2024. március 29., péntek

Az EU is bekapcsolódik a mali rendezésbe

Az elmúlt két hétben Maliban végrehajtott – halálos áldozatokkal is járó – öngyilkos merényletek ellenére április első napjaiban megkezdődik az Európai Unió tervezett katonai missziója az északnyugat-afrikai államban. Maliban – csaknem 4000 francia katona segítségével – a helyi hadsereg az év első hónapjaiban legyőzte a fanatikus iszlamista lázadókat, akik el akarták foglalni az egész országot.

Több uniós ország, valamint az USA és Kanada már január óta logisztikai, hírszerzési és egyéb, nem harci jellegű támogatást nyújt a franciáknak Maliban. Az EU ezúttal katonai kiképzőivel is segíteni fogja a mali rendezést.

Az iszlamisták leverése óta a rendre a mali hadsereg s csaknem tízezer külföldi katona ügyel, akik az ENSZ jóváhagyásával érkeztek a helyszínre. A 4000 fős francia intervenciós sereg mellett mintegy 5800 afrikai katona is szolgál még Maliban.

Miközben a franciák azt tervezik, hogy csapataik egy részét (idén tavasszal) kivonják az afrikai országból, az EU épp a napokban küldi a helyszínre azokat a katonáit, akik tanácsadóként és kiképzőként segítik majd a mali hadsereget. Az EU katonai kiképző missziójának (EUTM) 450, más források szerint 500 tagja lesz. Közülük azonban – hivatalosan legalábbis – senki nem vesz részt harci cselekményeben, sem a még a hegyekben rejtőzködő 1200–2000 fanatikus iszlamista lázadó felkutatásában.

Az uniós kiképzők és tanácsadók a rosszul és gyengén felszerelt mali kormányerőkkel lesznek elfoglalva. Az EUTM-kiképzők – a 15 hónaposra tervezett küldetésük alatt – fegyverforgatásra és a hadviselés fortélyaira tanítják majd a mali katonákat, sőt a nemzetközi hadi és humanitárius jog előírásait is megismertetik velük. Ha minden a program szerint halad, a francia expedíciós hadsereg hátramaradó katonái idővel szintén tanácsadói és kiképző szerepet fognak ellátni a mali hadseregben.

Az unióból érkező katonák között kétszáz kiképző lesz, a többiek a biztonságukról gondoskodnak. A legtöbb katona (330) Németországból érkezik, de a francia, brit, lengyel, cseh és az ír hadseregből is sokan mennek Maliba. Az EUTM előőrse, mintegy hetven – brit, finn, francia, román, spanyol és svéd – katona már március elején megérkezett Bamakóba, a mali fővárosba. A „derékhad” érkezése (hivatalosan) a héten várható.

Az EU mali kiképzőmissziójának költségeit Brüsszel 12,3 millió euróra becsüli.

A mali hadsereg újraszervezése a helyi rendezés részét képezi. A franciák és szövetségeseik igyekeznek mindent megtenni, hogy mielőbb felkészítsék a szétzilált és lerongyolódott mali hadsereget a – jövőben esetleg szükségessé váló – hatékony akciók önálló és sikeres végrehajtására. Elképzelhető, hogy az EU pénzzel is segíti a mali hadsereget, hogy megfelelő mennyiségű egyenruhát és hadfelszerelést vásárolhasson.

Washington közben bejelentette: fokozza hírszerzési tevékenységét a térségben. A szomszédos Nigerbe pilóta nélküli távirányítású repülőket, drónokat telepít(ett), amelyek Mali fölé is berepülnek. A drónok által begyűjtött hírszerzési adatokat az amerikaiak meg fogják osztani a franciákkal is.

A dróntámaszpont az észak-nigeri Agadez város közelében a napokban szép csöndben megkezdte működését. Hírek szerint Washington nem zárja ki, hogy az iszlamista fenyegetés esetleges erősödésével rakétacsapásokat is végrehajt a térségben az egyelőre csak felderítést végző drónokkal.