2024. március 29., péntek

Óh, te drága városháza!

A szabadkai önkormányzat a múlt évben megközelítőleg 26 millió dinárt költött fűtésre, 12,5 millió dinárt üzemanyagra és havonta 500 ezer dinárt reprezentációra

A városházáról már sokszor olvashattunk. Szabadka és az észak-bácskai hangulat szimbólumát, amely 105 méter magas, 55,5 méter széles, 5838 négyzetméter területet foglal el, 1910-ben Komor Marcell és Jakab Dezső városházának álmodta meg. Újabb kori történelmünkben csak 2000 óta foglal itt helyet a város adminisztrációja és a városvezetőség. Tudjuk, hogy a város szecessziós épületeinek egyik legszebbike, hogy a szabadkaiak többsége a torony segítségével tájékozódik térben és időben, arról viszont nagyon ritkán hallunk, hogy egy ekkora intézmény fenntartása, ahol 335 személy áll alkalmazásban, mennyibe is kerül. Az utóbbi időben politikai körökben egyre gyakrabban merül fel a vád, hogy a városvezetőség tékozol, többet költ, mint amire szüksége lenne, ezért a városi Közigazgatási Hivatalához fordultunk, hogy megtudjuk, mennyi pénzt emészt fel ez az apparátus.

Kérdéseinkre az Általános Közigazgatási és Közös Ügyek Titkársága jogszabály-alkotási, közbeszerzési és közös ügyek szolgálata válaszolt.

Éves, illetve havi szinten, az önkormányzat mekkora összeget különít el az elektromos áramra, a fűtésre, illetve a városháza épületének karbantartására?

– 2012-ben éves szinten az elektromos áramra 11 749 983,36 dinárt, a fűtésre 26 490 801,60 dinárt, az épület karbantartására (a higiéniai fenntartására) 915 448,80 dinárt különített el. Havi szintre lebontva, átlagosan az elektromos áramra 979 165, 28 dinárt, a fűtésre 2 207 566,80 dinárt, az épület karbantartására pedig 76 287,40 dinárt.

Ki visel gondot a városháza épületének tisztaságáról, a higiénia fenntartásáról?

– A tisztaságról és a higiénia betartásáról a Városháza Ügyviteli Objektum Gondnoka visel gondot 25 segédalkalmazottal, takarítóval, akik közül 13 személy állandó alkalmazásban van, 12 személyt meghatározott időre alkalmazott.

Hány portás/őr vigyáz a városházára? Az épületben 24 órás őrszolgálat működik?

– A városházán 24 órás őrszolgálat működik a három állandó bejáratnál, illetve egy olyan bejáratnál, amelyet igény szerint használunk. 15 alkalmazottat, portást alkalmazunk.

Havi szinten mennyi pénzt különítenek el a városházán alkalmazásban levő munkások és a városvezetők mobiltelefon-számlájának kiegyenlítésére, illetve mekkora összeget költenek a vezetékestelefon-számlára?

– A 2012-es évre a városvezetők, valamint az alkalmazottak havi vezetékestelefon-számlája átlagban 468 505,50 dinárt tett ki. A városvezetők és az alkalmazottak mobiltelefonjának havi számlája pedig a 2012-es évben átlagosan 381 468,68 dinárt tett ki.

A városi költségvetésből mennyi pénzt különítenek el a palackozott ivóvízre, kávéra, cukorra, üdítőkre? (Amennyiben lehetséges, tételenként mutassák ki az összegeket.)

– A közbeszerzés szerint kötött szerződés alapján havi szinten 511 953,12 dinárt különít el az önkormányzat reprezentációra. Tételes kimutatásra nincs lehetőségünk, ugyanis nem vezetünk árukönyvvitelt.

Az önkormányzat külön gépparkkal rendelkezik. Hány autója van? Hány ember dolgozik itt, és milyen feladatkörben? Mekkora összeget különít el az önkormányzat a városi költségvetésből a géppark fenntartására, valamint éves, illetve havi szinten az üzemanyagra?

– A városi önkormányzat 34 bejegyzett járművel rendelkezik: 31 személygépkocsival, egy 2 tonna teherbírású tehergépkocsival, egy, a mozgáskorlátozott személyek szállítására szolgáló utasszállító furgonnal, valamint egy, legfeljebb 650 kilogramm teherbírású kisteherautóval.

A szállítási és járműkarbantartó részleg 16 személyt foglalkoztat: egy részlegvezetőt, egy diszpécsert, 2 autómechanikust, 2 segédmunkást, akik a személygépkocsik takarítását végzik, egy mozgáskorlátozott személyek szállításával megbízott személyt és 9 sofőrt.

A 2012-es évben az önkormányzat a géppark karbantartására a költségvetésből 1 256 456,22 dinárt különített el. Az üzemanyagra pedig a 2012-es évre összesen 12 493 857,25 dinárt.

A városháza földszinti üzlethelyiségét az önkormányzat bérbe adja. Mennyi pénz folyik be a bérleti díjból a városi költségvetésbe?

– A 2012-es év folyamán a városháza földszinti üzlethelyiségeinek bérleti díjából 27 987 090,69 dinárt folyt be.