2024. április 16., kedd

Csatornázásra költenek a legtöbbet

Az adai II. helyi közösség 2013-as beruházásairól

Az elmúlt esztendőben 25 millió dinárból gazdálkodott az adai II. helyi közösség. Az idén viszont 23 millió dinárt kívánnak fordítani a különböző beruházásokra és a helyi közösség szokásos tevékenységre, többek között a zöldövezetek és a közvilágítás karbantartására, valamint az adai strandfürdő támogatására. A helyi járulékból 20 millió dinár bevételre számítanak a 2013-as évben. Varga Elfride, a helyi közösség titkára elmondta, hogy 2012-ben útfelújításra költöttek legtöbbet, a 4 milliós tartományi támogatással együtt összesen 11 millió dinárt. Az idei évben viszont a szennycsatorna-hálózat építésére fordítanák a legnagyobb összeget, mégpedig 7 millió dinárt:

A tavalyi útjavítás után idén szennycsatornát építenek Adán a II. helyi közösségben

– Márciusban megkezdődik a szennyvízcsatorna-hálózat részeként a szivattyúállomás kiépítése a Vajdasági brigádok és a Vuk Karadžić utca sarkán. A kivitelező céggel már megkötöttük a szerződés, és kifizettük az előleget – közölte Varga Elfride. – A helyi önkormányzattal és más helyi közösségekkel közösen létrehoztunk egy konzorciumot, amely révén közösen építettük ki a szennycsatornát a Dositej Obradović utcában. Egyelőre az elvégzett munkálatok kifizetése maradt hátra. A csatornázást tervezzük még a Dimitrije Tucović utcában is. Ha megkapjuk a Tartományi Nagyberuházási Alap által 2008-ban jóváhagyott 15 millió dináros támogatást, akkor kiépítjük a szennycsatornát Tobán városrészben, mégpedig a József Attila, a Marko Miljanov és az Október 8. utcában. Emellett folytatódik az esővízcsatornák árkolása. Ezt a Zentai úton lenne a legfontosabb elvégezni, ahol körülbelül 800 méter hosszan kellene csatornát ásni. A munkálatokat szeretnénk minél előbb megkezdeni, várhatóan március vagy április folyamán belekezdünk. A helyi közösség minden háztartás számára biztosítja az átfolyó csöveket a kapubejárathoz – mondta a titkár.
Az adai II. helyi közösség beruházási tervei között szerepel továbbá a járda felújítása a Vuk Karadžić utcában, ahol a páratlan oldalon végeznék el ezt a munkálatot a Lenin utcától a Sava Kovačevićig.
Varga Elfride megjegyezte, hogy a hely közösség az idei esztendőben is támogatja az óvodákat és az iskolákat. A Cseh Károly Általános Iskola baraparti részlegében 120 000 dinárral járulnak hozzá két tanterem padlójának felújításához, valamint új iskolapadok és székek vásárlásához. A gunarasi és a Dimitrije Tucović utcai óvoda számára ugyancsak 120 000 dináros támogatást hagytak jóvá. A Műszaki Iskola esetében viszont 50 000 dinárral járulnak hozzá a Puskás-kupa költségeihez. Továbbá 100 000 dináros támogatást folyósítanak az adai népkonyha számára.