2024. március 29., péntek

Sportiskola szellemi fogyatékosoknak

Egy olyan sportiskola ötletét mutatták be a szabadkai Sportszövetség helyiségeiben, amely autista, vagy valamilyen más jellegű szellemi fejlődésben visszamaradott gyerekekkel foglalkozik majd. Jelen pillanatban nincs, vagy csak elvétve van lehetősége a fogyatékkal élő gyerekeknek, hogy sporttevékenységgel foglalkozzanak, holott nagy szükségük lenne rá, hiszen az mellett, hogy izmaikat fejlesztik, fejlődnek a pszichomotorikus képességeik is és szocializálódnak is, emelte ki Nino Manojlović, az újvidéki Delfin Sport- és Szabadidő Egyesület elnöke.
– Lassan két éve, hogy a Testnevelési Karon a szellemi fogyatékkal élő gyerekek sporttevékenységeinek problematikájával foglalkozunk – emelte ki Nebojša Čokorilo, az Újvidéki Egyetem Testnevelési Karának tanára.
A legnagyobb gondot az anyagi eszközök hiánya okozza. Előadása során kiemelte, Újvidéken a Delfin Egyesület kezdett el a szellemi fogyatékkal élő, autista gyerekek sporttevékenységeivel foglalkozni. A kar, miután belátta ennek a tevékenységnek a jelentőségét, lehetővé tette, hogy ezeket a foglalkozásokat hetente kétszer az egyetem tornatermében végezzék el, bérmentesen.
– Fontosnak tartjuk, hogy más egyetemi központokban is lehetővé tegyék ezt a fajta foglalkozást, ugyanis az iskolákban egyre több az inklúziós osztály, ahol a fiatal kollégáknak foglalkozniuk kell majd a fogyatékkal élő gyerekekkel is. Ezeknek a gyerekeknek sem elég az a mozgás, amire az iskolában lehetőségük nyílik – mutatott rá a tanár. Hozzátette, az egyetemi hallgatók is bekapcsolódnak tanulmányaik során ezekbe a foglalkozásokba, így szereznek gyakorlati tudást.
A szabadidős sportiskoláról, amelynek megnyitására az önkormányzat és a Sportszövetség támogatásával hamarosan Szabadkán is lehetőség nyílik, Nino Manojlović beszélt.
– Egyesületünk 20 gyerekkel és fiatallal foglakozik, akik mentális nehézségekkel küzdenek. Az ő számukra is fontos, hogy sporttevékenységet folytassanak. Elsősorban meg kell érteni, hogy nem várhatunk tőlük nagy eredményeket, de szocializálódnak, illetve számos nehézséget le tudnak küzdeni ez által, bizonyos mindennapi tevékenységeket, mint a lépcsőn való közlekedés, egyedül is meg tudják majd oldani – tudtuk meg.
Mint az előadás során kiderül, mivel a fogyatékkal élő gyerekek külön bánásmódot igényelnek, azok, akik nem speciális iskolába járnak, sok esetben a tornaórákon sem vesznek részt.
– A mi sportiskolánkban a gyerekek megtanulnak csoportban működni, érzik, hogy tartoznak valahova, örömmel jönnek el a foglalkozásokra, hiszen sikerélményük is van – mutatott rá. Elmondta munkájuk során ők maguk is tanultak, hiszen rájöttek melyek azok a sporteszközök, amelyeket előszeretettel használnak a gyerekek és melyek azok, amelyek ellenkező hatást váltanak ki belőlük a foglalkozás során, mint, amit el szeretnének érni. Ezekbe a foglalkozásokba a hozzátartozók is bekapcsolódhatnak, hiszen a különleges bánásmódot igénylő gyerekek utánzás útján tanulnak, a családtag részvétele pedig csak megerősíti a tanultakban.
Arról, hogy a sportiskola mikor kezdi meg a tevékenységét Szabadkán, a Sportszövetségben, illetve a Sportszövetség honlapján is érdeklődhetnek.