2024. március 29., péntek

Újraindul a csókai húsgyár?

Orosz érdeklődő az üzem iránt – A tervek szerint májusban kezdődik a termelés a konzervgyártó részlegben

A csókai húsgyárat a csődeljárás után 2005-ben vásárolta meg egy verbászi magáncég, az eltelt nyolc év folyamán több ízben is – olykor látványos megnyitóünnepség kíséretében – beindították a termelést, de egyik újrakezdés sem bizonyult tartósnak. A húsüzem ma is áll, pedig a kezdéshez 2006-ban a Tartományi Fejlesztési Alap is hozzájárult százmillió dinárral. A szebb napokat látott gyár iránt egy orosz befektetői csoport mutat érdeklődést, képviselőik március 30-án jártak Csókán, és kifejezték eltökélt szándékukat, hogy jelentős összegű befektetéssel újraindítják a termelést. A csókai gyár termékeit teljes egészében az orosz piacon szeretnék értékesíteni.
A csókai húsüzem többségi tulajdonosa, a verbászi Golia Impex Plus igazgatója, Branko Milošević az orosz befektetői alap szándékáról azt nyilatkozta, hogy az első kapcsolatfelvétel után március elején a befektetői szándékról írásban is értesítették a többségi tulajdonost. A kezdeti érdeklődést március végén már a stratégiai partnerszerződés aláírása követte Csókán. Az orosz befektetői alapnak állítólag határozott szándéka többségi részesedést szerezni a húsgyárban. A tervek szerint 14 millió eurót fordítanak a gyár adósságainak a törlesztésére, a felszerelés bővítésére és a termelés beindítására.

Kezdetben kizárólag 200 grammos pástétomokat fognak gyártani Csókán, és a teljes termelést a nagy felvevő kapacitással rendelkező orosz piacra fogják irányítani.
Az igazgató elmondta még, hogy a befektetői csoport kifejezett óhaja, hogy megtartsa az egykor ismert Csóka terméknevet, és a csomagolás formája, a feliratozás módja is maradna a régi. Az új stratégiai partner a csókai húsüzem területén állítólag még bioelektromos energia előállítására szolgáló, két megawatt kapacitású berendezéseket is felszerel majd.
A termelés folyamatossá tétele érdekében mintegy kétezer termelővel, jószágtenyésztővel és egyéb nyersanyag-beszállítóval veszik fel a kapcsolatot és kötnek együttműködési szerződést. Silót és takarmánykeverőt is szeretnének építeni, ami ugyancsak a nyersanyagellátás folyamatosságát hivatott segíteni.
Branko Milošević egyelőre nem fedte fel az orosz befektetők kilétét. Az orosz stratégiai partner képviselői személyesen keresték fel a csókai húsgyárat, és a helyszínen győződtek meg róla, hogy a gépek és berendezések alkalmasak a konzervgyártás beindítására, az 5000 tonna kapacitású hűtőház üzemképes, csakúgy, mint a hódegyházi jószágfarm és több nagy áruértékesítő objektum is.
A szerződés aláírásával az orosz befektetői alap többségi tulajdonossá válik, átvállalják a volt munkások elmaradt bérének kifizetését, és kezdetben mintegy 150 dolgozót alkalmaznak a termelés felfuttatására. A csókai húsgyárban a termelés beindításának a kezdetét, de nevezhetjük folytatásnak is, május közepére tervezik. Ahhoz azonban, hogy a konzervgyártás elkezdődhessen, tapasztalt munkásokra, szakemberekre, technológusokra és mérnökökre is szükség van. A munkaerő toborzására, a munkahelyek betöltésre pályázatot írnak ki.
Hátravan még az orosz befektetői alappal kötött szerződés ratifikálása, hitelesítése a gazdasági kamarában, és természetesen az ügylet lebonyolításához szükség lesz megfelelő bankgaranciákra is. Mindesetre Branko Milošević optimista a termelés közelgő beindításával kapcsolatban, de az is igaz, hogy nem először tett hasonló bizakodó kijelentést. Mindenesetre Csókán nagy várakozás előzi meg a húsgyár beharangozott újraindítását.