2024. április 18., csütörtök

A kistermelők védelmében

Véget ért a topolyai kkt múlt héten megkezdett ülése – Legtöbb figyelmet az állami földek bérbeadása kapta

Tegnap délelőtt befejeződött a topolyai képviselő-testület jelenlegi összetételének 8. ülése, amelyet a múlt héten napoltak el egy minisztériumi jóváhagyás hiánya miatt. Ez alkalommal csak két pont szerepelt a napirenden, Topolya község mezőgazdasági földterületei védelmének, rendezésének és használatának 2013-as évi programjavaslata és a képviselői kérdések.

A mezőgazdasági földterületekre vonatkozó programjavaslatot Csorba Ottó, a községi tanács mezőgazdasági ügyekkel megbízott tanácsnoka mutatta be. Csorba többek között arról is beszámolt, hogy a Topolya községben a bérbe adott állami földekből az idén közel 134 millió dinár bevételre számítanak, amihez hozzáadódik a tavalyi évből áthozott 75 millió dináros összeg. Az ellenzéknek több ellenvetnivalója is volt az állami földek bérlése kapcsán, például nem tartják helyénvalónak, hogy a község a bérleti díjakból aszfaltozza az utakat, a parcellákat néhány nagytermelő elorozza a kisgazdák elől, valamit szóba került az is, hogy a program szerint 1 millió dinárt szánnak fásításra, viszont Szerbia szinten Topolyát a legkevesebb erdős területtel rendelkező községek közt tartják számon.
A kkt végül jóváhagyta a programjavaslatot, s az ülést követően Csorba elmondta a média képviselőinek, hogy a mostani programmal az önkormányzat a községbeli kistermelőket próbálja úgymond helyzetbe hozni.
– Első lépésként a nagyobb parcellákat kisebb, 5–20 hektáros részekre daraboltuk fel. Emellett szeretnénk belefoglalni az árverés kiírásának szövegébe, hogy egy gazdaság csak egy parcellára licitálhat, valamint csak olyan gazdaságok vehessenek részt az árverésen, amelyek több mint 5 éve be vannak jegyezve a községben. Vélhetőleg ez utóbbit a minisztérium nem fogja jóváhagyni, de megpróbálunk még lobbizni ez ügyben. Mindezzel azt szeretnénk elérni, hogy a licitáció első körében minél több kistermelő vegyen részt sikeresen – mondta el a tanácsnok.
Az állami földek bérleti díjából az önkormányzat a 4 évvel ezelőtt elkezdett projektumokat szeretné folytatni – árulta el Csorba. Ilyen például a határutak és határba vezető utcák aszfaltozása, amire nagy igény mutatkozik a termelők körében.
– Vannak olyan kataszteri községek, ahol az önkormányzat által jóváhagyott pénzt a helyi magánvállalkozók ugyanannyival kiegészítették, hogy hosszabb szakaszt lehessen kiaszfaltozni. Ez is azt igazolja, hogy megfelelő célokra költjük ezeket a pénzeket – hangoztatta Csorba, majd hozzáfűzte, hogy a programnak köszönhetően számos, a lakosságot komolyan érintő problémát sikerült orvosolni. Példaként megemlítette, hogy 2 éve sikeresen működik a mezőőrszolgálat, utcákat, utakat aszfaltoztak ki, vízellátási problémákat oldottak meg, támogatják a jégelhárítást, évenként fásítanak, stb. Ez utóbbi kapcsán Csorba elmondta, hogy évente kb. 10 ezer facsemetét ültetnek el. A korábbi években a nomád juhászok és a felelőtlen gazdálkodók ennek nagy részét elpusztították, de a pusztítás valamelyest visszaszorult, amióta működik a mezőőrszolgálat – számolt be a tanácsnok.