2024. április 20., szombat

Nišben állt feje tetejére a világ

Egyetlen mérkőzésnek óriási jelentősége lehet egyszerre több sportoló pályafutásában is. Csak az után az egy nap után teljesen új irányt vehetnek a dolgok. Sokkal jobbra fordulhat minden, vagy, mint a vizsgált esetben, sokkal rosszabbra.

Vegyük például ilyennek az első 100-ban helyet foglaló szerbiai teniszezőnők esetében a februári niši Fed-kupameccset, amelyen, mint tudjuk, a vendég Szlovákia győzött, Szerbia pedig minősítőre kényszerült a Világcsoportban maradásért. Azon a találkozón nem voltak a csapatban Ana Ivanović és Jelena Janković. Mindketten sérülésre hivatkoztak, de néhány napra rá már játszottak is a dohai tornán. A válogatottban fellépett viszont a tényleg sérült Bojana Jovanovski, és az újonc, az idényt váratlanul jól nyitó Vesna Dolonc. Nem állítható, hogy Ana és Jelena megnyerhették volna a meccset, mint ahogyan az sem mondható, hogy a másik kettőnek eleve nem volt esélye. Itt azonban nem erről van szó, hanem arról, milyen volt a négy szerbiai teniszezőnő idénye a niši meccsig, és mi következet azóta.

Amikor legördült a függöny az Australian Openen, Ana Ivanovićnak 3:1 volt a mérlege, azóta pedig csak 4:4. Noha azért mondta le a válogatottságot, hogy egészséges maradjon és sikeres legyen az egyéni tornákon, a terv második fele nem valósult meg. Azt nyilatkozgatja ugyan, hogy Grand Slam-tornán számít még megnyerni, de Niš óta nyolcaddöntőn egyszer sem jutott túl, két meccset a nálánál gyöngébben rangsoroltaktól veszített, magasabban rangsoroltat pedig nem győzött le.

Janković egészen szerényen, 3:2-vel zárta januárt, azóta két tornán az első fordulóban esett ki, a bogotai kis tornán viszont, nem kis meglepetésre, nyerni tudott. Tehát, a kihagyott Niš semmit sem lendített, ő már csak a legalacsonyabb rangú WTA-tornákon lehetne eredményes.

Bojana Jovanovski 6:3-mal állt az Australian Open után, amikor, többszöri sikertelen próbálkozás után, végre betört az első 50-be. Nišben két meccset veszített, megsérült, kihagyta ezért Dohát és Dubajt, és az 1. fordulóban kapott ki Indian Wellsben és most Miamiban is. Ezúttal a sérülése folytonos kiújulása miatt ritkán szereplő Andrea Petkovićtól kapott ki, és nem is olyan szoros meccsen, mint 2011-ben a Roland Garroson, amikor Andrea a legjobb tíz közé tartozott. Őt tehát a Fed-kupa egészen visszavetette, s megtörténhet, hogy gyorsan kiesik az 50-ből.

Dolonc az Australian Open után játszott még Párizsban, és azután 6:3 volt a mérlege. Nišben előbb vesztésre állt, amikor Dominika Cibulkova feladta, majd azután négyet veszített zsinórban. Ha nincs tehát Dolonc feladásos győzelme, Bojana és Vesna Niš óta együtt egyetlen meccset sem tudtak megnyerni. Érdekes, de egy lelkileg igényes meccs kihagyása a két tapasztaltnak semmit sem segített, a két fiatalabbat pedig teljesen tönkre tette.