2024. április 18., csütörtök
ÚJ CIVIL SZERVEZET ZENTÁN

Állat- és természetvédő egyesület

Egy, ez idáig hiánypótló tevékenységgel foglalkozni kívánó egyesület tartotta meg alakuló ülését hétfő este Zentán. A Lajka Állat- és Természetbarátok Egyesületének céljai és jövőbeni tevékenysége kapcsán Gondi Martina, a civil szervezet elnöke elmondta, hogy mindenekelőtt a lakosság gondolkodásán szeretnének változtatni, hogy jobban odafigyeljenek az emberek a környezetükre, s hogy felelősségteljesen viszonyuljanak a házi kedvenceikhez és a környezeti problémához.

Az alakuló ülésen

– Azt gondoljuk ugyanis, hogy ez egy olyan probléma, amit csakis közösen tudunk megoldani. Együtt a városvezetéssel és a községi képviselő-testülettel, amelynek tagjai azokat a rendelkezéseket hozzák meg, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebb környezetben élhessünk valamennyien. Annak ellenére, hogy Szerbiáról, Vajdaságról van szó, ahol nyilvánvalóan nagyon sokan nehéz körülmények között élnek, nem feledkezhetünk meg arról, hogy azt a környezetet, amelyben élünk, mi alakítjuk, éppen ezért nagyon fontos a felelősségteljes állattartás, és nagyon fontos az is, hogy felelősen forduljunk a környezetvédelmi problémákhoz – nyilatkozta az egyesület elnöke.
Az összejövetelen jelen voltak a helybéli Locator Város- és Környezetvédő Egyesület és a magyarkanizsai Mancs Állatvédő Egyesület képviselői is, akik hasznos tanácsokkal és ötletekkel látták el az új civil szervezet tagjait. Martina munkatársunknak nyilatkozva elmondta azt is, hogy akciókat szeretnének szervezni, szeretnének az iskolák és más közintézmények felé is fordulni, hogy kezdetben apró lépésekkel, kicsi akciókkal, a későbbiekben pedig mind nagyobb projektumokkal rukkoljanak elő. A szervezet aktivistái azt szeretnék, ha minél több hasonló gondolkodású zentai csatlakozna a kezdeményezésükhöz.
Az új civil szervezet megalakulását az önkormányzat illetékesei is támogatják, akik közül többen is megjelentek a hétfői alakuló ülésen.