A Tisza hazai szakaszán tapasztalt áradás várhatóan az elkövetkező napokban sem szűnik meg, csupán a napi vízszintemelkedések értékei fognak csökkenni. Ez elsősorban abból ered, hogy a folyó a középső szakaszon többnyire tetőzött, helytől függően a rendes vagy a másodfokú árvízkészültségi szint küszöbén. Erre a szakaszra néhány napig még a stagnálás lesz jellemző. A Tisza felső szakaszán csupán kisebb vízszintingadozások várhatóak, de erre egyelőre nem lehet előrejelzéseket építeni, hiszen azon a vidéken a dolgok igen gyorsan szoktak változni, a folyó egyet gondol, majd kettőt ugrik. Vagy hármat bukik. Ez azonban most nem valószínűsíthető.
A tiszai összképnek adott körülmények között elsősorban az kölcsönöz kedvezőtlen színezetet, hogy a vízszint meglehetősen magas szinten fog állandósulni olyan időszakban, amikor gyakori esőzések vonulnak végig a tájon, a hegyekben pedig továbbra is magas a hóvízkészlet. A nemrégiben történt havazások következtében a hóban felhalmozott víz mennyisége napról napra gyökeresen változott. Nemrégiben még örvendetesen csökkenő irányzatot mutatott, és úgy tűnt, hogy a vizek csendben és senkit sem zavarva keresztülvonulnak tájainkon. A hóvízkészlet azonban egy-két nap leforgása alatt a kettőnél kevesebbről több mint három köbkilométerre emelkedett, majd mindössze három nap alatt nagyjából kettő és félre csökkent. Az egy, a három meg a kettő és fél nem hangzik soknak, de ne feledjük: köbkilométerekről van szó. Márpedig azok mindegyikében egymilliárd köbméter van. Ez a víztömeg most valahol a Tisza irányába veret, és egyelőre egyik vízmérce sem jelezte érkezését. Persze, valamennyi felszívódik meg elpárolog, de jelentős hányadának itt kell áthaladnia, mert másfelé nem mehet. Ugyanakkor nem árt tudni, hogy a Zentánál mért legnagyobb víz szintje +926 centiméter volt, tegnap viszont „csak” +495-öt mutatott a mérce, tehát az „egek küszöbéig” még több mint négy méter van.
A Dunával is hasonló a helyzet, legalábbis abban a tekintetben, hogy átmenetileg elcsendesültek a történések. Idén ugyanis már három árhullám vonult le – kettő elérte a rendes árvízvédelmi szintet –, melyek közé kisebb-nagyobb apadások ékelődtek. A legutóbbi – az újvidéki léc szerint – +450-es vizet követően ismét apadás áll be. Figyelembe véve a Közép-Dunán mért értékeket, ahol másfél méteres apadásokra került sor, Újvidéknél ennél kisebb lesz a vízszint csökkenése, aminek eredményeként egy hét múlva is +300 felett vízzel kell számolni.
A további előrejelzések végett a jövőbe tekintés helyett a múltba, valamint a hegyekbe – konkrétan az Alpok vidékére – kell nézni jelen időben. Ami a múltat illeti, bokros tapasztalataink vannak a 2006., valamint a 2009. évi tavaszi árhullámokkal, amikor az alpesi hóolvadás vízhozadéka +300-as újvidéki vízre futott be. A 2006. évi árhullámmal kapcsolatban pedig ismételten el kell mondani, hogy a mindenkori legnagyobb alpesi hóvízkészletet szállította keresztül tájainkon, és a mindenkori második legnagyobb újvidéki vizet – +745 centiméter – eredményezte. A 2009. évi is egészen a +700-as szint küszöbéig jött.
A Duna vízgyűjtő területének Nagymaros feletti szakaszán lapuló hóvízkészlettel kapcsolatban jelen pillanatban tudni kell, hogy tegnap is hajszál híján tizenkét köbkilométert tett ki, ami ötven százalékkal több a sokéves átlagnál. És arra is oda kell figyelni, hogy az eltelt néhány napban alakulása növekvő irányzatot mutatott. Ezzel magyarázható, hogy a Felső-Dunán már vagy egy hónapja stagnál a folyó, és az elhanyagolható intenzitású helyi jellegű liftezéseken kívül más nem történt. Az utóbbi két-három napban (Pfelling, Hofkirchen, Deggendorf…) tapasztalt 20–40 centis áradások sorra kifulladtak, és kifeszült a víztükör. A Közép-Dunán tapasztalt kisebb vízszintemelkedések a Morva, a Vág, az Ipoly és a Garam csintalankodásával magyarázhatók.
Mindennek tükrében tényszerűnek könyvelhető el, hogy a közeljövőben nem kerül sor akkora apadásra, amely sok helyet csinálna a mederben azoknak a víztömegeknek, amelyek még el sem indultak. A Duna vízgyűjtőjén növekvő, a Tiszán viszont csökkenő hóvízkészlet alapján – ha kockázatosan és csupán erre alapozva eresztünk szélnek egy jóslatot – remélhető, hogy a Tisza felé már csordogáló, a Duna vízgyűjtőjén pedig szó szerint is szilárdan álló vizek a sokéves átlagnak megfelelően héthetes eltéréssel futnak be (majd valamikor) a Tisza-torkolat környékére, és elmarad a torlódás.
Ennél több a zaccban sem látható. És ott is – évszázados megfigyelések tanúsítják – csak áprilisban keresendő.
