2024. április 20., szombat

Dzsudzsák: vezettünk a semmiért

Magyar-román – egy nappal később – Román sajtó: Csak a szerencsének köszönheti a román labdarúgó-válogatott a döntetlent

Keserűen nyilatkozott a románok ellen péntek este 2-2-es döntetlennel zárult budapesti labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzés után Dzsudzsák Balázs, a magyar csapat szélsője, aki szerint a gárda rendszeresen ugyanabba a hibába esik. A Puskás Ferenc Stadionban, zárt kapuk mögött lejátszott találkozón Vanczák Vilmos gólja révén a 16. percben a magyarok vezettek, majd a második félidőben előbb Adrian Mutu büntetőből egyenlített, Dzsudzsák viszont szintén értékesített egy tizenegyest, így a hazaiaknál maradt az előny. A lefújás előtti pillanatokban, a 93. percben azonban a csereként beállt Alexandru Chipciu betalált.

"Sok tanulságot ebből nem lehet levonni, nem ez volt az első olyan meccsünk, amit az utolsó percben buktunk el, szerintem most is kikaptunk" - értékelt feldúlt hangulatban Dzsudzsák. "Ezzel együtt nagyon büszke vagyok a csapatra, jól játszottunk és teljesen megérdemelten voltunk előnyben a 93. percig, tulajdonképpen vezettünk a semmiért."

A Dinamo Moszkva légiósa megköszönte a szurkolók behallatszódó biztatását, s hangsúlyozta, reméli, hogy sem a drukkerek, sem senki más nem csalódott a csapatban.

Egervári Sándor szövetségi kapitány azt mondta, az utolsó percekben beszorították a románok a magyarokat, a védők pedig nem voltak elég fegyelmezettek.

"Az első pillanatok, órák természetesen keserűséggel telnek, szombattól azonban már a keddi mérkőzésre kell koncentrálnunk" - fogalmazott a szakvezető.

A magyarok első gólját szerző Vanczák kiemelte, a szurkolók az utolsó öt percen átsegítették volna a nehézségeken a válogatottat, amely azonban csak magának köszönheti, hogy végül döntetlennel zárta az összecsapást. "Igazából nem a románok nyertek egy pontot, hanem mi veszítettünk kettőt" - jelentette ki a svájci Sion védője.

Király Gábor, a válogatott kapusa és pénteki csapatkapitánya úgy vélte, az a tény, hogy a gárda kétszer vezetett egy fejlődőben lévő román válogatott ellen, amellyel versenyben van a D csoport második helyéért, lendületet kell, hogy adjon a törökök elleni meccsre.

A román sajtó szerint csak a szerencsének köszönheti a román labdarúgó-válogatott, hogy a Magyarország elleni, zárt kapus világbajnoki selejtezőmérkőzésen sikerült döntetlent kiharcolnia. A sportújságok élesen bírálják Victor Piturca szövetségi kapitány csapatának budapesti teljesítményét.

"Csodás döntetlen született, aranypontot mentettünk az utolsó percben" - ezzel a címmel számolt be a mérkőzésről a Gazeta Sporturilor. A lap szerint a vb-selejtezőn a magyarok domináltak fizikailag, a hazai labdarúgók elszántságukat egyszerű megoldásokra váltották a játékban. A cikkíró úgy értékeli, hogy Románia továbbra is előnyben van a D csoport második helyének megszerzéséért vívott harcban, hiszen hazai pályán fog megmérkőzni a két fő riválisával, Magyarországgal és Törökországgal.

Valamennyi előállítottat elengedték

Kihallgatás után még az éjjel elengedte a rendőrség azt a tizenhárom embert, akit különböző bűncselekmények és szabálysértések gyanúja miatt állítottak elő pénteken a Magyarország-Románia labdarúgó-mérkőzés kapcsán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Kovács Viktória szombat délelőtt azt mondta: hét embert garázdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el. Két férfit pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés elkövetése, egy-egy embert közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása, garázdaság, jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség, illetve személyigazolvánnyal kapcsolatos szabálysértés miatt állítottak elő.

A szóvivő hozzátette, mindannyiukkal szemben megindult az eljárás, de a kihallgatás után az előállítottakat szabadon engedték, senkit nem vettek őrizetbe.

Az Országos Rendőr-főkapitányság hajnalban kiadott közleményében azt írta, a mérkőzés után a főváros közrendjét, közlekedését fennakadás nélkül garantálta a rendőrség, szakszerű, arányos és határozott intézkedésének köszönhetően.

A meccs után összetűzés tört ki a szurkolók és a rendőrök között a Jobbik által felállított Dózsa György úti színpad előtt. A szurkolók közül néhányan sörösüvegekkel dobálták a rendőröket, akik válaszul könnygázt vetettek be. A szurkolók betörték egy rendőrautó hátsó szélvédőjét is, majd a rendőrök sorfallal terelték a metrómegálló felé a tömeget, amelyből több embert kiemeltek. A Syma csarnok előtt is üvegekkel dobálták a rendőröket a szurkolók.

 

A Pro Sport című napilap szerint Románia a hajrában "menekült meg", s ennek köszönhetően 32 éve veretlen Magyarországgal szemben. Az újság szerint Alexandru Chipciu, az egyenlítő gól szerzője "hőssé vált" a hosszabbításban.

Az Adevarul című országos napilap szerint a Steaua Bucuresti középpályása hozta vissza Romániát a selejtezőcsoport második helyéért való küzdelembe. A lap idézi a román szakembereket, akik egyetértenek abban, hogy válogatottjuk gyengén játszott, s örülhet a döntetlennek, amire már senki sem számított.

Román elemzők főként amiatt bírálták Victor Piturcát, hogy a második játékrészben Gabriel Torjét cserélte le ahelyett, hogy a szerintük gyengén játszó Bogdan Stancut hívta volna le a pályáról, illetve bírálták Dorin Goiannak, az olasz Spezia légiósának a kezdőcsapatba nevezését, aki többször hibázott a mérkőzés során.

A Cotidianul.ro portál szerint Románia "nagy szégyentől" menekült meg Budapesten. A portál szerint a "szerény képességű" magyar válogatottal szemben a románok "nevetségesen gyengén" játszottak.

A magyar válogatott a pénteki 2-2-es döntetlennel öt mérkőzés után tíz ponttal a vb-ezüstérmes hollandok mögött a pótselejtezőt érő második helyen áll csoportjában, a románokat jobb gólkülönbségével előzi meg. A magyarok kedden Törökországgal találkoznak Isztambulban, míg a románok Amszterdamban a hollandokkal csapnak össze.