Egy város arculatát a történelme határozza meg leginkább. Ezt sok helyen felismerték már, és a városközpontokat tudatosan úgy alakították ki, hogy ne csak élhető legyen, de izgalmas is a turisták számára, mivel egy város többnyire a történelmével büszkélkedhet. Mint minden más nagyobb város, Szabadka is rengeteg múltbéli titkot rejt. Ricz Péterrel, a szabadkai Városi Múzeum régészeti és numizmatikai osztályának főmuzeológusával egy remélhetőleg hamarosan bekövetkező ásatásról beszélgettünk, amelynek fő célja Szabadka középkori központjának felderítése lenne. Ha erre sor kerül, ez lesz a második ásatás a mai Szabadka központjában, ezúttal a nemrég lebontott betonváz helyén, a Szabadegyetem szomszédságában.
Ricz Péterrel először is visszatekintettünk a múltba, és kiragadtunk néhány fontos momentumot a középkori Szabadka történetéből: első írásos emlék 1391-ből, amikor először jelenik meg a város neve; Zsigmond király uralkodása idején már gyakran emlegetik, különösen az itt letelepedett kunok kapcsán; előjön a dokumentumokban Dengelegi Pongrácz János erdélyi vajda neve, akinek Mátyás király által kerül birtokába Szabadka, és valószínűleg ő építette meg a szabadkai udvarházat, várat is, a XV. század második felében; a későbbiekben Török Bálint is birtokolta Szabadkát, és talán lakott is a szabadkai várban; a mohácsi csata után színre lép Jovan Nenad, aki szintén kulcsfigurája volt Szabadkának, mivel itt egyfajta mini államot hozott létre. Amire Ricz Péter először is felhívta a figyelmemet, hogy Szabadka középkori központja a Barátok temploma és környéke lehetett, ezt pedig akár szabad szemmel is érzékelhetjük, hiszen ha megállunk a templomnál és körülnézünk, észrevehetjük az előttünk levő terület lejtését. A betonváz, amelyet nemrég lebontottak, pedig szintén a kiemelkedett részen volt.
Évtizedekig csúfította a városközpontot a betonváz. Egyáltalán hogyan és mikor került oda?
– A hatvanas évek vége felé emelték fel, és mozinak tervezték. Az építkezés viszont elakadt. Használták raktárnak is, de egy tűzeset végzett az egésszel. Utána ott semmi nem történt.
Azóta születtek-e ásatási tervek arra a területre vonatkozóan?
– A Bácsország honismereti folyóirat 1994–95-ben formálódott. Zavaros időszakot éltünk, mert nem tudtuk, mi vár ránk. A szerkesztőbizottság elnöke megboldogult Szekeres László volt. A szerkesztőség három célt tűzött ki maga elé: megjelentetni a Bácsországot; beindítani és folyamatossá tenni a Bácsország-könyvek kiadását; valamint régészetileg feltárni az egykori Szabadka város magját. A Bácsország az akkori Szabad Hét Nap mellékleteként jelent meg, Szekeres László szerkesztésében. Halála után én lettem az utána már önállóan megjelenő Bácsország főszerkesztője. Szekeres László a múzeum régészeként nagyon jó dokumentumot állított össze arról a területéről. Sokat dolgoztunk együtt, szinte pótapámnak tekintettem. Sokat beszéltünk arról, hogy ha feltárunk valamit, akkor azt könyv formájában megjelentetjük. Ez történt volna, ha a betonvázat sikerül korábban is lebontani. Sajnálom, hogy ezt Szekeres László nem élhette meg.
Mikor volt szó a lebontásról?
– A kilencvenes évek közepén. Tárgyalások is folytak ez ügyben Kasza Józseffel és Kern Imrével. Akkoriban ugyanis nem létezett a tartomány, mint támogatórendszer, a köztársaságtól semmit sem várhattunk, csak az önkormányzatra számíthattunk. Emlékszem, amikor Kern Imrével beszélgettünk, épp bejött egy katonatiszt és a robbantásról váltottak néhány szót. Akkoriban – amerikai mintára –, szinte divatossá vált az épületek robbantása. Megindultak tehát az egyeztetések, de jogi akadályok merültek fel: nem sikerült elintézni a tulajdonviszonyt.
Hol tart most az ásatási terv folyamata?
– A szabadkai Városi Múzeum kezdeményezte, de mivel a hatályban lévő műemlékvédelmi törvény értelmében a múzeum, mint intézmény nem végezhet ásatásokat, így automatikusan bevontuk a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézetet. A törvény pontosan előírja, hogyan lehet egy ásatást elvégezni. Először is mindenképpen a műemlékvédő intézeten keresztül, ahhoz viszont, hogy megindítsák a bürokráciai folyamatot, előbb megfelelő pénzügyi fedezetet kell biztosítani. Az ásatást így a két intézmény közös projektumaként hoztuk elő a polgármesternél, aki támogatásáról biztosított bennünket. Amennyiben tehát megszületik a határozat, a műemlékvédelmi intézet kikérheti az ásatási engedélyt (ami viszonylag gyorsan megy), és megindulhatnak az ásatások. Némi jóindulattal, erre hetek múlva sor kerülhet.
Milyen lesz az ásatás?
– Háromféle ásatás létezik, az ún. tudakozójellegű, a tervásatás, és a mentőásatás. Ez egy mentőásatás lesz, erre is kérjük az engedélyt. Ez azt jelenti, hogy olyan helyen folyik majd, ahova valamilyen objektum építését tervezik. Szó esett ugyanis arról, hogy a betonváz helyére lakótelepet vagy kultúrközpontot építenek, addig viszont játszótér is lehetne. Nemcsak a betonkolosszus helyéről van szó, hanem az előtte levő szabad területről, ami meglehetősen nagynak számít az ásatások szempontjából, így sok pénzbe és időbe kerül a feltárása. Ha viszont sor kerül rá, ez lesz a második ásatás a városközpontban.
Melyik volt az első?
– A mostani városközpontban két lelőhely dokumentálása történt: egyik a valamikori Centar áruház, mostani Maxi bevásárlóközpont helyén, a másik pedig a szerb templom irányából a központ felé. Az első és egyetlen ásatás a Pelivan cukrászda mögötti lakótelep helyén történt, ahol előkerült egy kis temető, valamivel több mint húsz sírral. Kevés tárgyat találtunk, de voltak köztük Zsigmond-kori pénzérmék, amelyek behatárolták az időt. Ez a hely szervesen kötődhetett a középkori központhoz és a szabadkai várhoz.
Leghamarabb mikor kerülhet sor a második ásatásra?
– Ha minden simán halad, akár tavasszal is megkezdhetnénk, az pedig vitathatatlan, hogy régészeti leletekre bukkanunk.
Milyen leletekre lehet számítani?
– Ami leginkább várható, az a vár, illetve az udvarház alapjának bizonyos részei, és más objektumok alapjai. Az alapok lényegesek, mert ha behatároljuk, akár újjá lehetne építeni, és turisztikai jellegű bemutatókra használni. Nagyon jó lenne megállapítani a sáncot, azaz, hogy milyen sánccal vették körül a várat. Izgalmas lenne utánajárni az alagutaknak is. Visszaemlékezésekből hallhattuk, hogy Szabadkán léteznek alagutak, csakhogy eddig még senki sem talált. A romok mindenképpen turistacsalogatók, és ilyen célokra kitűnően lehetne használni a leleteket, amennyiben rájuk találunk. Ha apró leletekre bukkanunk, azok pedig természetesen a múzeumba kerülnek.
Ezek milyen apró leletek lehetnek?
– Elsősorban kerámia- és fémmaradványokra számítunk, fára nem igazán. A régészet rákfenéje, hogy nem látunk a föld alá. A legmodernebb technikával sem tudjuk megállapítani, hogy pontosan mire lelünk majd. Számíthatunk valamire, de nem tudhatjuk, konkrétan mit találunk, ezért mindenképpen fontos az optimista hozzáállás.
Hogyan történne az ásatás?
– Rétegekben haladnánk, és a leletek is bizonyára így bukkannának elő: a XIX. századtól lefelé. Ez azért lenne fontos, mert első alkalommal tudnánk pontosan meghatározni a rétegeket, ezért jó, ha nagyobb területen áshatunk. Félméterenként haladhatnánk, a dokumentálás után pedig lebontanánk az átvizsgált réteget. Ez csinálnánk egészen az ún. szűz talajig, ami háromtól akár öt méterre is lehet.
Mit jelentene ez a feltárás?
– Tudjuk, hogy ott volt a vár és a középkori település. Ezek több alkalommal lerombolódtak, a maradványokat pedig nem vitték el, hanem elegyengették és ráépítették a következőt. A „szemétdomb” szép lassan nőtt, tehát számíthatunk rá, hogy több méter mélységben megtaláljuk a középkori Szabadkát. Váratlan leletek is előfordulhatnak, ezért kell rétegről rétegre haladnunk, és amikor az utolsót is megtaláljuk, meglesz az „első Szabadka” is. Erre csak a régészeti kutatás képes.
