Jankovics Marcell amellett, hogy Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, kultúrtörténészként is igen komoly munkásságot tudhat maga mögött. Eddig tizenhat kötete jelent meg; főleg művelődés- és művészettörténeti tárgyú könyvek ezek, amelyek közül több is a jelképekkel, jelképrendszerekkel foglalkozik.
Húsvét kiváló alkalom, hogy a jeles jelképkutatót az ünnephez kapcsolódó szimbólumokról kérdezzük.
- Az emberiségnek Krisztus születése előtt is voltak tavaszi ünnepei, aztán a kereszténység terjedésével elmosódtak a régi szokások, az új vallás többet átvett, magába olvasztott közülük. Lehet tudni, hogy mi maradt meg a pogány világ hagyományai közül?
– A meghalás és feltámadás például megmaradt. Igen jellegzetes motívumok ezek; úgy is hívják őket, hogy a meghaló és feltámadó, vegetációs istenek kultusza. Krisztusnak is a kenyér és a bor, a búza és a szőlő az eucharisztiája. Fontos megjegyezni, hogy a feltámadás után nem minden isten állapota egyezett meg a halála előtti állapottal. Krisztus, feltámadása után, a zárt ajtón át jön be. Tamás ezért is kéri meg, hogy érinthesse. Krisztust az asszonyok sem ismerik meg, legalábbis János evangéliuma szerint. Tehát átalakuláson megy át. Ezek a motívumok régi kultuszokból maradnak meg. Persze, az egyházak mélyen kikérnék maguknak, ha valaki azt mondaná, hogy a feltámadott Krisztus-képnek és a régi istenkultuszoknak közük van egymáshoz.
- A húsvéthoz rendszerint kapcsolódik a tavasz, a megújulás, az újjáéledés élménye, egyfelől természeti, másfelől vallási értelemben. Mennyire kötődik a ma embere ezekhez a fogalmakhoz?
– A vallásos ember kötődik. Ha városi emberről beszélünk, akár vallásos, akár nem, a természet már nem része az asszociációinak. A régi kultuszok és vallások természetvallások voltak; mindegyik arra épült, hogy az ember életének része az örök körforgás. A kereszténység fokozatosan tért le erről az útról. Az örök körforgást megtagadja, egyirányú folyamattá alakítja. Ez az utolsó ítélet utáni örök boldogság vagy örök kárhozat formájában állandósul. Ehhez képest a kommunisták mindezt lehozták a földre, és azt mondták, hogy elérkezik a kommunizmussal a tökéletes állapot – de mindkét felfogás jellemzője az irreverzibilitás, ami viszont alapvető problémája is e felfogásoknak. Hiszen mindkettő a valóságtól való elszakadást példázza. A civilizáltnak nevezett életforma már semmiféleképpen nem kötődik az örök természeti körforgáshoz, de mindaddig, amíg az ember biológiai testben él, és ameddig a nappalok, éjszakák, évszakok és az évek váltakozása ismétlődéseket jelent a környezetben, addig a természettől függünk.
- Amikor az ember így, húsvételőn betér egy üzletbe, és mindenhonnan festett tojások, csokinyulak meg csokibárányok kínálják magukat, akkor azért halkan, néha, felmerül a kérdés: hogyan is szól mindez a húsvétról?
– Vasárnappal véget ér a szent húsvét és a hétfővel kezdetét veszi a profán húsvét. Elvileg legalábbis. De a városi ember vagy az ateista szemével nézve itt már nincs ilyen megkülönböztetés. A reformátusok számára a nagypéntek a legnagyobb ünnep. Az ortodoxiában is maga a halál a legfontosabb pillanata az egész húsvétnak. A katolikusok számára a vasárnap, a feltámadás az igazi csoda. A többieknek pedig a hétfő, mert akkor be lehet csípni meg lehet locsolkodni, amiért pénzt lehet kapni, meg tojás is van, termékenységrítusok… De ha valaki egy kicsit is képben van, az tudja, hogy például a tojás már virág szombatján belép a történetbe. Hiszen a régi falusi szokások szerint a kisfiúk mentek ágakat gyűjteni virágvasárnapra, s amikor ezeket elvitték a házakhoz, akkor tojást kaptak érte. Ráadásul a tojáshoz a nagyhét majd minden napján kapcsolódik egy-egy szokás, hagyomány. Mi több, utána is, hiszen mátkáló- vagy fehérvasárnapon (a húsvét utáni első vasárnapon) is szerep jut a tojásnak. Faluhelyen ezek a szokások, ezek az időszakok roppant természetességgel kötődtek egymáshoz. Annál is inkább, mert az ókorban fehérvasárnapon keresztelkedtek az emberek. Aztán később hozzákapcsolódott az ünnepkörhöz úrnapja – tehát az egész kora nyári ciklus egy ünnepségsorozatba tartozott. Ehhez képest egy városi ember számára a húsvét bizonyos értelemben tehertétel (amennyiben megint ajándékot kell vennie, meg együtt kell ennie a rokonokkal). A húsvét az egyház szemében nagyobb ünnep, mint a karácsony, az átlagember viszont éppen fordítva érzékeli. Ennek persze több oka van: még ma is természetesebb télen ünnepelni, akkor is, ha ma már ez megterhelődik az év végi hajtással, azzal, hogy már nem igazán nyugalmi időszak az ember életében a tél.
- A húsvéti szimbólumok közül a bárány közérthető. A tojás is. De hogy kerül a képbe a nyúl?
– A tévedések szerint a nyúl egy fordítási hiba okán kerül a képbe. A közkeletű nézetek szerint a félreértést az okozza, hogy a német nyelvben a Hase (nyúl) és a Hahn (kakas) szavakat hangzásban csak egy betű különbözteti meg. Én ebben nem hiszek. Ha felnézünk a Holdba, ott láthatunk egy nyulat. Ez a nyúl a foltokból rajzolódik ki; a fülei jobbra állnak, kissé ferdén, mintha balra, felfelé nézne, a nagy, pomponos feneke jobbra áll. A kínaiak azt mondták, hogy a nyúl a Holdban a halhatatlanság italát készíti. De ismerik a busmanok is, a közép- és észak-amerikai indiánok is… Ez a Hold-nyúl univerzális kép. Húsvéthétfőn, a tojás osztogatásakor a Hold már tojás alakú (hiszen húsvét a telihold utáni első vasárnapra esik), s így kerül a tojásra is a nyúl. Szerintem. Noha még a mai szakirodalomban is állandó visszatérő elem ez a németből való fordítástévesztés. Csak hát az a furcsa, hogy a tojásra maguk a németek is ráfestik a nyulat – márpedig ők valószínűleg nem a fordítói hiba áldozatai…
- Magyar karácsony című jegyzetében arról ír, hogy hiányzik Önnek a magyar karácsony. Rosszul ünnepeljük. A húsvétot jól ünnepeljük? Vagy van „magyar húsvét”?
– Kimondottan magyar húsvét nincs. De amikor húsvét a legkorábbi időpontra esik, akkor lehetnek magyar vonatkozásai. Legutóbb 2008-ban esett nagypéntek március 21-ére, a tavaszi napéjegyenlőségre. A Nap ilyenkor kereszteződésben áll, ahol az egyenlítő és a Nap pályája keresztezi egymást. Ha Krisztust ezen a napon feszítik keresztre, akkor fejezi ki tökéletesen azt, amiről csillagászatilag vagy kozmikusan szó van. Ha nagypéntek március 21-ére esik, az viszont azt is jelenti, hogy március 15-ére esik virág szombatja. Vagyis az a nap, amikor falun elkezdenek húsvétot ülni. Virágvasárnap az a nap, amelyen a március 15-i ünneplés színei, a piros-fehér-zöld már évszázadokkal korábban megjelennek. Azért ez sem akármilyen szimbólum: a piros-fehér-zöld Anna Perennának, a tavaszújév istennőjének volt a színe a régi Rómában, akit pirosba és zöldbe öltöztetve hordoztak, de ő maga fehér márványból volt. Ezt a színkombinációt az olaszok a rómaiaktól vették át, nálunk a címerünkből ered, és erősen kötődik március 15-éhez, s mint mondtam, a húsvéti virágba öltözésnek is ezek az alapvető színei. A húsvét ilyen értelemben magyar ünnep. Én magam március 14-én szoktam kirakni a nemzeti lobogót, amelyet csak húsvét vasárnapján veszek be. Meggyőződésem, hogy hagyományos ünnepeink a legtökéletesebb ünnepek ilyen szempontból. Régen az ünnepek megválasztásánál mindig figyelembe vették a természeti szempontokat is. Szent Istvánt például karácsonykor koronázták. De nemcsak az ország alapítása „telitalálat” természeti szempontból, hanem a halála is; Nagyboldogasszony napján, a szintén pogány eredetű aratóünnepen hunyt el, s erre épül a legenda, hogy életében Máriának ajánlotta fel az országot… S majdnem minden, ami ünnepként Nagyboldogasszony napjához kötődött, az ma már mind István napjához kötődik… S miután ez nagy nyári ünnep volt Európában a katolikusok körében, azzal, hogy István személyében kötődik Máriához, ez a magyarok számára felerősödött.
- Mi kell ahhoz, hogy egy jelkép kialakuljon, hogy egy tárgy, egy dátum, egy esemény szimbólummá váljon?
– E mögött nyilvánvalóan lehet keresni tudós és tudálékos viszonyulást egyaránt. Szerintem a rácsodálkozás, a jelszerűség a döntő jelentőségű, az, amit a római ómennek mondott. Az ember egy motívumban egy jelet fedez fel, s az érzelmileg megnöveli a jelentőségét. Az érdeklődést a dolgok iránt érzelmi ráhangolódás váltja ki, az érzelmi faktor erősíti fel azt a jelenséget, hogy látszólag össze nem illő dolgok egybevágnak. Nagyszerűen kitalált dolog volt Szent Istvánnak az új évezred első napján való megkoronázása, amely akkoriban Krisztus születésének napjával is egybeesett. Ettől mindenki rácsodálkozott az összefüggésekre: új királyság, új évezred, új király, új kereszténység… A jelek egymást erősítették, olyannyira, hogy azóta is firtatjuk őket. És akkor még tegyük hozzá, hogy István neve koronát jelent… Ettől lett a korona szent korona: ha szent a király, a koronája is az. S máris megvan a jelkép, amelyről azóta is vitatkozni lehet; hogy mikori, meg mit jelent a Szent Korona… Ezek az érzelmileg használható jelek sokkal erősebbek, mint hisszük. A ráció pedig igazolja a dolgokat. Ha húsvétról beszélünk, akkor tökéletesen logikus, hogy a feltámadást csak tavasszal lehet ünnepelni. A napistenek téli napfordulókkor születnek, a természetet pedig tavasszal támasztják föl. És Jézus azért lett, azért lehetett Krisztus a pogányok szemében, mert olyan jeleket viselt, mint amilyeneket a legyőzhetetlen Napisten a római birodalomban.
