2024. április 19., péntek

Az állam ne legyen vállalkozó

Megkezdődött a szerb Davos – A 20. Kopaoniki Bizniszfórum központi témája az ország újraiparosítása

A gyökeres gazdasági fordulat szükségességét hangoztatták a fölszólalók a 20. Kopaoniki Bizniszfórum megnyitónapján. A válság leküzdésére és az ország újraiparosítására másként nem nyílhat esély. Ebben az általános kérdésben teljes volt az egyetértés a jelen lévő közgazdászok, vezető szerbiai üzletemberek és politikusok között. A megoldás receptjét viszont már nem mindenki ugyanabban a javasolt módszerben látja.

Dragan Đuričin, a Belgrádi Közgazdasági Kar tanára szerint a jövőben radikális gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, az eddigi modell ugyanis, aminek a sarokpontja az infláció kordában tartása volt, nem bizonyult hatékonynak. Az új, életképes modellnek, véleménye szerint, a reálgazdasághoz kell visszafordulnia, de úgy, hogy jó viszonyt ápol a pénzügyi szektorral is, ami segítéségére lehet az újraiparosítás véghezvitelében. Đuričin kiemelte, az újraiparosítás megvalósulása nélkül a szerb gazdaság nem nyerheti vissza egykori versenyképességét.

Ivica Dačić kormányfő fölszólalásában ismertette a lesújtó statisztikai adatokat a rendszerváltás előtti gazdasági állapotok és a maiak között. Szerbia jelenlegi hazai összterméke (GDP-je) mindössze 68 százaléka az 1989-esnek. Ma a tért vesztett szerbiai ipar mindössze 40 százalékát adja a hazai összterméknek, ezzel szemben huszonnégy évvel ezelőtt még több, mint egymillióan dolgoztak az iparban. 1989-ben még 217 több mint ezer munkást foglakoztató nagyvállalata volt az országnak, ma csak 55 ilyen nagyobb cég van.

A cél tehát adott, először is erre a régi szintre kellene valahogy visszatornázni magunkat.

– Késünk a újraiparosítás témakörének napirendre tűzésével. Ennek egyik oka, hogy a rövid távú témák több politikai hasznot hozhatnak, de az is, hogy a tudomány világa elszenderült, az üzletemberek pedig hozzászoktak a kereskedelmi adásvétellel megvalósítható könnyű és gyors jövedelemszerzéshez – jegyezte meg a 20. Kopaoniki Bizniszfórumon Ivica Dačić kormányfő, aki szerint az ország újraiparosítása csupán hosszú folyamat eredményeként valósulhat meg. Szerbia komparatív előnyei között említette a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, a közlekedési infrastruktúrát és az autóipart.

A kormányfő szerint fontos volna, hogy még az idén módosítsanak a munka- és építési törvényen.

Ivica Dačić szerint az állam tevékeny közreműködésére van szükség a reindusztrializáció véghezvitelében, ugyanis nem bízható pusztán a piac önszabályozó mechanizmusaira.

– Az állam új szerepe abban mutatkozik meg a jövőben, hogy kedvező üzleti környezetet teremtsen, és hogy azoknak a gazdasági ágaknak a fejlődését serkentse, amelyek leggyorsabban képesek újjáéledni – hangsúlyozta a kormányfő.

Az üzletembereknek a fölvetésére, hogy rossz az új építési törvény, Mlađan Dinkić kereskedelmi és gazdasági miniszter azt válaszolta, hogy a jövőben az üzletembereknek szerveződniük kellene, és maguknak javasolniuk a jobb törvényi előírásokat.

– Ha a kormányra várnak, akkor legalább még húsz év eltelhet – tette hozzá.

A gazdasági miniszter megerősítette a korábban bejelentett szándékot, hogy a kormány azt szeretné elérni, hogy a jövőben vámmentesen lehessen szállítani a Szerbiában készülő autókat az orosz piacra. Április elején Ivica Dačić kormányfővel együtt ellátogatnak Moszkvába, ahol tárgyalnak erről a lehetőségről – mondta a gazdasági miniszter –, és ha sikerül megegyezniük, akkor az nemcsak a kragujevaci Fiat gyár kivitelén lendíthet, hanem ráadásul egy másik autógyár is betelepülne Szerbiába.

Dinkić hozzátette: az Egyesült Arab Emírségek Szerbiában befektető vállalatai is számíthatnak azokra a támogatásokra, amelyeket a Fiat a kragujevaci beruházásáért kapott az államtól.

Aleksandar Vlahović, a Szerbiai Közgazdászok Szövetségének elnöke szerint az ország gyors gazdasági fölépüléséről minél előbb konszenzusra kell jutnia a szerbiai közélet összes képviselőjének. Ez különösen érvényes az újraiparosítás sürgető feladatára.

– A gazdasági fölépüléshez elengedhetetlenek a gyors reformok a munkapiacon, a közvállalatok működésében, a nyugdíjrendszerben és a gazdasági környezet feljavítása terén – sorolta a legfontosabb teendőket Vlahović.

Azzal egyetértett, hogy az államnak szerepet kell vállalnia a gazdasági élet ösztönzésében és alakításában, ám figyelmeztetett arra, hogy az állam ne legyen vállalkozó.

Vlahović elégedettségének adott hangot, hogy több parafiskális illetéket eltörölt a kormány, de rámutatott arra, hogy a bürokratikus akadályok eltörlése terén is további erőfeszítéseket kell tenni.

Toplica Spasojević, az ITM csoport elnöke szerint egyszerű a megoldás: a kormánynak – hosszú távon – partnereivel csapatmunkát kell végeznie.

A jubiláló, 20. Kopaoniki Bizniszfórum péntekig tart. A vezető szerbiai üzletembereket, politikusokat és közgazdászokat egybegyűjtő hagyományos összejövetelnek az idén több mint ötszáz résztvevője van.