2024. április 16., kedd

A vulkanikus gázok, nem pedig a környezetszennyezés csökkenti a Föld melegedését

A vulkánkitörések eredményeként légkörbe kerülő kén-dioxid, és nem az ipari környezetszennyezés lassítja a Föld felmelegedését – állapították meg amerikai kutatók új tanulmányukban.

Ryan Neely, a Coloradói Egyetem szakembere, a tanulmány vezető szerzője doktori tanulmányai keretében azt kutatta, miért nem melegedett a szakértői előrejelzéseknek megfelelően a Föld légköre 2000 és 2010 között.

A kén-dioxidot a természetben vulkánok bocsátják ki, illetve ipari folyamat mellékterméke, mivel a szén és a kőolajszármazékok elégetése során is kén-dioxid keletkezik. A kén-dioxid parányi részecskéi a Föld felszínéről az atmoszférának 19–32 kilométer magasságban lévő sztratoszférikus aeroszol rétegébe jutnak, ahol a kémiai reakciók nyomán kénsav és víz részecske lesz belőlük, amelyek visszaverik a napfényt a világűrbe, hűtve a Föld légkörét.

A korábbi megfigyelések alapján a sztratoszférikus aeroszolok növekedése 2000 óta mintegy 25 százalékkal ellensúlyozta a globális felmelegedést, amelyet a tudósok szerint az emberi üvegházhatású gázkibocsátás okoz. „Az új tanulmány bizonyítja, hogy a kicsi és közepes vulkánokból kiszabaduló gázok lelassítják a bolygó felmelegedését” – magyarázta Ryan Neely.

A Geophysical Research Letters szakfolyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek a légkörbe jutó kén-dioxid eredetéről két korábbi kutatás ellentmondó eredményeit akarták tisztázni. Az amerikai légkörkutató intézet (NOAA) szakemberei által 2009-ben készített tanulmány szerint ez a kén-dioxid-mennyiség az indiai és kínai ipari tevékenység terméke. A 2011-ben készített másik tanulmány a vulkanikus kitöréseket tette felelőssé.

Mostani tanulmányukban a szakemberek a sztratoszférikus aeroszolréteg optikai vastagságában bekövetkezett változások hosszú távú méréseinek adatait vették alapul. 2000 óta az optikai vastagság 4-7 százalékkal növekedett, és ez azt jelenti, hogy még kevésbé átlátszó, mint az előző években.

„A tanulmányból következik, hogy a tudósoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a vulkanikus kitörésekre, amikor megpróbálják megérteni a Föld klímáját” – idézte a ScienceDaily tudományos hírportál Brian Toon professzort, a tanulmány társszerzőjét, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a vulkanikus kitörések mindazonáltal nem fogják teljességgel ellensúlyozni az üvegházhatású gázok kibocsátásának hatását.

A vulkanikus gázkibocsátás hol kisebb, hol nagyobb mértékű, segíti a bolygó hűtését vagy fűtését, ám az emberi tevékenységből származó üvegházhatású gázkibocsátás folyamatosan növekszik – magyarázta a professzor.