2024. március 29., péntek

Nadal már leckéztet!

Tegnap hajnal óta már nem vitás, hogy Rafael Nadal visszatért. A volt világelső spanyol a hosszú kényszerszünet utáni negyedik tornájának negyeddöntőjében csak 84 perc alatt győzte le a minden idők legjobbjának tartott nagy riválisát, a svájci Roger Federert, és ma az Indian Wells-i elődöntőben a cseh Tomáš Berdychhel mérkőzik, aki ellen 12:3-as mérlege van. A másik elődöntőért az éjjel a ĐokovićTsonga és MurrayDel Potro meccseket játszották.

A három dél-amerikai salakpályás torna arra volt jó, hogy Nadal letesztelje, a sérült térde elbírja-e a terhelést, Indian Wells pedig arra volt hivatott, hogy megválaszolja, mire képes a spanyol a lehető legerősebb mezőnyben, a gyors talaj legjobbjaival szemben. Már az Ernest Gulbis elleni nyolcaddöntő is több mint biztató előjel lett, a múlt éjjeli örökrangadó, a spanyol és a svájci 29. meccse, amely után Nadal 19:10-re vezet, viszont azt sugallja, hogy a volt világelső máris kiváló formában van, s ha sérülése nem újul ki, a tavasz folyamán megvédhetné salakos pontjainak zömét, majd elindulhatna felfelé a ranglistán. Nadal már hétfőn negyedik lehetne, ha megnyeri a tornát, mint ahogyan Andy Murray is feljuthatna Federer elé a második helyre, ha döntőbe jutna. Mindkettőjük egyetlen gondja, hogy céljuk megvalósításához Novak Đokovićot is le kellene győzni. A jelenleg rangelső szerb azon lesz, hogy az érvényes sorrend még ne változzon, mert ha ő szerzi meg 37. tornagyőzelmét, előnye a második Federerrel szemben 5205 pontra növekedik. Ha Novak nyeri a tornát, még sokáig világelső marad, hisz egészen augusztusig, a kanadai nagydíjig egyetlen serleget sem véd. Ha viszont a két kihívó egyikétől mégis kikap, legyőzője megérdemelten lép egyet előre a ranglistán.

Nadal és Federer meccse nagyszerű csata volt, annak ellenére, hogy a svájci tényleges képességei alatt teljesített. A spanyol is úgy véli, hogy az első játszmában a saját legjobbját nyújtotta, és különösen fonákkal tudott felülkerekedni, a második játszma pedig szerinte furcsán alakult, s a 6:2-es eredmény talán egy kicsit magas. Nadal az első játszma ötödik játékában hagyta ki az első breaklehetőséget, a hetedikben azonban már nem hibázott. A másodikban Nadal két break révén 3:0-ra elhúzott, majd Roger válaszolt egy breakkel, de már nem volt lelki és testi ereje az egyenlítésre, hanem még egy adogatást elveszített. A nap másik meccsén Berdych végtelenül türelmes és megfontolt volt, mindkétszer 5:4-es vezetésnél nyerte el a dél-afrikai Kevin Anderson adogatását, és ezzel legjobb Indian Wells-i eredményét jegyezte.

Az egész játéknap így alig három órát tartott, mert a szervezők és a publikum őszinte bánatára a tervezett két női meccs egyikét sem játszották le. Előbb Samantha Stosur, majd később Viktorija Azarenka jelentett sérültet, így a két lengyel származású teniszezőnő, a német Angelique Kerber és a dán Caroline Wozniacki küzdelem nélkül jutott az egymás elleni elődöntőbe.