2024. április 20., szombat

A megszerzett jogok ne csorbuljanak!

RMDSZ-állásfoglalás az anyanyelvhasználat és a székely zászló ügyében

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három regionális önkormányzati tanácsának a hét végén tartott együttes ülése nyilatkozatban foglalt állást az anyanyelvhasználat és a székely zászló ügyében.

A székely zászló kérdésében megfogalmazott nyilatkozatban az RMDSZ testületei kijelentették, az EU-ban bármelyik kisebbségnek jogában áll szabadon használni szimbólumait, jelképeit. Ez alól a romániai magyar közösség sem képezhet kivételt. A székely zászló kitűzése az identitás kifejezése, amely nem törvényellenes, és nem sérti a többségi lakosok egyéni vagy közösségi érdekeit. A szövetség álláspontja szerint a szimbólumok használatát eddig sem lehetett, ezután sem lehet hatalmi szóval vagy paranccsal betiltani. Az RMDSZ nyomatékosította: a romániai magyarság legitim képviselőjeként használni kíván a továbbiakban is minden olyan jelképet, amely az itt élő magyarság közösségi identitását hivatott hangsúlyozni. Reményét fejezte ki, hogy a zászlóügy által gerjesztett konfliktust párbeszéd útján fel lehet oldani úgy, hogy a megszerzett jogok ne csorbuljanak.

Az anyanyelvhasználattal kapcsolatos állásfoglalásában az RMDSZ testületei nyomatékosították: a magyar nyelv használatát a közigazgatási törvény szavatolja azoknak a területi egységeknek az önkormányzataiban, amelyekben a polgárok több mint 20 százaléka egy kisebbséghez tartozik.

„Az anyanyelv védelme és szabad használata olyan kérdés, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség semmiféle engedményt nem hajlandó tenni” – olvasható az állásfoglalásban. A dokumentum szerint az RMDSZ arra törekszik, hogy a békés párbeszéd útján megőrizze a romániai magyarság szerzett jogait, és kialakítsa a jogok bővítésének a feltételeit.