2024. április 19., péntek

Húzódik az olasz kormányalakítás

Az új olasz kormány megalakításával megbízott Pierluigi Bersani a pártok vezetőivel lezajlott találkozókon a balközéphez közel álló erőktől támogatást kért, a távol állóktól pedig azt, hogy „ne akadályozzák a kormány megalakulását". Bersani szerdán sajtótájékoztatón összegezte konzultációja eddigi eredményeit. Elmondta, hogy ha a pártok támogatják az általa alakítandó kormányt, „lehetőséget adnak a változásra".

Bersani vagy titkos háttérmegbeszéléseket folytat, vagy blöfföl – értékelte az olasz sajtó az új római kormány felállításával március 22-én megbízott Bersani eddigi munkáját.

A Demokrata Párt (PD) főtitkárának szerdán kellett volna lezárni a pártokkal való egyeztetést, de ez csütörtökön is folytatódik. Csak ezután megy Napolitanóhoz, aki arra a kérdésre vár választ, hogy a februári választásokat szenátusi többség nélkül megnyerő PD-vel képes lesz-e kormányozni.

Az olasz sajtó szerint Bersaninak nincsen más választása, mint a Silvio Berlusconi vezette Szabadság Népével (PdL) való koalíció, de ezt a PD főtitkára korábban kizárta.

Egyes találgatások szerint Bersani tudja, hogy a PDL nélkül semmilyen módon nem tud parlamenti többséget szerezni, de az utolsókig vár „csodát remélve". Abban bízik, hogy egyetlen párt sem akar újabb választásokat.

Mások szerint a PD–PdL megállapodás tétje az új köztársasági elnök személye. Olasz internetes kommentek szerint Bersaninak „fogalma sincsen, mit tegyen" és ezért az „időt húzza". A PD-főtitkárból a sajtó is gúnyt űzött, megírva, hogy többek között az olasz alpesi klub (Cai) vezetőivel és a WWF természetvédőivel is egyeztetett a kormányalakításról.