2024. április 19., péntek
MAGYAR LABDARÚGÁS

Ahány gól, annyi millió

Juhász nem fér be a válogatottba, Nikolić mellőzése talány

Ősszel az Újpest hazai pályán úgy győzte le a Ferencvárost, hogy a győztes gólt Bavon Tshibuabua a 90+4. percben szerezte. A múlt kísértett a vasárnapi Üllői úti visszavágón, az NB I 19. fordulójának legpatinásabb rangadóját ugyanis hasonló módon nyerte meg a Fradi. Az Albert-stadion búcsúztatóján (ami a magyar viszonyokat ismerve lehet, nem is volt búcsúmérkőzés) telt ház várta a két csapatot, nem maradt el a szokásos verekedés, könnygáz-bevetés, zászlóégetés, görögtűz és a játékosok megdobálása sem.

Somalia ballábas bombagóljával a Fradi szerzett vezetést, számos helyzetet kihagyott, de a szünet után egy szép kontrából Kabát Péter egyenlített. Amikor mindenki a lefújást várta, akkor jött Vladan Čukić, aki a 90+3. percben egy újabb nagy lövéssel győzelemhez segítette a Fradit.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke szokásos Facebook-bejegyzésében csak ennyit írt: „Végre egy sima meccs!”

De a felek érthetetlen módon teljesen ellentétesen látták a meccset. Julian Jenner szerint a helyzetek alapján a Fradinak már az első félidőben ki kellett volna végeznie ellenfelét. „Játszottam már néhány nagy meccsen, de ilyen atmoszférában még sosem. Hihetetlen élmény volt ez a meccs, sosem fogom elfelejteni”– tette hozzá. Kabát szerint a döntetlen lett volna az igazságos: „A Ferencváros semmivel sem volt jobb nálunk, csak két jól eltalált lövéssel nyert.”

Na igen, néha ennyi is elég a sikerhez.

A rangadó egyébként nem maradt utóhatás nélkül, a felek annyi milliót fizethetnek, ahány gólt szereztek. A Fradit két-, az Újpestet egymillió forintra büntette meg az MLSZ pirotechnikai eszközök használata, rasszista megnyilvánulás, illetve különböző rendbontások miatt. Jova Levente pólóra írt gusztustalan üzenete ugyanakkor megtorlatlan maradt.

A listavezető Győr a Kaposvár után a Siófok ellen is szenvedve nyert 2:1-re, szombaton Kecskeméten ennél jobb teljesítmény kell majd.

A Debrecen 4:1-re verte a Pécs csapatát, és a papírforma szerint Pápán is esélyes lesz a három pont megszerzésére. A címvédőnél most Adamo Coulibaly miatt áll a bál, aki azt mondta, a klubtulajdonos utasítására nem léphet pályára, tartoznak neki kéthavi fizetéssel, és nem érti, miért szórakoznak vele. Kondás Elemér válasza csak annyi volt: „Coulibalynak nem tartozunk és nem is tartoztunk soha. Azért nem játszik, mert nagy gond van a hozzáállásával.”

A Videoton Kispest után az Eger váci albérletében is 4:0-ra nyert, a mutatott játék eredménye az lett, a mindkét találkozón eredményes fiatal Kovács István meghívást kapott Egervári Sándortól a válogatottba a románok és törökök elleni soron következő vb-selejtezőre. Juhász Roland azonban kimaradt, persze nem is tehet mást a kapitány, amikor az Anderlechttől hazatért középső védőt egy percet nem játszatta még José Gomes. A zentai Nemanja Nikolić mellőzése pedig továbbra is a magyar futball legnagyobb talánya.

Ha élne még a szép hagyomány, akkor a hétvégén akár kettős rangadó is lehetne a Puskás-stadionban: a Honvéd ugyanis a Ferencvárost fogadja, míg az MTK Újpestre látogat. A papírforma vendéggyőzelmeket ígér, de azért ne rohanjunk fejvesztve a fogadóirodákba. Hiszen mi várható például egy olyan Honvédtől, amelyik az otthoni, Videoton elleni 4:0-s vereség után 3:0-ra veri idegenben azt a Paksot, amely egy héttel korábban hatot lőtt az Újpestnek?!

A 20. forduló programja
Március 16., szombat: Haladás–Videoton (14 óra), Újpest–MTK (16 óra), Kecskemét–Győr (16 óra), Pápa–Debrecen (18.30)

Március 17., vasárnap: Honvéd–Ferencváros (16.30), Siófok–Diósgyőr (18.30)

Március 18., hétfő: Pécs–Kaposvár (16.30), Eger–Paks (18.30)