2024. március 29., péntek

Perel a PKB

A nagybecskereki gazdasági bíróságon tegnap megtartották az első tárgyalást a belgrádi PKB mezőgazdasági korporációnak Nagybecskerek városa ellen benyújtott birtokháborítási keresete nyomán. A korporáció ugyanis azt állítja, hogy a nagybecskereki önkormányzat a csentai és a perlaszi határban bérbe adott 1500 hektár földet, amivel meggátolta a PKB-t abban, hogy művelje a földet, amelyet az elmúlt évtizedek alatt bérelt. Ezért kéri a bíróságtól, hogy állítsa le a további birtokháborítást.

A PKB jogi képviselője azzal érvelt, hogy az állam annak idején szerződést kötött a korporációval, amellyel a föld bekerült a PKB vagyonába és ez alapján őket illeti meg. A nagybecskereki jogvédő viszont azt az álláspontot képviselte, hogy az állami tulajdonban levő földet nem lehet eltulajdonítani. A következő tárgyalást április 3-ára jelentették be.

A vitás, állami tulajdonban levő földet több mint negyven évig a belgrádi PKB használta, de nemrég minisztériumi döntéssel visszakerült Nagybecskerek fennhatósága alá. Az önkormányzat versenypályázatot tar