2024. március 29., péntek

Bővül Bácskossuthfalva szennyvízhálózata

Az Árpád utca, a Posta utca és az Ongai völgy terve már elkészült

Múlt év novemberében a tartomány által meghirdetett pályázaton Topolya község több projekttel is próbát tett, melyek közül kettő került ki nyertesként. Ebből az egyik a bácskossuthfalvi szekundáris szennyvízelvezető hálózat főtervének elkészítése volt.

Fazekas Róbert, a bácskossuthfalvi helyi közösség tanácselnöke a következőket nyilatkozta lapunknak a falu számára fontos fejlesztésről:
– 16 főterv elkészítése lett volna a cél, melynek összértéke mintegy 1,6 millió dinárt jelentett. 1,3 millió dinárra pályáztunk, amihez 300 000 dinár önköltséget szándékoztunk hozzáadni, így kaptuk volna meg a végösszeget. Azonban számunkra 900 000 dinár lett jóváhagyva, mely összeg már meg is érkezett a község költségvetésébe. A továbbiakban Topolya község írja ki a pályázatot arra vonatkozóan, hogy ki lesz a főterv kivitelezője. Végeredményben ez azt jelenti, hogy 8-9 utca főtervének elkészítése veszi kezdetét, amellyel a későbbiek folyamán majd a realizálásra lehet pályázni. A tervek megvalósítására 6 hónap áll rendelkezésünkre.
A továbbiakban Fazekas elmondta, hogy Bácskossuthfalva szennyvízhálózatát a múlt század hetvenes éveinek végén építették ki, amely folyamatos karbantartás alatt áll. Mintegy 30–35 éve kapott a falu egy szennyvíztisztítót, amely az idők folyamán elavult, viszont még a mai napokban is végzi funkcióját. Ennek segítségével egy mikrobiológiai tisztításon megy keresztül a faluból származó szennyezett víz, ahonnan két ülepítőmedencén keresztül jut el a falu mesterséges tavába. A település lakosainak mintegy 15 százaléka van rákapcsolva a fővezetékre, ezenkívül idecsatlakoznak a falu ipari létesítményei is, ami a község települései közül egyedinek mondható.
– Mivel évekkel ezelőtt 5 tervet készíttettünk el, amelyből kettő realizálása megtörtént, így a maradék meglévő 3 terv megvalósítását vesszük előbbre, amely az Árpád utcára, a Posta utcára és az Ongai völgyre vonatkozik – tette hozzá a tanácselnök.