2024. március 28., csütörtök

Kutyasétáltatás csakis pórázzal!

A zentai önkormányzat a közelmúltban figyelmeztető táblákat helyezett el, amelyeken arra hívja föl a lakosság figyelmét, hogy kutyáikat pórázon kötelesek sétáltatni. A városháza kommunális ügyekért felelős osztályán ennek kapcsán elmondták, hogy az erről szóló rendeletet már három évvel ezelőtt meghozták, csak az utóbbi időszakban elszaporodott lakossági panaszok miatt döntöttek úgy, hogy figyelmeztető táblákat helyeznek el elsősorban azokon a területeken, ahol sok ember fordul meg.

A rendelet többek között azt is előírja, hogy a házi kedvenceinket kizárólag az erre kijelölt helyeken lehet sétáltatni, illetve a pórázról elengedni, de a helyszíneket meghatározó terv kidolgozása még folyamatban van – nyilatkozták az illetékesek.
A figyelmeztetéseket egyébként a városi parkban, a Zoran Đinđić sétányon és a Népkertben helyezték ki. Egyedül a rakpartra nem kerültek ki ilyen táblák, de ez még nem jelenti azt, hogy itt póráz nélkül sétáltathatók a kutyák – közölték a kommunális osztályon. A rendelet egyébként azt is előírja, hogy az 55 centiméternél magasabb kutyáknak szájkosarat is viselniük kell. A rendelet betartását ellenőrizni is fogják. A kommunális osztályon arra is figyelmeztettek, hogy a közterületre sétálni kivitt kutyák be kell hogy legyenek oltva a veszettség ellen, s megfelelő chippel is rendelkezniük kell.