coelho kormányfő és pártja, a jobbközép Szociáldemokrata Párt (PSD) azonban hallani sem akar engedményekről. A bizalmatlansági indítvány szerda éjjel történt leszavazása után Coelho megerősítette: ezután is folytatni kívánja a válságkezelő politikát, ami sok esetben népszerűtlen, megszorító intézkedéseket jelent.

A koalíció ugyan túlélte a bizalmatlansági szavazást, de megpróbáltatásai ezzel még nem értek véget. A portugál alkotmánybíróság szintén vizsgálja a megszorító intézkedések törvényességét. Egészen pontosan, a minden eddiginél szigorúbb, 2013-as állami költségvetés néhány rendelkezését. Például azt, hogy törvényes-e az idei jövedelmek 3,5 százalékos, egyszeri megsarcolása (az eddig érvényes adók mellett), vagy a nyugdíjak csökkentése. Az intézkedések alkotmányellenesnek nyilvánítása felboríthatná a kormány idei pénzügyi terveit.

Elképzelhető, hogy az alkotmánybírák (áprilisban) a kormány ellen döntenek, vagyis elutasítanak bizonyos megszorító intézkedéseket. Ebbe akár a miniszterelnök is belebukhat, és a kormányát is alaposan át kellene alakítani.

Az alkotmánybíróság esetleges kedvezőtlen döntésének veszélye miatt egyre nagyobb a politikai bizonytalanság Portugáliában, amely – a 78 milliárd eurós külföldi hitel ellenére – évek óta küszködik a válsággal. Az ország gazdasága már két éve recesszióban fuldoklik, de elemzők 2013-ra szintén gazdasági visszaesést valószínűsítenek. A portugál gazdaság az idén várhatóan 2,3 százalékkal zsugorodik a korábban várt egy százalék helyett. Ez minden bizonnyal meg fogja nehezíteni az állam helyzetét, illetve bevételi terveinek teljesülését.

Portugália a külső hitelért cserébe kényszerült megszorító intézkedésekre, amelyek lefékezték a gazdaságot. Az ellenzék fő erejét képező szocialisták támogatják a költségvetési fegyelmet, de az utóbbi időben már a hitelfeltételek enyhítése és a gazdaságélénkítő intézkedések mellett kardoskodnak.

A kormány kitart az eredeti hitelmegállapodás mellett. Coelho miniszterelnök azzal érvel, hogy a hitelezők megdicsérték kormánya válságkezelő politikáját. Ennek bizonyítékaként hozta fel azt is, hogy hazája március derekán plusz egy évet kapott a nemzetközi hitelezőktől a költségvetési hiány előirányzott mértékű csökkentésére. (Ez azt jelenti, hogy Portugáliának az eredetileg tervezett 2014 helyett 2015-ben kell elérnie a költségvetési deficitcélt.). A miniszterelnök ugyanakkor azzal vádolta a 2005 és 2011 között kormányzó szocialistákat, hogy a felelőtlen pénzszórásuk miatt került az ország súlyos helyzetbe, illetve sodródott az összeomlás határára.

Az ellenzéki szocialisták a 2015-ben esedékes parlamenti választást is előrehoznák, lehetőleg már 2013-ra, mert szerintük a kormány elvesztette a lakosság bizalmát. Kétségtelen, hogy a választók egyre türelmetlenebbek a romló életszínvonal, a magas arányú (17,5 százalékos, a fiatalok körében 38,2 százalékos) munkanélküliség és a megszorítások okozta egyéb gondok miatt.

A lakosságot fájdalmasan érintő takarékossági intézkedések miatt elégedetlen portugálok mind gyakrabban tüntetnek a kormány ellen. Korábban még viszonylag nyugodtan tűrték a megszorításokat, illetve azt, hogy az állam az ő zsebükön is spórol a válság mielőbbi leküzdése végett. Ennek azonban már vége.