2024. április 19., péntek

Nem bontják le azt, ami már felépült

Április 12-én a védett rész rekonstrukciójával folytatódik a szabadkai Népszínház építése

A színházi világnapon, szerdán jelentette be Modest Dulić, Szabadka polgármestere, hogy folytatódik a Népszínház építése. Először is a hat oszlop mögötti, műemlékvédelmi szempontból védett részt rekonstruálják. Április 12-én ünnepélyesen megnyitják az építőhelyet. Ezen az eseményen a tervek szerint Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke és Bojan Pajtić, tartományi kormányfő is részt vesz. Közben a szakemberek elkészítik az új részre vonatkozó, módosított terveket, mert az a cél, hogy a költségek ne haladják meg 10 millió eurót. Azt, ami már felépült, nem fogják lebontani.

(Fotó: Molnár Edvárd)

(Fotó: Molnár Edvárd)

Mint elhangzott, tartományi szintről a városvezetőség határozott ígéretet kapott, hogy a Tartományi Nagyberuházási Alapból a következő három évben 500 millió dinárt utalnak át a színházépítésre. Az összeg egyharmada már az idén rendelkezésre áll. A köztársasági szintről is ígéret érkezett, ha a projektum pénzügyi fenntarthatósága biztosított, számíthatnak a segítségre. A városvezetőségnek is eltökélt szándéka, hogy felépüljön a színházépület. Ha ez a három forrás vállalja a finanszírozást, akkor szavatolva lesz a pénzelés folyamatossága, és 2-3 év múlva elkészül az épület. Mint a polgármester megjegyezte, az lenne a jó, ha a jövőben a színházépítést nem pártpolitikai, hanem városi projektumként kezelné mindenki.

Dr. Radivoje Dinulović főtervező elmondta: szerinte lehetséges úgy módosításokat végrehajtani, hogy ne kelljen lebontani azt, ami már felépült. Két színházterem készül majd el, de érdemes meghagyni a lehetőségét annak is, hogy majdan, ha erre igény mutatkozik, a főtervben előirányzott harmadik színháztermet is funkcióba helyezzék, mert szerinte Szabadkának vissza kell nyernie a színházművészet, a kultúra terén a régióban korábban betöltött központi szerepét.

Mint Radivoje Dinulović megjegyezte, az új színházépület két szinttel lett alacsonyabb, mint ahogyan az eredeti tervekben szerepelt. Több üzlethelyiséget terveznek majd az épület földszintjére, mint amennyi a korábbi tervekben szerepelt. Áttekintik,hogy mi mindennel lehet majd az új épületnél takarékoskodni. Egyik lehetséges változat, hogy a belső tér minimalistább stílusban készül, s a színháztechnikából is a legszükségesebbet építik be, a többit pedig utólag szerzik be.

Modest Dulić polgármester hangsúlyozta, a tervmódosítás nem igényel plusz költségeket. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor szeptember-októberre biztosítva lesz a pénzügyi konstrukció. Mint Slobodan Grković, aki az elmúlt időszakban a koordinátori teendőket töltötte be a színház rekonstrukciójánál/építésénél az újságíróknak elmondta: a védett, műemléki rész rekonstrukciója hat hónapig tart, ez idő alatt készítik el a szakemberek az új részre vonatkozó új terveket. Mint megtudtuk, a Népszínház főigazgatónője, Ljubica Risztovszki és munkatársai papírra vetették, hogy mik azok a minimális feltételek tér és felszerelés tekintetében, amely nélkül nem tud működni ez a színház.

Újságírói kérdésre válaszolva a polgármester kijelentette: megígérte a színház dolgozóinak, hogy a következő telet nem a Mladost gyárban kell, embertelen körülmények között, átvészelniük. Igyekeznek megoldani a próbatermek, színházi irodák elhelyezését addig is, amíg nem épül fel az új épület. A gond az, hogy nem áll 2000 négyzetméternyi létesítmény a rendelkezésükre, hogy a színház rendelkezésére bocsássák. Nemrégiben a kivitelező kilátásba helyezte, elhagyja az építőhelyet, ha nem kapja meg a pénzt, amellyel tartoznak neki. Dulić az erre vonatkozó újságírói kérdésre csak annyit mondott, hogy ez a gond megoldódott. Szintén újságírói kérdésre a színház igazgatónője azt válaszolta, az új épület pincéjéből továbbra is szivattyúzzák a talajvizet, és az építőhelyről eltűnt 400 ezer tégla ügyében – amelynek azóta sem akadtak a nyomára – még tart a bírósági eljárás.

Szintén egy újságírói kérdésre adott válaszában a főtervező kijelentette: az új épület homlokzatterve nem kerül nyilvános vitára, hisz ennek elkészítése a tervező szerzői jogához tartozik, ezt a homlokzattervet már korábban az illetékesek elfogadták, mert enélkül nem is kaphatta volna meg az építési engedélyt az épület.