2024. április 18., csütörtök

A szép keresése

A népművészet sokkal gazdagabb, mint hinnénk – Bicók Margaréta temerini otthonában tojásírás ürügyén

Karácsonykor a népviseletbe öltöztetett babáival hívta fel magára a figyelmet a temerini képtárban, most, húsvét előtt pedig mi kerestük fel csendes otthonában. Sejtettük, hogy temerini lakása egy „aranybánya” lesz, legalábbis annak, aki megbecsüli az ügyes kézi munkát, ez esetben a gyönyörű kézimunkát. Nem csalódtunk. Az egész házon végigvonulnak a népi örökség szellemében fogant szebbnél szebb példányok: díszpárnák, futók, alátétek…, és van egy helyiség, amelyre tényleg habozás nélkül ráfogható: aranybánya. Itt őrzi Bicók Margaréta keze munkájának szebbnél szebb darabjait, a népviseletbe bújtatott babákat, a világ számos tájáról emlékbe hozott népviseletet, kerámiatárgyat. Ide belépve az embernek eszébe sem jut leülni, sőt, kicsit a lélegzete is eláll, akár egy múzeumban. Csoda, hogy Ótos kollégám sem tudta csillapítani fényképezőgépe csattogását?

„A tojásírás aranyszabályait, mint sok minden mást, a Vajdasági Magyar Folklórközpontnak köszönhetően sajátítottam el”

„A tojásírás aranyszabályait, mint sok minden mást, a Vajdasági Magyar Folklórközpontnak köszönhetően sajátítottam el”

Mindenképp az igazsághoz tartozik, hogy Bicók Margarétához hasonlóan nagyon sok vajdasági nő (és talán néhány férfi) dolgozik csendesen, szorgalmasan, ügyesen, ápolja a népi hagyaték egy sajátos formáját, és csak nagy ritkán, egy-egy kiállításon vagy – mint ez esetben – időről időre újságíróknak mutatja meg, mit is halmozott fel évek, évtizedek során. Nem dicsekvésképp, de mindenképp büszkén. Ami Margarétát megkülönbözteti az átlagostól, az nem más, mint az az igény, hogy haladjon, fejlődjön, új ismeretekre tegyen szert, és azt továbbadja. Amikor sokéves eredeti gobelinvarrás után a népi hímzéssel kezdett megismerkedni, „hagyta magát rábeszélni”, és befejezte a Vajdasági Magyar Folklórközpont hímzőtanfolyamát. Ekkor 1995-öt írtunk. Két évvel később a negyven induló fele népihímzőcsoport-vezetőként került ki a központból. A kapcsolat azonban nem szakadt meg. Margaréta a továbbiak folyamán is nagyon sokat köszönhetett az intézménynek, mert táborokba, tanfolyamokra juthatott el, ahol sok mindent megtanult és ellesett.

Kézimunkával valójában két évtizeddel korábban kezdett komolyabban foglalkozni, amikor Újvidékről Temerinbe költözött családjával. A MIRK-en először 1981-ben állított ki.

Itt van Bicókék „aranybányája”: az évtizedek során felhalmozott kézimunkák közül egy

Itt van Bicókék „aranybányája”: az évtizedek során felhalmozott kézimunkák közül egy

– Nagyon sokat köszönhetek a kézimunkának. Megboldogult férjemnek is, aki mindig megértéssel fogadta, amit teszek, támogatott, szerette, hogy ezzel foglalkozom. Ez engem inspirált, még jobban igyekeztem. Én valójában a szépre törekszem, nehéz megfogalmazni, talán úgy mondanám, hogy a szépet keresem a kézimunkában. Nagyon boldoggá tett, hogy a hímzőtanfolyamnak köszönhetően sokat dolgoztam gyerekekkel. Átadhattam nekik valamit a népművészet valós nagyságából, gazdagságából, legalábbis abból a tudásból, amit nekem sikerült megszereznem. Hihetetlen gazdag a különféle tájegységek ornamentikája, öltéstechnikája… A népművészet sokkal gazdagabb, mint hinnénk. És nekem nagyon tetszett. Szeretem, mint az utazást, más égtájak megismerését. Nagyon tudom tisztelni a tájegységek sajátosságait, és főleg azt, ha az adott területen valóban él a népi jellegzetesség, mint mondjuk a székelyeknél, a hódmezővásárhelyieknél…

Ha a dél-bánáti székely falvakba elmegyünk, ott az otthonokban is székelyvarrottast láthatunk. Őrzik és éltetik a sajátjukat, nem csak a kiállításokra veszik elő. Ez tiszteletreméltó – fűzi hozzá, miközben már a tojásíráshoz készíti elő a felszerelést, néhány gyimesi mintával. Húsvét közeledtével talán így természetes, de Margaréta ezt a kedvünkért teszi. Megmutatja, hogyan készül az írott tojás, elmeséli, hogyan zsírtalanítják, írják, majd újra fényezik. A festésig nem jutunk el, de a mintaváltozatok ott sorakoznak a fénymásolt papírokon, valamennyi szimbolizál valamit. A húsvéti munkák inkább alkalmiak, mintsem népiek. Mindenki kedve szerint válogat. Lelkesen magyarázza, mi mit jelent. Ám, mint kiderül, idén mégsem esik túlzásba készítésükkel. Hogy miért?

– Mert nincs kinek! – mondja határozottan, kis gondolkodás után. – Ha őszinte akarok lenni, ezt mondhatom. A férjem meghalt, a fiam Kanadában él, unokáim nincsenek. Vannak nagyon kedves szomszédaim, egy „fogadott” unokám, Szilvia, akit kicsi kora óta családtagként szeretünk, és vannak ismerőseim Vajdaság-szerte, bárhova megyek ismerősök köszöntenek. Ez nagyon jó. De kinek készítsek húsvéti ajándékot?