2022. május 25., szerda

Fehéren nem látszottak a kialvatlanság nyomai

A spanyol Suris Calella versenyzője két arany- és egy ezüstéremmel az országos bajnokság legeredményesebb játékosa – A két aranyérmet szerző Bojan Milošević és az egy arany-, egy bronzéremmel záró Molnár Mónika utazhat a párizsi világbajnokságra

Miután önhibáján kívül lekéste a csatlakozást, Fehér Gabriella szombaton hajnalban 2 óra 30 perckor érkezett meg Zentára, s másnap már asztalhoz is állt Szabadkán az országos egyéni és páros bajnokságon. Mint utólag kiderült, a kétnapos versenyen a kialvatlanságnak és a korábbi sérülésnek ezúttal semmi nyomát nem lehetett felfedezni a Suris Calella versenyzőjén, aki egyéniben és vegyes párosban is aranyérmes lett, míg a női párosok versenyében az egyéni verseny második helyezettjével, Erdélyi Annamáriával az oldalán a dobogó második fokára állhatott fel.

Fehér és Erdélyi összecsapása a döntőben színvonalas mérkőzést hozott, azonban látszott, hogy az előbbinek nagyon megfelel a védekező stílus, s türelmes és okos játékkal 4:1-re nyert válogatottbeli társa ellen. Mivel a döntőbe a franciaországi világbajnokságra biztos utazó két játékos került be, így a harmadik válogatottat Mellik Zoltán jelölte ki. A női szövetségi kapitány a Magyar Szónak megerősítette, hogy Fehéren és Erdélyin kívül az egyéni verseny harmadik helyezettje, Molnár Mónika utazhat a május 13-án kezdődő párizsi világbajnokságra.

Fehér Gabriella külön örült annak, hogy Erdélyi Annamáriával megmutatták, egyéniben ők a legjobbak Szerbiában

– Az, hogy szombaton nem kellett egyénit játszanom, csak párost és vegyes párost, nagyon jó volt, mivel így vasárnapra, a legfontosabb mérkőzésekre igyekeztem minél jobban kipihenni magam – mondta lapunknak Fehér, aki hozzátette, hogy külön nem készült erre a versenyre, hiszen az idény közepén járunk, így a tornák és a ligamérkőzések miatt folyamatosan jó formában kell lennie: – Annak külön örültem, hogy Erdélyi Ani és én jutottunk be a döntőbe, mivel így mindenkinek megmutattuk, hogy mi ketten vagyunk az országban a legjobbak.

A férfi egyéni meglepetésre a 9–16. helyen kiemelt Bojan Milošević győzelmével ért véget, aki az aranyéremig vezető úton Lorencio Lupulescut, Stefan Kostadinovićot, Bojan Crepulját és Marko Jevtovićot győzte le, így Pető Zsolt és Jevtović társaságában ő utazhat a párizsi vb-re.

A férfiaknál és a nőknél is pénzdíjas volt az országos bajnokság. Az egyéni verseny első helyezettjei 25 ezer dinár pénzjutalomban részesültek, a második helyezettek 20 ezer, az elődöntősök 10 ezer, az 5–8. helyen végzők pedig 5000 dinárral gazdagodtak.

Férfi párosban a balkezeseké volt a főszerep: a döntőbe jutott négy játékos közül Marko Jevtović volt a kakukktojás, hiszen párja, Pető Zsolt, valamint Bojan Milošević és Széll Zsolt is balkezes. Végül a két balos, Széll és Milošević örülhetett, hiszen 3:1-re nyertek az első helyen kiemelt kettős ellen. A törökkanizsai Obilić játékosai, Halász Krisztián és Nagy Némedi Valentin – csakúgy mint a Szuperligában – ezúttal is jó teljesítményt nyújtottak, így ők, valamint a Subotić/Mihailović kettős lettek a bronzérmesek.

A nőknél sem érvényesült a papírforma, miután az első helyen kiemelt Fehér/Erdélyi kettős a döntőben a harmadik helyre rangsorolt Molnár Mónika/Marija Galonja párossal nézett farkasszemet, s a finálé az utóbbiak 3:1-es sikerével végződött. A dobogóra még a Makszuti Anetta/Anelia Lupulescu és a Gyurcsik Aliz/Aleksandra Radonjić párosok állhattak fel.

Eredmények, férfiak, egyéni, nyolcaddöntő: Jevtović (Rouan)–L. Marković (C. zvezda) 4:0, Đ. Borčić (Tegernheim)–Nagy Némedi (Obilić) 4:1, Gordić (Banat)–D. Subotić (Hagen) 4:2, Pető Z. (Kikinda)–Széll (Frickenhausen) 1:4, Petkov (Banat)–Kostadinović (Spartacus) 0:4, Milošević (Union Velbert)–L. Lupulescu (C. zvezda) 4:1, Crepulja (Fürtenfelbrück)–V. Radonjić (Vojvodina) 4:0, Anušić (Kikinda)–Pető Zs. (Walter Wels) 0:4. Negyeddöntő: Jevtović–Borčić 4:1, Gordić–Széll 4:2, Kostadinović–Milošević 0:4, Crepulja–Pető Zs. 4:2. Elődöntő: Jevtović–Gordić 4:0, Milošević–Crepulja 4:1. Döntő: Milošević–Jevtović 4:2.

Páros, negyeddöntő: Jevtović/Pető Zs. (Rouan/Walter Wels)–Radonjić/Gyuris (Vojvodina) 3:0, M. Savić/Marković (C. zvezda)–Subotić/Mihailović (Hagen/Banat) 0:3, Žunjanin/Damjanović (IMT)–Nagy Némedi/Halász (Obilić) 0:3, Széll/Milošević (Frickenhausen/Union Velbert)–Katić/Cservik (Kikinda/Mlinprodukt). Elődöntő: Jevtović/Pető Zs.–Subotić/Mihailović 3:2, Nagy Némedi/Halász–Milošević/Széll 0:3. Döntő: Jevtović/Pető Zs.–Milošević/Széll 1:3.

Nők, egyéni, nyolcaddöntő: Erdélyi (Mirandela)–A. Lupulescu (Novi Sad) 4:0, Galonja (Caja Sur)–A. Radonjić (Vojvodina) 4:1, Vejnović (Zenta)–Kormányos Zs. (Csóka) 4:0, Truzsinszki (Novi Sad)–Todorović (Düsseldorf) 1:4, Molnár (ATT Serris)–Savić (Vojvodina) 4:0, Fenyvesi (Novi Sad)–Makszuti (Zenta) 1:4, Gyurcsik (Zenta)–Mendergiš (Obilić) 4:0, Popov (Zenta)–Fehér (Sur Calella) 0:4. Negyeddöntő: Erdélyi–Galonja 4:1, Todorović–Vejnović 4:0, Molnár–Makszuti 4:1, Fehér–Gyurcsik 4:2. Elődöntő: Fehér–Molnár 4:0, Erdélyi–Todorović 4:2. Döntő: Fehér–Erdélyi 4:1.
Páros, negyeddöntő: Fehér/Erdélyi (Suris Calella/Mirandela)–Fenyvesi/Truzsinszki (Novi Sad) 3:2, Gyurcsik/Radonjić (Zenta/Vojvodina)–Vico/Kormányos (Flip/Csóka) 3:1, Molnár/Galonja (ATT Serris/Caja Sur)–Vejnović/Savić (Zenta/Vojvodina) 3:0, Ágoston/Vignjević (Zenta/Obilić)–A. Lupulescu/Makszuti (Novi Sad/Zenta) 0:3. Elődöntő: Fehér/Erdélyi–Gyurcsik/Radonjić 3:2, Molnár/Galonja–Lupulescu/Makszuti 3:1. Döntő: Fehér/Erdélyi–Molnár/Galonja 1:3.

Vegyes páros, elődöntő: Savić/Vejnović (C. zvezda/Zenta)–Pető/Fehér (Walter Wels/Suris Callela) 0:3, Jevtović/Erdélyi (Rouan/Mirandela)–Petkov/Galonja (Banat/Caja Sur) 3:1,

Döntő: Pető/Fehér–Jevtović/Erdélyi 3:2.