2024. április 19., péntek

Szembenézni a valósággal

Nagybecskereken tiltakozó megmozdulást tartanak a gazdasági szerkezetváltás áldozatai

A nagybecskereki gazdasági bíróságon jelenleg hetvenhét csődeljárás van folyamatban, az elmúlt tíz hónap alatt pedig öt vállalatot számoltak fel. Ugyanakkor februárban a körzetben 5,8 százalékkal több a munkát keresők száma, Nagybecskereken pedig több mint nyolc százalékkal növekedett a munkanélküliek száma. Közben a felmondások folytatódnak. A napokban a Vojvodinaputban helyeztek kilátásba elbocsátásokat.

A felsoroltak miatt ma 11 órakor a dr. Zoran Đindić téren, a Vajdasági Bank előtti platón tiltakozó megmozdulást tartanak a Közszolgálati Dolgozók Független Szakszervezetének és a Munkanélküliek Független Egyesületének a szervezésében. Mint ahogyan Ranko Hrnjaz szakszervezeti vezető, a tiltakozás egyik szervezője mondja, elsősorban a gazdasági szerkezetváltás, illetve a rossz privatizáció következtében kisemmizett és munka nélkül maradt dolgozókat várják, és azokat is, akik elégedetlenek a város jelenlegi gazdasági helyzetével.

A Vajdasági Szociáldemokrata Liga városi bizottsága tegnapi közleményében támogatja a kisemmizett dolgozók bejelentett tiltakozását. Mert miközben a város tisztségviselői folyamatosan a nem létező beruházókkal és új munkahelyekkel dicsekednek, addig az év eleje óta példátlan ütemben emelkedik a munkanélküliek száma. De az is gondba ejtő, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nagybecskereki hivatalának kimutatása szerint a mintegy húszezer közép-bánáti munkanélküli között több mint ezer egyetemet végzett személy van. Ebből a szakemberek azt a következtetést vonták le, hogy alacsony az itteni gazdaság technológiai szintje. A ligások szerint e mögött az is állhat, hogy Nagybecskereken immár nem becsülik meg a magas szakmai képzettséget. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az egyik közvállalat élére középfokú iskolai végzettséggel rendelkező pártkádert neveztek ki.

A ligások azt kérik a helyi önkormányzat vezetőitől, hogy szakítsanak a város felelőtlen vezetésével és az igazságtalan szociális politikával, a pártkáderek elhelyezése helyett hallgassák meg a szakszervezetek és a dolgozók követeléseit.