2024. április 19., péntek

Megvették a lakást, mégsem költözhetnek be soha

Több ezer újvidéki polgárt vertek át ingatlan-befektetők, eljárás csak néhányuk ellen folyik

Több ezerre tehető azon újvidékiek száma, akik soha nem költözhetnek be az egyébként az utolsó dinárig kifizetett lakásaikba – állítja a becsapott ingatlanvásárlókat tömörítő egyesület. Mint a B92 írja, komoly probléma, hogy mintegy 10 beruházó ellen még csak a bűnvádi eljárás sem indult meg, noha számos bizonyíték és tanú áll rendelkezésre.

A B92 egy újvidéki hölgyet szólaltatott meg, aki három lakás és az azokért kifizetett 100 000 euró nélkül maradt. Három beruházó csapta be, immár öt éve, azóta is bérlakásban él.

Nenad Pejin az egyesület képviselője néhány méterrel a föld alatt, egy atombunkerben őrzi a bizonyítékokat a csalók ellen. Állítása szerint mintegy 3000-re tehető azok száma, akik fizettek egy-egy lakásért, de oda soha nem költözhetnek be, mert az épületek el se készültek. Mint mondja, sokkal több a csaló, mint amennyiben eddig bíróság elé voltak kénytelenek állni.

„A feltételezések szerint 90-100 csalóról van szó. Bűnvádi feljelentéseket tettünk, van aki ellen csak egyet, de olyan is van, aki ellen 100 magánfeljelentést. Bejelentéseinket sok esetben elvetették, mintha ez valamiféle vicc lenne. Csalódottak vagyunk” – mondta Pejin.

Újvidék városának van egy beruházói jegyzéke. Ezek úgynevezett fehér és fekete listák, vagyis olyanok nevét tartalmazza, akikben meg lehet és akikben nem lehet megbízni.

Brane Raković, az építészeti igazgatóság vezetője nem optimista az ügyben, csupán tanácsot tud adni az érintetteknek.

„Az egyetlen amit tehetnek, hogy szervezetten befejezik az ügyet, valamiféle legalizációs folyamaton keresztül, ami valószínűleg már folyamatban is van. A legtöbb beruházó, legalábbis tudomásom szerint, ezeket az épületeket soha nem fogja befejezni Az embereknek jól meg kell gondolniuk, ha a piaci ártól 20 százalékkal olcsóbban kínál nekik valaki lakást, mert ez azonnal gyanús kell, hogy legyen” mondja.

A bíróságon a B92-nek annyit mondtak, nem vezetnek statisztikát az ilyen eljárásokról, mert ezeket az ügyeket csalásként vagy pedig hivatali helyzettel való visszaélésként minősítik. Az egyedüli jó hír, hogy az ingatlanok iránti kereslet csökkenése folytán az ilyen csalók száma is csökkent, ez azonban nem vigasz azoknak, akik pénz és lakás nélkül maradtak.