Történelem, múlt, nosztalgia, legenda..., amely úszik. Vonatkozik ez a széles kárászra, a compóra, a réticsíkra, míg a lápi pócról néhány évvel ezelőtt még azt hittük, hogy kiveszett. Aztán, amikor utánuk jártak, kiderült, valamennyi még van belőlük. Elegendő ahhoz, hogy anyaállományuk kialakítása, majd ellenőrzött körülmények között történő szaporításukkal megmentsük őket az utókornak.
A széles kárász mesterséges szaporítását magyarországi halszakértők hajtották végre több évi kísérletezés eredményeként. Hazai tájakon, közreműködésükkel, első nekifutásra sikerült. Akik „elkövették” Demény Ferenc és Sipos Sándor.
A compó szaporítása a széles kárászéval úgymond egy kalap alatt történt, és úgyszintén első nekifutásra megvalósult. A szőrszálhasogatástól eltekintve csupán annyit: kevesebb mesterfogással jár, mint a széles kárászé.
A fentebb említett két faj körüli mesterkedések közben merült fel a réti csík mesterséges szaporításának ötlete. Bár számos vonatkozásban bonyolultnak ígérkezett, a gyakorlatban sétagaloppnak bizonyult, Demény Ferenc és Müller Tamás első nekifutásra átütő eredményeket értek el. Magyarán: megcsinálták!
Legtöbb bonyodalommal a legkevésbé ismert és egyben legveszélyeztetettebb halfajnak, a lápi pócnak a szaporítása bizonyult. A halszakértők – ismét Sipos és Demény – valami hasonlóra számított, hiszen a korábbi hazai próbálkozások a kudarcok halmozásáról szóltak. Nem ragozzuk a témát, de mindenképpen meg kell említeni, hogy egy másik hazai kutatócsoport finanszírozott projektum keretében – minisztériumi engedéllyel – több mint kétszáz lápi pócot gyűjtött be továbbszaporítás céljával, és ezt az állományt nulla sikerrel „sikerült” elpusztítania. Sipos és Demény azonban más jellegű témamegközelítéshez folyamodott, és sokkal alacsonyabb kísérleti egyedszámmal sikeresen végigzongorázott minden változót. A beavatkozások számát a minimálisra csökkentve – felesleges kihagyva – akváriumi körülmények között magas kelési arányt ért el, a felnevelés során pedig igen alacsony kallódást jegyeztek. A szóban forgó halat ábrázoló fotón a keltetésből származó egyedek láthatóak. Futólag kell említeni, hogy az anyaállomány is túlélte.
Helyszűke miatt részleteiben nem foglalkozunk két további igen jelentős mocsári halfajjal – a szivárványos öklével és a kurta bainggal –, csupán annyit mondunk: ezek is szerepelnek a programban. De melyikben?
Abban a programban, amely a szóban forgó fajok megmentésének, mesterséges és ellenőrzött szaporításának kidolgozását hivatott tető alá hozni. Visszahonosításuk ugyanis egy másik történet része. Azt a törvény taglalja, amely lazán körvonalazva sugallja a vízkezelőknek, hogy ezekkel a fajokkal is halasítsanak. A körvonalazás lazaságára utal, hogy a mocsári fajok visszahonosítását szorgalmazó szakaszokat olyan jól elrejtették a papirológia tömkelegében, hogy az erre kötelezetteknek sikerült észre nem venni őket. Annak ellenére, hogy compó és széles kárász ivadéka már rendelkezésre áll; hogy a réti csík szaporítása évről évre sikeresen megismételhető; hogy a lápi pócnak is hamarosan lesz továbbszaporításra alkalmas anyaállománya..., a velük való halasítás továbbra is várat magára. Minden bizonnyal azért, mert az illetékesek számára egyelőre csak az a fontos, hogy a megoldást kirakatba rakják. Hogy compóból, széles kárászból, réti csíkból, lápi pócból – képletesen mondva – legyen belőle a boltban is, legkevésbé érdekli azt, aki kötelezővé tette.
