2024. március 28., csütörtök

Bajsa gyógyszerésze

Damján József gyógyszerészre emlékezünk, aki 1937-ben elsőként alapított magánpatikát Bajsán. Beszélgetőtársunk Damján Magda, az említett gyógyszerész Topolyán élő lánya, a család krónikása.
Damján József 1893-ban született Versecen. A gimnázium elvégzését követően az akkori szokásokhoz híven, mivel gyógyszerész akart lenni, két évig patikában gyakornokoskodott. Itt kellő jártasságot szerzett az egyetemi tanulmányok megkezdéséhez. 1914-ben hallgatója lett a budapesti gyógyszerészeti egyetemnek, amelyet azonban hamarosan, az I. világháború kitörésekor megszakított.
A mozgósítás során az orvos- és gyógyszerészhallgatókat a keleti frontra vitték, ahol egészségügyi katonaként (szanitéc) teljesítettek szolgálatot, a betegek és a sebesültek ellátásában tevékenykedtek. A fronton töltött évek egy életre szóló tapasztalatot és gyakorlati tudás megszerzését eredményezték. A háború befejezése után folytatta tanulmányait, és 1921-ben diplomált. Hazatérése után gondjai adódtak a diploma elismerésével, ugyanis az újonnan megalakult Szerb–Horvát Királyságban Belgrádban még nem nyílt meg a gyógyszerészképzés. Hosszas utánjárást követően végül Zágrábban honosították diplomáját.
Szülővárosa jó hírű Franz Josef Herzog patikájában kezdett dolgozni. A tulajdonos fia volt a későbbiekben Herczeg Ferenc néven ismertté vált író és színműíró.
Beszélgetőtársunktól megtudtuk a szülei találkozásának történetét is: a Temesvár közelében lévő Csene nevű faluban a két fiatal a közös rokonoknál találkozott először. Az ismeretség folytatásaként a verseci legény leánykérőbe utazott a kézdivásárhelyi Földi Annához, majd az esküvőt követően az újdonsült feleség Versecre költözött. Ott éltek több mint tíz évig, időközben megszülettek gyermekeik, Magda és József.

Melyek a maradandó verseci emlékei?
– A város csodálatos épületei, a Szent Gellért-templom, a városháza, a pravoszláv templom és a „lépcsős” patika, amelynek tulajdonosa a neves Paja Jovanovic festő testvére volt. A multietnikus várost németek, magyarok, szerbek és románok lakták. Ott mind a gyerekek, mind a felnőttek négy nyelven beszéltek. A patikába betérőt olyan nyelven fogadták, amilyen nyelven köszönt.

Miért hagyták el a várost?
– Apám régi vágya volt, hogy önállósítsa magát, és akkor adódott hivatalosan is lehetőség a magánpatika létesítésére. A felkínált települések közül neki megtetszett a többnemzetiségű Bajsa, noha a faluban nem volt villanyvilágítás. Miután megtalálta a megfelelő épületet a család és a patika számára, amely a főutcán lévő Bakai-ház volt, helybeli mesterek készítették a berendezést, a család 1937-ben Bajsára költözött, és megnyílt a falu első magángyógyszertára.

Hogyan alakult az életük?
– Akkoriban a falu életének meghatározó személyisége volt a pap, a kántor, a tanító, az orvos meg a patikus. Fontos volt a szoros együttműködés megteremtése az orvos és a gyógyszerész között is, aminek hasznát a betegek érezték. Emlékeimben él, hogy dr. Nenad Milin szervezésének köszönhetően sok bajsai földmunkálatokat végzett a 30-as  évek második felében létesült nemzetközi út építésénél, ami ékes példája, hogy a gyógyítás mellett  munkalehetőséghez is juttatta a falubelieket. 1941-ben dr. Walter Béla frissdiplomás orvosként érkezett családjával Bajsára. Kiváló munkakapcsolat alakult ki közöttük.

Milyen volt a gyógyszerellátás?
– Az alapanyagok Belgrádból érkeztek, a gyógyszerek nagy részét a patikus állította össze a kiírt recept alapján. A munkavégzésben anyám kiváló munkatárs volt. Városi származásuk ellenére könnyen beilleszkedtek a falusi környezetbe. Időnként apám egyedül végezte az egészségügyi szolgálatot: sok sérültet látott el, amelyek a mezőgazdasági munkák végzésekor keletkeztek. Abban az időben mind a gyerekek, mind a felnőttek gyakran jártak mezítláb, hogy kíméljék a lábbelijüket. A különböző sérülésekre nem figyeltek, ami olykor tragédiával végződött. Megrázó eset volt, amikor egy hatéves kislányt hidegrázással és farkasgörcsös állapotban hoztak a patikába. Anyám karjaiban halt meg. A vérmérgezésnek voltak még áldozatai.

Beszélgetőtársunk elmondta azt is, hogy 1944-ben koholt vádak alapján édesapját meghurcolták, télvíz idején a Bajsa–Topolya közötti kaszárnyába vitték, megkínozták, aminek következtében megromlott az egészsége, évekig betegeskedett, és 1947-ben meghalt. Nehéz idők jöttek ezután a családra, szerencsére a feleség addigra már kellő gyakorlattal és tapasztalattal rendelkezett, folytathatta a gyógyszerészi teendők végzését.

Mit tudhatunk meg az ifjú Damján Józsefről?
– Apám halála után érettségizett a szabadkai gimnáziumban, majd beiratkozott a belgrádi gyógyszerészeti egyetemre, én pedig a család talpon maradása érdekében megszakítottam a tanulmányaimat, tisztviselőként dolgoztam a községházán. Az öcsém a diploma megszerzése után családot alapított, majd Veprődön, Kúlán és Belgrádban dolgozott. A két lánya, a családi hagyományokhoz híven szintén gyógyszerész lett.
Özv. Damján Józsefné, Földi Anna Bajsa megbecsült patikusnénije 0-24 óráig tartó munkaidővel dolgozott, a nap bármely szakában a segítséget kérők szolgálatában állt. 1966-ban vonult nyugdíjba, és lányával Topolyára költözött. Noha élete Bácskában telt el, szíve mélyén kitörölhetetlen maradt szeretett szülővárosa, Kézdivásárhely emléke.