Amikor ketten veszekszenek, sem bíróként sem békítőként nem ajánlatos beavatkozni. A bölcsesség azonban nem szól arról, mi a teendő akkor, ha négyen-öten „mindenki mindenkivel” alapon szűrik össze a levet, közben valamennyien azt hangoztatják, hogy a horgászok érdekében emeltek szót. Vagy szaporították az aktát ennek ürügyén. Ilyenkor, gondoljuk mi, körül kell nézni az egymással összekülönbözők háza táján, és mérlegre tenni, ki lépett a horgászok érdekében, és ki az, aki a mi érdekeinket emlegeti, de sajátjait tartja szem előtt.
Az ilyen alapon történő megkülönböztetés meglehetősen egyszerű. Aki nem a mi pénzünk megszerzése végett szól, az a mi emberünk. Aki pedig arra pályázik, nézzük, hogyan akarja lenyúlni. Ezzel párhuzamosan arra is oda kell figyelni, mit kínál a rólunk legombolt pénz fejében. Meg azt is, hogyan költötte el azt, amit eddig tőlünk kapott.
Az összekülönbözések pillanatnyilag még nem tartanak ott, hogy a pénzünkre pályázók közül melyik hogyan költené el ezt. Egyelőre csupán arról van szó, melyikük miként akar nyeregbe kerülni/maradni, hogy az elkövetkező időszakban uralkodhasson pénzünk felett. Ha ezen az alapon szemléljük a történéseket, akkor a pályázók száma kettőre csökkenthető.
A FANTOMSZERVEZET ÉS A NYOLC KFT.
Még tavaly novemberben történt, hogy az ország nyolc legnagyobb vízkezelője – akiken keresztül 68 000-en, tehát a horgásznépesség közel hetven százaléka vált ki engedélyt – nyolc sűrűn gépelt oldalnyi dokumentumot dolgozott ki, és juttatta el a bányászati, természeti erőforrásokért felelős és területrendezési minisztériumhoz. Ebben a dokumentumban kizárólag jogi vonatkozású dolgokkal foglalkoznak.
Meglehetősen hosszú lére engedve bírálják a hatályos törvény bizonyos rendeleteit; felhívják a figyelmet a törvény téves alkalmazására; kifogásolják a jó megoldások semmibevételét… Valójában csak a vízgazdák munkája során felmerülő nehézségekre, és a halállomány fenntartható hasznosítása során jelentkező problémákra korlátozódik a dokumentum. Ezeket persze alaposan meggyomrozza, beleértve azt is, hogy az előző vízelosztás során számos olyan szervezet is vízgazdaként lépett fel, amelynek – a dokumentum megfogalmazói szerint – ebben a szakmában semmi keresnivalója. A dolgok rendezése érdekében a nyolc vízkezelő megalakította az AKROS-t, a Vízkezelők és Horgászszervezetek Asszociációját. Felmerül a kérdés: miért most, azaz miért tavaly novemberben.
Azért, mert akkor vált nyilvánvalóvá, hogy a minisztérium nem fogja kiírni a vízelosztási pályázatot, és könnyen megtörténhet, hogy valamennyien úgymond munka nélkül maradnak. Ez beigazolódott, az érvényes vízbérletet egy évre meghosszabbították, a kötelező vízelosztástól a minisztérium eltekintett, az AKROS beadványára pedig máig sem reagált. De reagált más valaki.
Megszólalt a Szerbiai Sporthorgász Szövetség, és egy ugyancsak terjedelmes – majd háromoldalas, sűrűn gépelt – anyagban irgalmatlanul elverte a port az AKROS-on. A nemzeti szövetség bomlasztásával vádolja őket, főkolomposokként pedig Dušan Jovanovićot, a Ribolovački savez Vojvodine Kft. és Goran Đurđevićet, a River’s Guard Kft. igazgatóját nevezi meg. Futólag mondjuk, hogy a szóban forgó dokumentum utóbbi vállalat nevét téves helyersírással közli. És mellesleg jegyezzük meg, hogy a szövetségi szervezet által a társadalmi hálókon terjesztett fogalmazvány nyelvezete és stílusa általános iskolai szinten is sok kívánnivalót hagy maga után.
Ezen nem kell csodálkozni, a SZSSZ sohasem tartozott a gyakran szereplők közé. Különösen akkor nem, amikor a horgászok érdekei illett volna képviselni. A versenyszerű horgászásba olykor beleszólt – mondta, nincs rá pénz, vagy nincs belőle elég –, de a tömegeket érintő horgászással, a halállomány állapotával, a visszaélésekkel, szabálytalanságokkal... sohasem foglalkozott. Most egyszerre bírál, vádol, vádemeléssel fenyegetőzik és kiteregeti az AKROS szennyesét.
Ha a vízgazdák mulasztásairól van szó, bőven akad teregetni való. De felmerül a kérdés, hogy az évtizedes semmittevés és hallgatás után az országos szövetség miért csak most szólalt meg. A minden oldalról fúrt törvény 2009 óta van hatályban, és mindkét csoportosulás többnyire szótlanul élvezte gyümölcseit, és csak akkor emelkedtek szóra, amikor kifelé áll a rúdjuk a buliból.
CSIPKERÓZSIKÁÉK A VÍZPARTON
A horgászok érdekeit sem az országos szintű szövetség, sem azok, akik éveken át horgászengedélyeket adtak el nekik, nem képviselték. A horgászok valójában jogfosztott tömeget alkotnak, amely horgászhat, ha fizet érte. De kifogást emelnie – mert pénzéért keveset kap vissza – nincs hol és nincs kinél.
Ezzel magyarázható, hogy az utóbbi időben két olyan horgászcsoportosulás is megalakult, amelyből korábban nem volt egy se. Közös vonásuk, hogy egyik sem pályázik hatalomra, nem akar vízkezelő lenni, tagdíjat nem fizettet, tehát nem tart igényt pénzünkre. Az egyik a Horgászok Bojkottja, a másik a Szerbiai Horgászok Független Egyesülete. Mindkét szervezet a vízparti körülmények javítása mellett kardoskodik, más-más módon. Egyikük sem avatkozik a másik kezdeményezésébe, és kölcsönösen támogatják egymást.
Valójában a vízparti hatalomgyakorlással való szembeszegülésről van szó. Mindkét csoport a halállomány zuhanásszerű csökkenését és elszegényedését a rossz gazdálkodásnak, a törvények be nem tartásának, a vízszennyezéseknek, az ívóterületek felszámolásának, az orvhalászás elburjánzásának... tulajdonítja. És azzal vádolja a bennfenteseket, hogy ez ellen soha semmit nem tettek.
Ha jobban belegondolunk, évtizedek óta ismert jegyzékről van szó. Azzal a különbséggel, hogy most ezt csoportokba szervezetten mondogatják a horgászok. Azok, akiket a velük kapcsolatos dolgokról soha senki meg nem kérdezett. A hatalmiak – akár szövetség, akár vízkezelő, akár minisztérium vagy titkárság – megszokták, hogy a horgász egy ideig zúgolódik, aztán megunja, kimegy a vízpartra... és kialszik benne a tenniakarás tüze. Most azonban máshogy alakulnak a dolgok, a társadalmi hálókon folyamatosan napirenden tartják a témát, és úgy tűnik, nincs szándékukba abbahagyni. Nem mások pénzéért szervezkednek, hanem látni akarják, mit kapnak sajátjukért. Felébredtünk volna évszázados álmunkból?
AZ ELNÖK EMBEREI?
Miután tavaly nem került sor vízelosztásra, kezdetét vették a találgatások, hogy a minisztérium miért folyamodhatott úri hidegvérrel ilyen törvényszegéshez. Miután rendelettel egy évre meghosszabbították a vízbérletet, a bennfentesek számára világossá vált, hogy időt akarnak nyerni a terep előkészítéséhez. Kiszivárgott, hogy az állam két közvállalatot szándékozik létrehozni – egyiket szűkebb Szerbia, másikat Vajdaság területére –, és azokat bízza meg a hallal való gazdálkodással, pályázat kiírása nélkül. Aztán olyan célzások is terítékre kerültek, melyek szerint nem új, hanem már meglevő közvállalatot bíznak meg a halállomány fenntartható hasznosításával. A jól értesültek tudni vélik, Vajdaság területén a Vode Vojvodine,
Szerbia szűkebb területén pedig a Srbijašume közvállalatról van szó. Arról a vállalatról, amelynél – a horgászok egybehangzó véleménye szerint – trehányabb vízkezelő ebben az országban még nem volt.
A képet a minap a Blic napilapban napvilágot látott értesülés egészítette ki, mely szerint Tomislav Nikolić köztársasági elnök a Srbijašume közvállalat megüresedett vezérigazgatói székébe „közeli barátját, Tihomir Murićot” szeretné ültetni, akivel „együtt főzik a pálinkát”. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy Milan Bačević, a halügyeket is intéző bányászati, természeti erőforrásokért felelős és területrendezési miniszter és Nikolić köztársasági elnök nászok; Nikolić fia Bačević lányát vette feleségül. A kép tisztul, a vízügyek egyre zavarosabbak.
„Zavaros a Tisza vize, nem lehet halászni” – tartja a nóta. De vannak, akik ezt a zavarosban művelik sikeresen.
