2024. április 19., péntek

Rákóczi-csomagok magyar elsősöknek

Iskolakezdés előtt álló Bihar megyei és szórványban élő vajdasági óvodások kapnak ajándékot a budapesti székhelyű Rákóczi Szövetségtől. Romániában nagyváradi oktatási szakemberek közreműködésével csaknem 1400, Szerbiában a Magyar Nemzeti Tanács segítségével mintegy 350 gyermek csomagot, szüleik pedig a magyar iskolaválasztás mellett érvelő levelet kapnak. Pénteken délután a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesületben tizenhárom törökbecsei óvodás örülhetett az iskolaszereknek és az Apáczai Kiadó könyveinek. Báló Tibor, az MNT Közoktatási Bizottságának a tagja elmondta: míg Törökbecsén tavaly 21 iskolakezdő volt, jelenleg 13 leendő magyar elsősről tudnak. A Rákóczi Szövetség ígérete szerint azok, akik magyar iskolába íratják gyermeküket, tízezer forintos beiratkozási ösztöndíjra is számíthatnak.

Az óvodások megajándékozása 2004 óta képezi részét a Rákóczi Szövetség felvidéki beiskolázási programjának, amit most Erdélyre és Vajdaságra is kiterjesztenek.