2024. április 20., szombat

Egy óra a Földért

Szombat este fél kilenctől fél tízig a világ 152 országának több ezer településén és vállalatánál, sok millió háztartásban és számos híres épületen kialszanak a fények

Ma este fél kilenctől fél tízig a világ 152 országának több ezer településén és vállalatánál, sokmillió háztartásban és számos híres épületen kialszanak a fények a Természetvédelmi Világalap (WWF) Föld órája elnevezésű akciója keretében, a klímavédelem és az energiatakarékosság jegyében.

Idén hozzávetőleg hétezer város csatlakozott a 2007-ben indult kezdeményezéshez, amelynek globális fővárosává a kanadai Vancouvert választották a szervezők.

A Föld órája Szamoa szigetén veszi kezdetét, majd halad tovább folyamatosan az egész bolygón helyi idő szerint fél kilenc és fél tíz között. Lekapcsolják többek közt a sydney-i operaház, a kínai nagy fal, a berlini brandenburgi kapu, a párizsi Eiffel-torony, a londoni Buckingham-palota, a New York-i Empire State Building és a Rio de Janeiró-i Krisztus-szobor, magyar fővárosban pedig többek közt a budai Vár díszkivilágítását.

Szerbiában az akciót ötödik alkalommal szervezik meg, a központi rendezvények Belgrádban, Újvidéken és Nišben lesznek.

A Szingapúrból irányított globális kampányban Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, államfők, kormányfők, uralkodók, híres zenészek, sportolók és színészek vesznek részt. 

A kezdeményezés céljai közé tartozik, hogy felhívják a figyelmet a fényszennyezésre. A fényszmog az éjszakai égbolt művi megvilágítását jelenti, a jelenség elsősorban a nagyvárosok felett figyelhető meg. A járművek, fényreklámok, kivilágított épületek és ipari létesítmények vonzáskörzetükben éjszaka is tartós világosságot okoznak. A fény szétszóródik és visszavetül, így a sűrűn lakott területek felett fényharang alakul ki.

A mesterséges módon egyre fényesebbé váló éjszakák különböző következményekkel járhatnak, de ezeket részben még nem sikerült felkutatni. A tudósok szerint a fényszennyezés befolyással van az emberi szervezetre és egyebek között alvás- és hormonzavarokhoz vezethet. Az állatokat, például a rovarokat és madarakat zavarhatja a fény az orientálódásban.

A környezetvédők a szükségtelenül nagy energia-felhasználást is bírálják. A csillagászok arra panaszkodnak, hogy a világ egyre kevesebb pontjáról látható a csillagos ég. Különböző szervezetek, mint például a Dark Sky Association az éjszaka sötétjének védelméért száll síkra.