2024. április 19., péntek

A héten dönthetnek a pápaválasztás kezdetéről

Várhatóan az új pápa megválasztásának időpontjáról is egyeztet hétfőn a római katolikus egyház bíborosaiból álló testület, a kollégium. Azt, hogy mikor ülnek össze zárt ajtók mögött a pápaválasztó bíborosok, akár már hétfőn is bejelenthetik. Sokkal valószínűbb azonban, hogy az időpont meghatározására és bejelentésére kicsit később, de még a héten sor kerül, a bíborosi kollégium határozatának eredményeként.

Új egyházvezetőt azért kell választani, mert XVI. Benedek pápa február 28-án – idős korára és testi-lelki erejének meggyengülésére hivatkozva, csaknem nyolcévi szolgálat után, 85 éves korában – önszántából, végleg megvált tisztségétől és örökre visszavonult. Ő volt a 265. a római katolikus egyházfők sorában. Legutóbb 1415 nyarán mondott le hivataláról pápa (XII. Gergely) saját elhatározásból.

XVI. Benedek döntése (egyház)történelmi jelentőségű. Az előkészületek az új, vagyis a 266. pápa megválasztására már megkezdődtek. Ennek részét képezi az egyházi elit, a bíborosi kollégium hétfői tanácskozása is. A testület dönti el, mikor kezdődjék az új egyházfő megválasztására jogosult bíborosi gyűlés, a konklávé. A pápaválasztás a XI–XII. század óta a bíborosok kiváltsága, amit az 1274-ben bevezetett konklávé „intézményének” keretében gyakorolnak.

A konklávé latin eredetű szó. Egyrészt arra a – kulccsal zárható egyetlen – szobára, teremre utal, ahol az illetékes bíborosok (zárt ajtók mögött) titkos szavazással döntenek a katolikus egyházvezető személyéről, másrészt a pápaválasztó bíborosok közösségét is jelenti. A konklávé helyszíne a XIV. század óta Róma, illetve a Vatikán. Az első konklávét a XIII. század végén hívták össze; a pápaválasztási joggal felruházott bíborosok száma akkortájt 10 és 20 között ingadozott. A pápaválasztó gyűlésnek évszázadok óta hagyományos helyszíne van. Ez a vatikáni Sixtus-kápolna, ahol 1492-ben tartották az első konklávét, de a pápaválasztást a bíborosok rendszeresen – néhány kivételtől eltekintve – „csak” 1559 óta tartják itt.

Ezúttal a 80. életévüket be nem töltött bíborosok vehetnek részt a pápaválasztó konklávén. Jelen esetben vélhetően 115 bíboros kapcsolódik be a pápaválasztásba.

Bár egyelőre nincs pontos dátum, a konklávét márciusra hívják össze. A Vatikán azt szeretné, ha legkésőbb húsvétvasárnapig, vagyis 2013. március 31-éig új vezetője lenne az 1,2 milliárd hívőt tömörítő római katolikus egyháznak, amelyet XVI. Benedek február végi távozása óta (átmenetileg) a bíborosi kollégium irányít.

Mindenki arra számít, hogy a pápaválasztó konklávé kezdetének időpontját március első felére vagy legkésőbb a hónap derekára tűzik ki. A La Repubblica szerint a bíborosi testület akár már március 10-e előtt is megkezdhetné a munkáját. Ha az olasz napilap feltételezése beigazolódik, és ha a konklávé 3-4 napon belül dönt, az új pápa akár már március 19-éig, azaz Szent József ünnepéig (a 2013-as böjti időszak legjelentősebb egyházi ünnepnapjáig) hivatalba léphet.

Az új egyházfő minden bizonnyal a konklávé tagjai közül kerül ki. Az utóbbi napokban 11 pápaesélyes személyről beszélnek. A média a favoritok közé sorolja a ghánai Peter Turkson bíborost és Marc Ouellet kanadai érseket. A legfőbb esélyesnek állítólag mégis a 71 éves, olasz Angelo Scola, Milánó érseke, tudós teológus és Angelo Bagnasco genovai érsek, az olasz püspöki konferencia elnöke számít.