Polish. A britek nemes egyszerűséggel csak így nevezik – már évek óta – az Európai Unió keleti feléből érkező munkavállalókat, bevándorlókat. A kifejezést azonban nemcsak gyűjtőfogalomként használják mindazokra, akik a volt kommunista államokból jöttek, illetve jönnek, hanem rosszalló, lekicsinylő jelzőként is. Nem jó, ha valakit így hívnak arrafelé, de az érintettek nem tehetnek mást, kénytelenek belenyugodni sorsukba. A megélhetésért cserében vállalják ezt a bélyeget.
Léphaft Pál karikatúrája
A névadó lengyelek közül már 2005 és 2007 között kétmillióan mentek külföldre. Először Németországig merészkedtek, utána indult meg az exodus Írországba és Nagy-Britanniába. Utóbbiban már jó ideje ők alkotják az unióból érkezett bevándorlók legnépesebb közösségét.
A kivándorló lengyelek között, akiknek a száma azóta is folyamatosan nő, rengetegen voltak, illetve vannak magasan szakképzett, egyetemet végzett emberek, főként fiatalok. A diplomásoknak azonban csak alig tíz százaléka tud(ott) „kint” elhelyezkedni a szakmájában, vagy szellemi munkakörben. Nagy többségük fizikai munkát vállalt és végez jelenleg is.
Ezért a munkáért ugyanis legalább háromszor annyi pénzt tehetnek zsebre a briteknél és néhány másik országban is a „polishok”, mint otthon a szakmájukban – ha alkalmazták volna őket. Merthogy már a pénzügyi válság 2008-as kirobbanása előtt is bőven akadtak elhelyezkedési gondok Kelet-Európában. A jónak talált keresettel azután a diplomások többsége be is érte, nem igazán törte magát, hogy visszakerüljön a hivatásához.
Jelentős volt a kiáramlás a három balti országból is. A másik nagy migrációs hullám azonban Romániából árasztotta el az EU fejlettebb országait. A románok tömegesen özönlöttek Olaszországba és Spanyolországba. Mindkét országban egy-egy millió román telepedett le. Közülük az utóbbi években sokan bizonyára meg is bánták korábbi döntésüket. Mindkét déli EU-tag ugyanis súlyos gazdasági és adósságválsággal bajlódik, miközben a munkanélküliség rekordmagasságot ért el náluk.
Ezért sok külföldinek, így rengeteg románnak is, már rég felmondtak spanyolországi, vagy olaszországi munkahelyén. Az elbocsátottak egy része – munka híján – hazatért.
Románok milliói azonban még mindig külföldön dolgoznak, ennek viszont drámaiak a következményei az otthoni munkaerőpiacon, ugyanis már csak lasszóval lehet szakmunkást fogni az országban. A külföldi beruházók nem szívesen foglalkoznak ilyesmivel, inkább máshol keresnek alkalmas terepet vállalkozásuk beindítására.
Az utóbbi években – az EU-t is sújtó mély hitelválság miatt – azonban már nem csak a kelet-európaiak kerekednek fel a (jobb) megélhetés és a munkalehetőség reményében. A válság hatására (2008-tól) megváltoztak az unión belüli migrációs trendek. A munkaképes korúak már mindegyik válságországból menekülnek. Elsősorban Görögországból, Spanyolországból, Olaszországból, Portugáliából, de Írországból és Szlovéniából is. Sokan mennek Németországba és Ausztriába, de nincsenek kevesen azok sem, akik az EU-n kívül próbálnak szerencsét, illetve keresik a megélhetést. Ők az Egyesült Államokig, Kanadáig, vagy Ausztráliáig meg sem állnak.
A gazdasági adatok szerint a válság tovább mélyítette az EU megosztottságát, a szakadékot a fejlettebb északi és a lemaradó, lecsúszó, elszegényedő déli tagállamok között.
Az eurózóna válsága tovább mélyült 2012 utolsó negyedévében. A 17 országban a gazdaság (átlagosan) 0,6 százalékkal csökkent éves összehasonlításban. 2009 óta ez a legerőteljesebb visszaesés az euróövezetben.
A munkaerőpiac szintén ezt tükrözi. A foglalkoztatásban katasztrofális folyamat bontakozott ki. Jó fél évtizeddel ezelőtt nagyjából még ugyanannyian voltak állás nélkül Északon és Délen, de az utóbbi időben már jelentős változások történtek – a fejletlenebb Dél kárára.
Az EU északi országaiban átlagosan 11 százalékos, a déli tagállamaiban azonban már 18,5 százalékos a munkanélküliség. Emiatt folyamatosan mélyül a szakadék az északi és a déli EU-tagok lakóinak életminősége között. A déli tagállamokban az – állások megszűnése miatt – egyre fogyatkozó alkalmazottak sokkal kevesebbet keresnek, mint évekkel ezelőtt. Az uniós háztartások reáljövedelme 2009 és 2011 között a 27 tagállam kétharmadában (jelentősen) zsugorodott. A legnagyobb mértékű, 17 százalékos csökkenés Görögországban volt. A görögöket a spanyolok követik. A harmadik helyen pedig a szintén tengernyi problémával küszködő Ciprus áll, amelynek az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) valószínűleg még márciusban jóvá hagy egy óriási mentőhitelt, hogy elkerülje az államcsődöt és bankjainak bedőlését.
Az egyre nyomasztóbb és kilátástalanabb helyzet miatt főként a fiatalok hagyják el hazájukat, de ha csak teheti, nagyon sok idősebb munkanélküli személy is útnak indul. A válság következtében a mintegy 500 millió lakosú unióban ugyanis soha nem tapasztalt méreteket öltött a munkanélküliség, az év elején csaknem 26,5 millió embernek (a munkaképes korúak közel 11 százalékának) nem volt állása. A közösségben jelenleg sokkal több ember tartozik a munkanélküliek népes táborába, mint húsz évvel ezelőtt.
A 17 országból álló euróövezetben az idén januárban rekordmagasságba, évi 11,9 százalékra emelkedett a munkanélküliség, amely december végéig tovább növekedhet. Egyelőre 19 millió állástalant tartanak nyilván a közös valutát használó államokban.
Az eurózóna országaiban élő fiatal munkanélküliek aránya már megközelíti a 25,5 százalékot. Az előrejelzések szerint – ez az átlag – 2013 végéig fokozatosan emelkedni fog, emiatt egész korosztályok szorulhatnak ki a munkaerőpiacról. Különösen riasztóak és lesújtóak a 15 és 24 év közötti fiatalok kilátásai.
A nem is olyan régen még a gazdasági fejlődés mintaországának számító Írországból – a válság és a munkanélküliség miatt – 2008 ősze óta csaknem kétszázezer fiatal távozott külföldre. Ilyesmire 25 éve nem volt példa a 4,5 millió lakosú szigetországban. Naponta száz, vagyis havonta ezer ír távozik hazájából, ráadásul sokan közülük nem is az EU valamelyik viszonylag jobban teljesítő országába, hanem sokkal messzebbre, a tengeren túlra.
Az írek az 1980-as években átéltek már ilyet, de ahogy a gazdaságuk az 1990-es évek végén megerősödött, majd a 2000-es évek elején látványos száguldásba kezdett, a kivándorlók közül sokan visszatértek.
Mostanság sok-sok spanyol is pakol és költözködik. Hazájuk, amely az euróövezet negyedik legnagyobb gazdasága, 2011 vége óta recesszióban fuldoklik. Ennek egyik súlyos következménye, hogy a munkanélküliség már 26,2 százalék. A spanyol fiatalok 60 százalékának nincs munkája. (Ilyen mértékű munkanélküliség csak a görög fiatalokat sújtja még az EU-ban.). A recesszió, a megszorítások, a hazai politikusok korrupciója, gőgje és tehetetlensége egyre elviselhetetlenebb a spanyolok számára. A közhangulat – akárcsak a hasonló gondok nyomasztotta Olaszországban – egyre nyomasztóbb, lehangolóbb. Szó sincs már a híres latinos temperamentum széleskörű megnyilvánulásáról.
Ilyen drámai helyzetre 1975 óta nem volt példa Spanyolországban. Tavaly az országból több mint félmillióan távoztak külföldre munka és megélhetés reményében. Madrid arra számít, hogy a következő évtizedben még ötmillióan hagyják el az országot, vagyis épp annyian, ahány embert jelenleg munkanélküliként hivatalosan nyilvántartanak.
A nyelvi-kulturális hasonlóság miatt sokan mennek Latin-Amerikába, de vonzó célpont Németország is, ahova 2012 év első kilenc hónapjában több mint félmillió bevándorló érkezett a válság sújtotta Dél- és Kelet-Európából. Többségük jól képzett, egyetemet végzett fiatal, alighanem csak elenyésző hányaduk akar majd idővel hazatérni.
Az otthon maradottak között akadnak persze olyanok, akik abban reménykednek, hogy a gazdaság fellendülése után a kivándorlók többsége visszatér. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ez hiú ábránd. Öt, vagy még több év elteltével már csak minimális az esély a hazatérésre. Főként akkor, ha valaki külföldön talál magának házastársat, jól fizető állást, kiszámítható jövőt. Más oka is lehet a külföldön maradásnak, amit egy ír fiatal így fogalmazott meg: hazatérni a sokszínű, multikulturális világból egy „egyszínű” közegbe kicsit olyan, mintha a múltba menne vissza az ember.
