2024. március 28., csütörtök

Sikeres pályázók

Magyarkanizsán járt tegnap Deli Andor tartományi titkár

Tegnap Magyarkanizsára látogatott munkatársaival mgr. Deli Andor tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár, a tartományi kormány alelnöke. Az önkormányzatban folytatott megbeszélést követően Nyilas Mihály polgármesterrel sajtótájékoztatón számolt be látogatása céljáról, illetve a tartományi titkárság és Magyarkanizsa község közötti együttműködésről a hivatalos nyelvhasználat, az oktatás és részben a művelődés terén.

Nyilas Mihály elmondta, hogy gyümölcsöző az együttműködés az önkormányzat és a titkárság között, több mint 5 millió dináros támogatást kapott a község a kormányalelnök által vezetett titkárságnak köszönhetően, több oktatási projektumra. Máris új projektummal pályázik az önkormányzat: a képviselő-testületi ülések zökkenőmentes megtartása érdekében a szimultán fordításhoz akarják beszerezni a megfelelő berendezést.
Deli Andor a támogatásáról biztosította a kezdeményezést, hiszen már több helyen használnak ilyen berendezést a titkárság anyagi támogatásának köszönhetően. Ugyanakkor elmondta, hogy a magyarkanizsai önkormányzat, valamint intézményei és civil szervezetei sikeres pályázók. Többek között itt szervezték meg tavaly a vajdasági magyarság legjelesebb rendezvényei közül a Gyöngyösbokrétát és Durindót is. Látogatásuk célja éppen ezért az átfogó ismerkedésen, helyzetfelmérésen túl az, hogy rámutassanak, mi kap hangsúlyos szerepet a már kiírt és ezután megjelenő tartományi pályázatokban.
Deli Andor elismerően szólt a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Szakközépiskoláról, kiemelve, hogy miközben másutt egyre nagyobb gondot okoz a diáklétszám csökkenése, a magyarkanizsai középiskola jól kezeli a kihívásokat. A titkárság támogatja a diákok biztonsága érdekében foganatosított intézkedéseket, így a biztonsági berendezések beszerzését is – közölte a tartományi titkár.