2024. április 20., szombat

Észak-Korea atomot vetne be Amerika ellen

Phenjan folyamatosan fenyegetőzik – Japán felkészült a legrosszabbra

Atomfegyver bevetését is kilátásba helyezte Észak-Korea az Egyesült Államok ellen. A legújabb fenyegetések nyomán az amerikai nemzetbiztonsági tanács felszólította Phenjant a háborús retorika beszüntetésére, írja az MTI. Mint már beszámoltunk róla, Észak-Korea még szerdán este értesítette hivatalosan a Fehér Házat és a Pentagont arról, hogy engedélyt adott hadseregének az Egyesült Államok elleni támadásra atomfegyver bevetésével. A KCNA észak-koreai hírügynökség által nyilvánosságra hozott közlemény arra utalt, hogy a hadsereg atomfegyverekkel is csapást hajthat végre.

Az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője a háborús retorika beszüntetésére szólította fel Phenjant. – Észak-Koreának fel kell hagynia a provokatív fenyegetésekkel, és ehelyett nemzetközi kötelezettségeinek betartására kellene összpontosítania – fogalmazott a szóvivő. Caitlin Hayden úgy értékelte, hogy Phenjan „legutóbbi provokatív nyilatkozata” még inkább elszigeteli az országot a nemzetközi közösségtől.

Egy rakétát vittek a keleti partvidékre

Csütörtök hajnali jelentések szerint Észak-Korea állítólag egy Taepodong X néven is ismert BM25 Musudan típusú közepes hatótávolságú rakétát szállított keleti partvidékére. Erről a Jonhap dél-koreai hírügynökség számolt be amerikai, illetve dél-koreai hírszerzői hatóságokra hivatkozó kormányforrásokat idézve. A források szerint nem ismeretes, hogy a rakétán volt-e robbanófej, avagy csak az erőfitogtatás célját szolgálta. A dél-koreai védelmi minisztérium nem kommentálta a jelentések alapján meglehetősen bizonytalannak tűnő értesülést.

A Musudan rakéta hatótávolsága meghaladhatja a 3000 kilométert, ami szakértők szerint azt jelenti, hogy elérheti Dél-Korea és Japán egész területét, és nem kizárt, hogy a csendes-óceáni Guam szigetét is, amely az Egyesült Államokhoz tartozik.

Katonai szakértők szerint Észak-Korea nem rendelkezik a szükséges technikai eszközökkel ahhoz, hogy nagy hatótávolságú rakétákkal támadást indítson az amerikai szárazföld ellen. Egy közepes hatótávolságú rakétákkal indítandó esetleges támadással azonban elérheti a Japánban lévő amerikai támaszpontokat vagy a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatokat. Továbbá Dél-Korea egész területe az észak-koreai rakéták célpontja lehet.

Állítólag április 10-ig kell elhagyni Keszongot

Közben csütörtökön is folytatódott a keszongi gazdasági övezet észak-koreai blokádja. Sőt, Phenjan állítólag felszólította az ott dolgozó dél-koreai vállalatokat, hogy alkalmazottaikkal együtt április 10-ig hagyják el a közösen működtetett ipari komplexumot.

A Reuters hírügynökség a dél-koreai vállalatok egyesületének alelnökére hivatkozva jelentette ezt. Ok Szung Szun közölte: kérték az észak-koreai hatóságokat, hogy a kivonulás határidejét három nappal - április 13-ig – hosszabbítsák meg, de választ egyelőre nem kaptak.

A két Korea által a 2000-es évek elején közösen létrehozott övezetben több mint 120 dél-koreai cég tevékenykedik, amelyek 53 ezer észak-koreait foglalkoztatnak. A dél-koreai alkalmazottak száma 861 volt.

Japán felkészült a legrosszabbra

A japán kormányszóvivő csütörtöki bejelentése szerint Tokió „felkészült a legrosszabb eshetőségre” is Phenjan folyamatos fenyegetései és provokációi fényében, miközben a védelmi miniszter közölte, hogy Japán az Egyesült Államokkal együttműködve válaszolni fog egy esetleges észak-koreai rakétakilövésre.

Szuge Josihide kormányszóvivő elmondta: Tokió Washingtonnal és Szöullal együttműködve szoros figyelemmel követi az észak-koreai eseményeket, miután Phenjan állítólag egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát helyezett át Japán felé néző keleti partvidékére.

Az esetleges rakétakilövéssel kapcsolatban Onodera Icunori nemzetvédelmi miniszter csütörtökön leszögezte: Japán „felkészül a válaszadásra”. Onodera emellett arra utasította beosztottjait, hogy fokozzák a hírszerzést és az Egyesült Államokkal való együttműködést az észak-koreai fejleményekkel kapcsolatban.

A miniszter szerint Tokió a rakétaelhárítás terén is egyeztetéseket folytat Washingtonnal, miután a Pentagon bejelentette, hogy elfogórakétákat telepít Guam szigetére az elkövetkezendő hetekben. Ivaszaki Sigeru tábornok, japán vezérkari főnök pedig arról számolt be, hogy a miniszter utasítására a hadsereg megkettőzi hírszerzési tevékenységét, és intenzívebbé teszi az információmegosztást az Egyesült Államokkal.

Szuga kormányszóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy Kínára és Oroszországra „fontos szerep” vár az Észak-Koreával kapcsolatos feszültség enyhítésében.