2024. április 16., kedd

Nehéz szerveződni

Lehet, hogy az arab befektetők jelenléte felélénkíti a kecsketenyésztést – A Kishegyesi Kecsketenyésztők Egyesületének évi közgyűlése

Tavaly is éppolyan aktív volt a Kishegyesi Kecsketenyésztők Egyesülete, mint a korábbi esztendőkben: megszervezte az egyesület tagjai számára a belgrádi, újvidéki, szabadkai, topolyai kiállításokon való részvételt és termékbemutatót, két nagyszabású főzőversenyt szerveztek és egy szakmai továbbképzést a sajtkészítők számára. Ez utóbbit az idén is megismétlik, azzal, hogy a sajtkészítési fortélyokról azok fognak beszélni, akik legutóbb részt vettek a továbbképzésen.

A fentieket Talpai András, a Kishegyesi Kecsketenyésztők Egyesületének elnöke hangsúlyozta az egyesület pénteken megtartott évi közgyűlésén, amelyen a központi téma mégis annak boncolgatása volt, mi az oka annak, és mit kell tenni ellene, hogy a termékek, amelyek a kiállításokon rendre elnyerik a közönség tetszését, nem jelennek meg a nagyvárosok piacain mégpedig rendszeresen, állandó minőségben és kellő mennyiségben. Felvetődött persze az is, hogy a termékek iránti kereslet fokmérője nem lehet egy kiállítás, csakis a fizetőképes kereslet számít, de az egyik legnagyobb gond, hogy a néhány évvel ezelőtti állomány kis híján a felére csökkent, és a megmaradt termelők sem tudnak olyan szorosabb szerveződést kialakítani, hogy megteremtsék az állandó termelés lehetőségét. Az egyik lehetőség a házi készítésű termékek certifikátumának megszerzése egyes termékekhez. Ez nem kerül sokba. A piacon történő megjelenés esetében is valahogy ki kellene iktatni a közvetítőket, mert egyedüli céljuk a termelői árak leszorítása és a fogyasztói árak felsrófolása.
Az egyesület a tervek szerint az idén is megszervezi a Hagyományos ételek kecskehúsból elnevezésű versenyét, azzal, hogy az eseményt megpróbálják jobban kötni a hagyományokhoz azáltal, hogy a rendezvényen a helyszínen ízelítőt adnak a régi mesterségekből is. A kecsketenyésztők nagyon szeretnék, ha munkájukba becsatlakoznának az egyéb tejtermelők is (szarvasmarha-tenyésztők és juhtenyésztők). Az ő egyesületüket ugyanis elfelejtették újraregisztrálni, így az megszűnt létezni. Mivel azonban a gondok nagy része közös, a kecsketenyésztők szívesen látják őket soraikban.